Ismét Orbán Viktort választották meg a küldöttek a Fidesz harminckettedik, tisztújító kongresszusán. A titkos választáson 737 érvényes szavazatból 729 párttag szavazott arra, hogy a volt miniszterelnök további egy évre vezesse az immár ellenzéki szervezetet. Ezt négy alelnökkel teszi majd meg a Fidesz élén. A szavazatok ismertetésekor elhangzott, hogy az alelnökökre 732 szavaz érkezett, valamennyi érvényes volt: Gál Kinga 701, Bóka János 711, Gyopáros Alpár 717 és Kreicsi Bálint 701szavazattal lett a pártelnök segítője. Mindeközben a küldöttek, ugyancsak titkos szavazással megválasztotta a párt mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottságának, valamint a felügyelő és számvizsgáló bizottságnak a tagjait is.
Az eredményhirdetés után Orbán Viktor a pártkongresszuson másodszor is tartott egy beszédet, amelyben kifejtette, hogy célja mindig is a szuverén Magyarország volt. Emlékeztetett, hogy az 1988-ban alakult Fidesz 22 évet várt arra, hogy az 1990-es rendszerváltozás mellé a szuverenitást is megszerezze a hazánknak. – 2010-ben eljött a mi időnk. Azt hittem, hogy ez Magyarország utolsó esélye, mielőtt elnyelné a liberális, globalista világ mélysége. Tudtam, hogy nehéz lesz, és jött is Jött is a migránsinvázió, a Covid-járvány, az infláció, és idén áprilisban Magyarország többsége letette a fegyvert – kezdte a nagyon régi-új elnök a beiktató beszédét.
Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson kiA legújabb orbáni jóslat, hogy „a liberálisok kinyitják a kapukat, jönnek az idegenek és kizsebelik” Magyarországot. – A Fideszben is generációváltásra van szükség, hogy az életében egy új nagy korszak nyíljon. Becsületbeli ügynek tartottam, hogy a választás után lemondjak, de ne lépjek le. Azt is becsületbeli ügynek tartom, hogy a Fideszt, rendezett, korszerűsített, győzelemre esélyes pártként adjam át a fiataloknak. Ismertek engem én nem árulok, ti meg nem vesztek velem zsákbamacskát.
Semmi kedvem megváltozni: nem fogok herebere partikra járni, nem festem magam másnak, és fiatalabb sem akarok lenni, örülök, hogy sikerült 63 éves koromig elhúzni magam. Kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel. Se pénz, se európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem érdekel. Nem fogott rajtam, sem ármány, sem rágalom, vagyonom sincs csak önéletrajzom, azt pedig nem fogom elrontani –
fogalmazott Orbán Viktor. A tisztújítás szavazatainak számlálása közben volt és jelenlegi fideszesek, egykori kormánypárti szereplők kaptak szót. Elsőként a jelentős választási veresége után a politikából – ígérete ellenére – mégsem visszavonuló Navracsics Tibor, a Fidesz önkormányzati kabinetjének megalapítója és koordinálója. Szerinte az új kormány embertelenséget és működésképtelenséget, féktelenséget és egyensúlytalanságot hozott. – A magyar polgárok ellen folyik ámokfutás, ami mérhetetlen pimaszság a Tisza párt részéről. A Fidesz nem csak polgári párt, hanem a polgárok pártja is, az elmúlt 16 év sikertörténet, a magyar polgárság soha nem erősödött ennyire – mondta Navracsics Tibor, aki szerint nem ütötték ki kezükből a kormányzás eszközét, mert a Fidesz mindig is „önkormányzati párt” volt, és a fideszes önkormányzatokat a szabadság szigeteinek nevezte.
Orbán Viktor Navracsics Tibort is beveti a Fidesz megújításábanNavracsics Tibor megerősítette, hogy visszavonul, a miniszteri Facebook-oldala már el is tűntCzunyiné Bertalan Judit a Védvonal vezetője a „politikai üldözöttekért” emelt szót. Szerinte a mai közbeszéd, a stílus, a tiszás hergelés, az uszítás, a kormányzati bosszúvágy, a gyűlölet, a mutogatás nem maradhat velünk. – Ezek a legrosszabb emlékű diktatúrákat, a Lenin-fiúkat, Rákosi-korszakot idézik. A tiszás szeretetországban a fideszes lett a kulák, elindultak a tisztogatások. Ezt mi nem hagyhatjuk, a Védvonal önvédelmi, rendszer lesz, immunitással készülünk a jövő feladataira. Morális és emberi meggyalázásunkra készülnek, de Védvonal megvéd minket – ígérte.
Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állniaOrbán Viktor: Árad a gyűlölet és az erőszak, ezért megalakítjuk a VédvonalatHarrach Péter korábbi KDNP-elnök a keresztény Magyarországot és a kereszténydemokráciát, a keresztény értékrendet hirdette, beszélt az ember méltóságáról, természetéről, felelősségéről. – Az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, emelte ki a genderkérdéssel kapcsolatban Harrach Péter. Szerinte a keresztény emberképben nincs helye a gyűlöletnek, és a liberalizmus változó erkölcsiségének.
1987-ben ismertem meg Orbán Viktort, a Szájer József mutatott be neki, akkor még nem sejtettem... – mondta Bacsó Péter A tanújából parafrazeálva Deutsch Tamás EP-képviselő. Szerinte 1989-ben ők hozzák el a szabadságot, az volt rendszerváltás, nem az, ami április 12-én történt.– Büszke vagyok, hogy fideszes vagyok – döngette a mellét Deutsch Tamás, akinek nagyon fáj a választási vereség. Szerinte az nem szégyen, csak akkor, ha feladják, de ő nem adja fel. Állítja, a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje szerinte, és ami történt, az a selejt bosszúja, de ő közösségépítésre buzdít. Szerinte sokan elhitték a tiszás kamut, hogy nincs brüsszeli beavatkozás, mert a Tisza-kormány tagjai küllők akarnak lenni, és nem bot. Deutsch Tamás migrációs paktumról és genderideológiáról tartott kiselőadást.
Orbán Viktor fejében nincs változás, szerinte négy hadtest állt szemben a Fidesszel a parlamenti választás előttEgy konzervatív lengyel vendég után Stumpf István,volt alkotmánybíró, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere szólt. Munka nélkül maradt, állásvesztett, megélhetési nehézségekkel küszködő fideszesekről beszélt, buzdítva segítésre a „nemzeti tőkésosztályt”. Szerinte megerősödött a 16 évben a középosztály, de megbukott az Orbán-rendszer, a NER, mert megszűnt a klientúra kontrollja. – A Fidesz elvesztette az erkölcsi tőkéjét. A NER eltorzította a polgári szövetség rendszerét. Nem csupán csatát, hanem súlyos ütközetet vesztettünk, a kampány nagyon negatív volt, csak az új fideszes nemzedéket az anyagin haszonszerzés érdekelte. A NER -lovagok túlkapásai a miniszterelnök asztaláig is elértek – mondta Stumpf István, aki szerint a „józan ész trónfosztását” meg kell állítani, az emelt fejű patriotizmusnak van itt az ideje.
Gulyás Gergely jelenlegi fideszes frakcióvezető, aki a bukott Orbán-kormányban, a Miniszterelnökséget vezető miniszer volt azt szeretné, hogy akár néhány év múlva választható alternatívát, polgári Magyarországot kínáljon a Fidesz-KDNP. Szerinte a parlament a demokratikus viták helyszíne volt, most a filmforgatási helyszín lett, az új miniszterelnök főszereplésével. Magyar Péter szerinte az ellenzék ellenzéként viselkedik. A migrációs paktumról azt mondta, hogy a kormányfő a meg nem valósuló migránstárbor döntését mutatja, miközben ő hallgatta el, hogy szeptembertől vége lesz a kamatstopnak, miközben Magyar Péter hajtja végre a migrációs paktumot. Gulyás szerint Sulyok Tamást nem hagyják eltávolítani a polgári Magyarország érdekében, és megvédik az elmúlt évek gazdasági teljesítményét, amelyeket saját számaival próbált alátámasztani. – Olyan jól kormányoztunk, hogy 14 éven keresztül a jelenlegi kormányfő is támogatója volt a Fidesznek.
Ennyit a megújulásról: borítékolható, hogy Orbán Viktor marad a Fidesz élénHavasi Bertalan: Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítéseMódosította alapszabályát a Fidesz kongresszusa, Szita Károly levezető elnök szerint „látható többséggel”. Ahogy mi is megírtuk, az ellenzéki pártban alapjaiban megváltoztatják a Fidesz szervezeti felépítését. Ennek alapján a választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak ezentúl. Továbbá a megyei választmányok elnökei automatikusan tagjai lesznek az új elnökségnek. A Fidesz országos elnöksége jelentősen bővül, 19 megyei és a fővárosi elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll a jövőben.
Kövér László: Az új Lenin-fiúk nem Szamuely Tibor páncélvonatán, hanem a cukorhegyiek digitális sztrádáján száguldoznakOrbán Viktor Navracsics Tibort is beveti a Fidesz megújításábanCzunyiné Bertalan Judit fogja vezetni a fideszes Védvonalat
