Ennyi volt: elindult a Fidesz felbomlása

A rajongó tagság ezúttal azt nem akarja észrevenni, hogy a tegnap még istenként tisztelt főnök már lelécelt. Podcast.

„Van még lejjebb a Fidesznek, nagyon közel a 10 százalékos népszerűség”

László Róbert, a Political Capital elemzője szerint a korábbi kormánypárt egyelőre még értelmezhető politikai erő, de vezető politikusainak távozása és a megújulásra képes szereplők hiánya további eróziót jelez.

Korábbi felvétel

Túltolták a biciklit az ingatlanpiacon, erősödik a vevők alkupozíciója

Budapesten a Covid-járvány óta először látszik érdemi árkorrekció a használt lakások piacán. Podcast.

 A kamatplafon kivezetésével biztos nőnek a törlesztőrészletek

Mi a frászt akart mondani az Orbán Viktor nélküli Fidesz azon kívül, hogy nem hajlandó tudomást venni a valóságról?

Még a túléléshez is kevés, amit a Fidesz produkált a csütörtöki tüntetésen. Podcast.

A Tisza-szigeteken már a következő forradalom érik?

Murray Bookchin amerikai baloldali gondolkodó a kis közösségek, önkormányzati egységek konföderációjában látta a kapitalizmus és a mai állam meghaladásának alternatíváját, a demokrácia kiteljesedését. Írásaiból jelent meg idehaza válogatás A következő forradalom címmel. A kötet fordítójával, Konok Péterrel és Tóth Szilárd János politológussal beszélgettünk Bookchin elképzeléseiről a Bal-Jobb-Bal új podcastjében.

Magyar július: az utcán az azbeszt öl, a kórházban meg a hőség

Mit árulnak el ezek az ügyek a magyar egészségügy állapotáról, miért ismétlődnek újra és újra ugyanazok a kudarcok? Podcast.

Rákkeltő azbeszt az utcán, 40 fokos kórtermek – Tanul-e bármit a magyar egészségügy a katasztrófáiból?

A szombathelyi oladi platón csokos családok építkeznek azbesztes kőzúzalékon. Hivatalos mérések szerint a levegő azbeszttartalma a megengedett határérték közel háromszázszorosa. A magyar kórházakban hőség idején műtétek állnak le, egyes osztályokon még a ventilátort sem engedik be, mert az elektromos hálózat összeomlik. Éjszakánként húsz–negyven beteg jut egy nővérre, a minisztériumban pedig 190 szakember hiányzik, akik egy adatalapú „tanuló egészségügyet” építhetnének. Benke Ágnes (24), Élő Anita (Válasz Online) és Danó Anna (Népszava) a Szike Extra podcast legfrissebb epizódjában arra keresi a választ: képes-e a rendszer tanulni ezekből a katasztrófákból vagy csak újra és újra reprodukálja őket. 

Az azbeszttel szennyezett szombathelyi Síp utca bitumenes zárásán dolgoznak 2026. május 12-én. Az „Oladi-plató” városrészben megkezdõdött az azbeszttel szennyezett utcák bitumenes zárása

Forsthoffer Ágnessel lett teljes a rendszerváltás

Ne féljetek! - üzente Magyar Péter a népnek, Forsthoffer Ágnes pedig komolyan is vette. Podcast.

Hegedűs Zsolt a leszerelt kórházi arcfelismerőkről: Kicsit poros, kicsit kínai, de most már nem a mienk – Videó!

Legalább nem a dolgozók megfigyelésére használják mostantól azokat az arcfelismerő kamerákat, amelyeket az Orbán-kormány alatt szereltek fel néhány kórházban. 

„Orbán Viktor nem alhat nyugodtan, lesz ő még gyanúsított az aranykonvoj miatt”

Ehhez azonban Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt le kell váltani.

Álmos Péter: Azok, akik megfélemlítéssel irányították az intézményüket, nem méltóak arra, hogy orvoskollégák felett diszponáljanak

A Magyar Orvosi Kamara most gyakorlatilag naponta egyeztet az Egészségügyi Minisztériummal, de partneri viszonyuk akkor vizsgázik, amikor olyan ügyek kerülnek elő, amelyekben nem lesz egyetértés - mondta a Népszavának Álmos Péter,  a MOK elnöke. Videóinterjú.

NER-es módszerekkel akarja a Tisza-kormány eltakarítani a NER-t?

Kockakőhöz aligha nyúlnak az élemedett korú fideszesek, ha Orbán Viktor csuklóján végül kattan a bilincs, inkább csak imára futja majd nekik a hőségben. Podcast.

Ferencz Orsolya: Orbán Viktor teljes körűen felelős a kormányai működéséért

A fideszes politikus szerint ki kell vizsgálni, ha az úgynevezett „patrióta” gazdaságpolitika szabályozása túlkapásokra adott teret.

Rohamtempót diktál Magyar Péter, a Fideszből elkezdtek dezertálni polgári értékekre még fogékony politikusok

A Tisza próbálja túlszárnyalni az elnökét. Podcast.

Hack Péter: Nem biztos, hogy jó más logó alatt azt csinálni, amit a Fidesz

Az ELTE tanszékvezető tanára szerint a közjogi vezetők leváltása önmagában csak személycserét jelentene, ha közben nem változnak meg a jelölés és a választás garanciái.

Hack Péter szerint az ügyészség még nem lesz függetlenebb attól, hogy leváltják Sulyok Tamást

„Elég volt a hülyítésből” – Lázadnak az egészségügyi szakdolgozók a saját kamarájuk ellen

A közösségi médiában kommentcunamik jelzik, hogy sokan már nemcsak a munkáltatójukban, hanem a saját kamarájukban sem bíznak. A Szike podcast legfrissebb epizódjában Gresz Ágnes mentőtiszt és egészségügyi rendszerszakértő, Pápai Tibor, az ápolóképzésben felnőtteket is oktató tanár és Tóth-Baranyi Zsolt intenzív terápiás ápoló, egészségügyi menedzser egyebek mellett arról beszéltek, hogyan jutott idáig a szakma.

Vereségmagyarázat a Fideszben: A gazdag férj kitartott felesége lefeküdt a kigyúrt kertésszel

Videó!

A Fidesz Orbán Viktorral száguld a teljes lenullázódás felé

Akár egy éven belül is megszűnhet a Fidesz, ha így folytatják – hangzott el a Népszava közéleti podcastje, a Hol élünk? legújabb adásában.

Kéri László: Ebből akár rendszerváltás is lehet

Már amennyiben minden hónap ennyire termékeny lesz, mint az első.

Mikor jönnek a fideszes nagyhalak? Elkezdődött az elmúlt tizenhat év felszámolása

Hogyan viszonyuljon a múltjához az az ország, ahol a társadalom többsége így vagy úgy, de kénytelen volt együtt élni a kleptokratikus NER-rel? Podcast.

Haraszti Miklós: A Fidesz bosszúból dönthetett a Népszava kivégzéséről

Az író, volt EBESZ-biztos úgy véli, az állami hirdetések korábban a „halál csókjával” bélyegezték meg a lapot, amely mindig is a világosságot terjesztette.

„Orbán Viktor mindenre képes, Európa legnagyobb politikusa” – Videó a születésnapi szentmiséről

Magyar Péter derékbősége és a hálátlan fiatalok, köpködés és simogatás, aktív és passzív agresszió: a Fidesz vereségének okairól kérdeztük az Orbán Viktor születésnapja alkalmából rendezett szentmise résztvevőit. 

A NER elmúlik, a Népszava megmarad

A baloldali gondolat elpusztíthatatlan. Podcast.

Ellenséggé váltak, akik felemelték a szavukat az elesettekért

Bár Magyar Péter miniszterelnök mindenkitől bocsánatot kért, akit az orbáni rendszer ellehetetlenített, megfélemlített, kirekesztett, megbélyegzett, az igazi fellélegzést ez még nem hozta el. Podcast.

Gálvölgyi János: Érzem az utcán a boldogságot, a felszabadultságot

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a parlamenti választás éjszakájáról is mesélt a Népszava-estek szezonzáró rendezvényén. Videó. 

Meddig védi Novák Katalin Kónya Endre pártfogóját?

A volt köztársasági elnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik. Podcast.

Szepesházi Péter: Nem hiszem, hogy Varga Juditot átverték az elnöki kegyelmi ügyben

Az ügyvéd, egykori bíró szerint előfordulhat, hogy az elnöki kegyelmi ügy főszereplői összeroppannak a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásokon.

Novák Katalin és Varga Judit 2023. július 4-én a parlamentben

Beindult a Tisza-gőzhenger, a Fidesznek már a lét a tét

Érdemi parlamenti ellenzék híján milyen belső ellensúlyai lehetnek Magyar Péter kormányának? Podcast.

Magyar Bálint: Orbán Viktor rendszere bűnszervezet volt

Szerinte a NER-milliárdosok vagyonkimentései azt mutatják, hogy az érintettek pontosan tudják, ők bűnözők és bűncselekményeket követtek el.

Hadházy Ákos: Orbán Viktor őrizetbe vételét nem lehet megúszni

Nehéz út áll előttünk, amelynek egy nagyon fontos mérföldköve lesz az, amikor megtörténik Orbán Viktor őrizetbe vétele - fogalmazott Hadházy Ákos a Népszava médiatámogatásával megvalósuló Közbeszélgetés rendezvénysorozat legújabb részében. A volt képviselő szerint a kétharmad birtokában ez csak szándék és eltökéltség kérdése. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang