Fidesz;Orbán Viktor;tisztújítás;

A volt kormányfő a bukás ellenére is marad pártelnök

Ennyit a megújulásról: borítékolható, hogy Orbán Viktor marad a Fidesz élén

Tisztújító kongresszust tart szombat reggel 10 órakor a Fidesz. 

A tervek szerint Orbán Viktor nem kap kihívót a pártelnöki posztért, de a volt kormányfő egyelőre csak egy évre vállalja a megbízatást. Bár a választási vereség után azt terjesztették, hogy lemondását a Fidesz választmánya utasította el, a Népszava pártbéli forrásai szerint ez érdemben nem történt meg, valójában nem is szavaztak róla.

A szombati kongresszus mégsem teljesen lefutott, hiszen Orbán Viktor várható újraválasztása mellett alapszabály-módosításról is döntenek. Ennek értelmében megszüntetik a választókerületi elnökök rendszerét. Helyükre a jövőben 21 megyei elnök lépne, akik a párt új elnökségének is tagjai lesznek. Rajtuk kívül négy alelnöki pozíció vár betöltésre, ám egyelőre nem tudni, kik ambicionálják ezeket. A parlamenti frakcióvezető - Gulyás Gergely - és az országos választmány elnöke - Kövér László - az eddigi gyakorlathoz híven tagjai maradnak az elnökségnek.

Az már a kongresszus előtt kiderült, hogy Orbán Viktor új munkacsoportokat hoz létre a pártban. Navracsics Tibort az önkormányzati tagozat megszervezésére kérte fel, míg a fideszeseknek jogi segítséget ígérő Védvonalat Czunyiné Bertalan Judit vezeti. A biztonságpolitikai műhelyet Orbán Vidoven Árpádra bízta, a Fidesz Európa Klubját pedig Bóka János alakítja ki.

Érdemi megújulásra mindenképp szükség lesz, hiszen a Závecz Research legutóbbi kutatása szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza 73, a Fidesz viszont csak 20 százalékon áll, azaz a Tiszának nagyjából 4,4 millió szavazója van, miközben a Fidesznek 1,4 millió. Ez óriási visszaesés az utóbbi két hónapban a volt kormánypártnál, amely április 12-én listán bő 2,4 millió voksok gyűjtött. Hasonló adatokat mért májusban a Publicus Intézet, aztán a 21 Kutatóközpont is, előbbinél 70:23, utóbbinál 71:21 az arány a két párt között.

Bizalomvesztés miatt.