Vérszegényre sikerült a Lungo Drom zárt ajtók mögötti kongresszusa, Farkas Flórián menekült

A kongresszust Tiszapüspöki helyett végül Budapesten tartották meg. Az eseményen elenyészően kevesen jelentek meg, a tisztújítás elmaradt, a szervezet elnöke látványosan kerülte a lehetőséget, hogy válaszolnia kelljen a Népszava kérdéseire.

Nem voltak sokan a Lungo Drom kongresszusán

Kései kijózanodás a Bankszövetségben

Ésik Róbertet választotta meg új elnökének a Magyar Kerékpáros Szövetség

A frissen megválasztott sportvezető szerint a sportág fejlesztéséhez vezető első lépés a megbékélés, az árkok betemetése, ezt követően tud elindulni a közös szakmai munka.

Ésik Róbert (balról az első) a 47. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, 147 kilométeres Balatonalmádi - Veszprém közötti szakaszának rajtjánál Balatonalmádiban 2026. május 17-én

Újabb fideszes sportvezető távozik, Schneller Domonkos nem indul újra a kerékpáros szövetség elnöki posztjáért

Schneller Domonkos nem jelölteti újra magát a Magyar Kerékpáros Szövetség csütörtöki tisztújító közgyűlésén. Ésik Róbert és Lehoczki Gábor közül kerülhet ki az új elnök a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezendő voksoláson.

A májusi közgyűlésen is már esély mutatkozott a tisztújításra, akkor a tagság ezt nem támogatta és Schneller Domonkos maradt a szövetség elnöke

Szilas Kincső a Momentum új elnöke

A parlamenten kívüli párt új elnöke szerint nem fogadhatják el, hogy mostantól csupán a Fidesz és a Mi Hazánk képezze az ellenzéket.

Nagy Dávid nem indul a kétfarkúak társelnöki posztjáért, azt kizárja, hogy a párt megszűnjön

Szerinte nagyon közel van még az az idő, amikor a választók azt mondták, hogy se belőle, se a pártból nem kérnek.

Orbán Viktort 729 szavazattal újra megválasztották a Fidesz elnökének, nyolcan inkább nem voksoltak

A meglepetés ismét elmaradt, az ellenzéki párt négy új alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár, Kreicsi Bálint lett. A belső választás utáni beszédében a volt kormányfő azt ígérte, ő nem fog változni, vagyona pedig nincs. 

Orbán Viktor szerint a liberálisok kinyitják a kapukat, jönnek az idegenek és kizsebelik Magyarországot

Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson ki

A Győr-Moson-Sopron megyei településen elszállásolt kapó kárpátaljai magyarokat visszaküldéssel fenyegették meg, ha nem távoznak önként. A miniszterelnök az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverése volt a Fidesz migrációs politikája.

Ennyit a megújulásról: borítékolható, hogy Orbán Viktor marad a Fidesz élén

Tisztújító kongresszust tart szombat reggel 10 órakor a Fidesz. 

A volt kormányfő a bukás ellenére is marad pártelnök

Cser-Palkovics András lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

Pintér Bence, Győr polgármestere bejelentette, hogy a város kilép a szövetségből.

Új elnökkel tér vissza a Momentum, jelenleg két jelöltet érdekel a lehetőség

Szombaton küldöttgyűlést, júniusban előrehozott tisztújítást tart a Momentum Mozgalom – értesült a Népszava. Rózsa András pártelnök mindezt megerősítette lapunknak, ahogy azt is elárulta: a júniusi tisztújításon új elnök kerülhet a Momentum élére.

„Ennél nagyobb káoszt nem láttam”

Schneller Domonkos maradt a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, miután a szervezet keddi közgyűlésén végül nem került napirendre a tisztújítás.

Schneller Domonkos maradt a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke

Tisztújítást követel az MKSZ-tagság egy része, feszült hangulatú lehet a keddi közgyűlés

Eközben a háttérben a Tour de Hongrie jövője és a sportág irányítása körüli konfliktusok is éleződnek.

Három jelölt is pályázik a Demokratikus Koalíció elnöki posztjára

Többek szerint már a kampány alatt látszott, hogy nehéz helyzetben van a párt, mivel sok szimpatizáns inkább a Tiszára szavazott. 

A Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeinek bemutatása 2025. október 5-én.

Ha volt is ilyen terv, mégsem tart most tisztújító kongresszust a Fidesz

Tisztújítás csak jövőre, a választás után várható.

Székely János szombathelyi megyéspüspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia új elnöke

Veres Andrást váltja a poszton. Az elnökhelyettes Udvardy György marad.

Dr. Székely János szombathelyi katolikus megyéspüspök

Volt londoni nagykövet lehet Kozma Imre atya utóda a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élén

A szervezetet évtizedekig vezető atya októberben elhunyt, így az MMSZ első ember nélkül maradt. 

Kozma Imre atya októberben hunyt el

Tisztújító kongresszust tartott az MSZP, újabb két évig Komjáthi Imre vezeti az ellenzéki pártot

A magyar politikai élet emberi hangja akarnak lenni, és szeretnék megtalálni 106 egyéni képviselőjelöltjüket. 

Lehetett volna más

Teljes sorcserét hajtott végre a Momentum, fontos lenne a reális önkép

A vezetésnek olyan országosan ismert arcok sem tagjai többé, mint Soproni Tamás, Hajnal Miklós, Orosz Anna, vagy az EP-képviselőségtől búcsúzni kényszerülő Cseh Katalin.

Tompos Márton

Tompos Mártont választották meg a Momentum Mozgalom új elnökének

Mindössze három szavazattal nyert Fekete-Győr András ellenében.

Fekete-Győr András a legesélyesebb elnökjelölt a Momentumban egy belső közvéleménykutatás szerint

Ellenben az ellenzéki szavazók jelentős hányada szerint egy bukott politikus, aki már több alkalommal is lejáratta a Momentumot. 

Soproni Tamás, Hajnal Miklós és Orosz Anna is távozik a Momentum vezetéséből

 Bedő Dávid és Cseh Katalin újraindul a tisztségéért.

Adorján Bélát választották meg a Jobbik elnökének

A küldöttek 90,79 százalékkal őt támogatták a párt tisztújító kongresszusán.

Adorján Béla

Komjáthi Imre újraindulna a tisztújításon, de csak ha az ellenzéki párt megszünteti a társelnöki rendszert

Szerinte ugyanis a társadalom nem vevő erre, az emberek egy vezető hangjára figyelnek.

Klaus Iohannis román elnök is megpályázza a NATO főtitkári tisztségét

A leköszönő holland miniszterelnöknek, Mark Rutte-nak így kelet-európai riválisa lenne az észak-atlanti szövetség ősszel esedékes tisztújításán. 

Klaus Iohannis egy korábbi NATO-csúcson

Tompos Márton lett a Momentum új alelnöke

A párt alapszabálya szerint Donáth Anna vasárnap megválasztott elnök nevezhette ki helyettesét az elnökség tagjai közül. Újdonság, hogy bevezették a nemi kvótát, azaz az elnökségben és választási listáikon 30 százalékban nőknek kell szerepelnie.

Donáth Anna: A demokrácia vagy liberális, vagy nem létezik

A Momentum új elnöke szerint ki kell pukkasztani a populisták lufiját.

Donáth Annát választották meg a Momentum Mozgalom új elnökének

Verseny nélkül.

Álmos Péter MOK-elnök: Vannak olyan területek, sérelmek, amelyek továbbra is rendezést igényelnek

A Magyar Orvosi Kamara frissen megválasztott vezetője gy véli, a konfrontáció kerülésével nehezen elképzelhető a hatékony érdekképviselet, de ez nem asztalborítást jelent. Szerinte publikus jövőkép nélkül nem mehet súrlódás nélkül az átalakítás. Interjú.

„Mindenképpen kezdeményezni fogom az együttműködés folytatását a kormányzattal” – mondja Álmos Péter
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang