„Azt se tudjuk, miről lesz szó, csak jöttünk” – vonogatta a vállát az egyik küldött, akit arról kérdeztünk, mit vár a Lungo Drom tisztújító kongresszusától. Másokból még ennyit se lehetett kihúzni.
Farkas Flórián, a szervezet elnöke – ahogyan arról beszámoltunk – eredetileg Tiszapüspökibe, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu kultúrházába hirdette meg a rendezvényt, a helyszínt azonban a helybéliek visszamondták. Új helyszínként a józsefvárosi Bezerédj utcára, a Lungo Drom budapesti székházára esett a választása.
Hétfő délelőtt, a hivatalos kezdés előtt egy órával csak két biztonsági őr ácsorgott az átláthatatlan fémkapunál, ami a székház udvarát a külvilágtól elválasztotta. A kapun lévő felirat arra figyelmeztetett, hogy „kamerával megfigyelt” területen járunk. A biztonságiak legfőbb feladata az volt, hogy csak azokat engedjék be, akik szerepelnek a meghívottak listáján. A Népszava munkatársai számára tilos volt a bemenet.
Régebben, amikor a Fidesz politikai és anyagi támogatásának köszönhetően Farkas Flórián és a Lungo Drom a fénykorát élte, a szervezet kongresszusaira szerte az országból buszokkal szállították a több ezer résztvevőt. Most viszont a meghívottak névsora – amit a biztonságiak gondosan őriztek – elfért néhány papírlapon.
Eseménytelenül telt az idő, alig-alig bukkant fel valaki. Csupán mintegy tizenöt embert láttunk bemenni.
Jött egy szűkszavú e-mail, Farkas Flórián inkább lefújta a Lungo Drom kongresszusát„Tiszapüspöki nem kér Flóriból” – Megfúrták a Lungo Drom kongresszusátIgaz, nem láttunk mindenkit: Farkas Flórián néhány bennfentese társaságában megelőzött bennünket, és nálunk is korábban a helyszínre ért. Úgy látszik, semmiképpen sem akart újságíróval találkozni.
Nagyjából húszan lehettek odabent, amikor elkezdődött a kongresszusnak nevezett gyűlés. Az érdektelenség feltehetően azzal is összefüggésbe hozható, hogy a lapunk birtokában lévő meghívóban Farkas Flórián külön felhívta a figyelmet: a részvétel önköltséges alapon történik.
Nem kellett túl sokat várni, és szállingózni kezdtek kifelé az emberek. Kérdezgettük őket a zárt ajtók mögött rendezett eseményről, de érdemleges választ senkitől se kaptunk. Egyikük közölte ugyan, hogy szívesen elénekel a kedvünkért egy jó cigánynótát, a felajánlással azonban ezúttal nem kívántunk élni.
Ráadásul Farkas Flóriánra is hiába vártunk. Már egyetlen kocsi se parkolt az udvaron, a biztonságiak is elköszöntek, de a Lungo Drom elnöke még mindig nem volt sehol. A Bezerédj utcai székháznak csak egy be- és kijárata van, másfelé nem távozhatott.
Két lehetőség maradt: Farkas Flórián kámforrá változott, vagy pedig az egyik autóban észrevétlenül kicsempészték. Utóbbira gyanakszunk.


Utólag olyan információkat kaptunk, hogy a kongresszus – ahol a résztvevők létszáma aligha érte el a határozatképességhez szükséges küszöböt – inkább egy kötetlen beszélgetésre emlékeztetett. Bár a meghívó szerint elnököt és elnökségi tagokat is kellett volna választani, ilyen körülmények között értelemszerűen nem tartották meg a tisztújítást. Úgy értesültünk, elnöki beszámolójában Farkas Flórián arról beszélt, hogy szeretné újjászervezni a Lungo Dromot.
Azt a Lungo Dromot, amely láthatóan teljesen romokban hever: se támogatottsága, se tekintélye, se pénze. Arról, hogy Farkas Flórián ezt hogyan képzeli el, nem tudni részleteket.
Farkas Flórián már nincs a képben, a Fidesz a végsőkig kitart az alig létező Lungo Drom mellett
