Átalakul a parlamenti munka, A, B és C hét szerint üléseznek majd a képviselők

Mindenki egyetértett a módosítással. 

Illusztráció

Az új Médiatanács létrehozásáról, törvényjavaslatok soráról tárgyal az Országgyűlés rendkívüli ülése

A kétnapos ülésen több határidős kérdésről is dönteniük kell a képviselőknek. Az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság csütörtökön tesz javaslatot a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek személyére, akikről az Országgyűlés péntek délelőtt szavaz.

Unger Anna szerint 2032-ig nem lesznek jogerős ítéletek az NVVH által feltárt ügyekben

A politológus a parlamenti bizottsági meghallgatásán arról is beszélt, hogy az utolsó szögig feltárnák, mi történt ebben az országban.

Ligeti Miklós elszámoltatást akar, de nem NER-telenítési hivatalt vagy boszorkányüldözést

A Transparency International Magyarország jogi igazgatóját a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) egyik elnökjelöltjeként hallgatta meg kedd délelőtt az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága.

A Tisza kezdeményezésére elmarad a Független Közmédia Testület szakmai jelöltjeinek a meghallgatása

Több szervezet is kifogásolta az eljárásrendet és a jelölési folyamatot.

Kétnapos rendkívüli ülés jön a hét második felében, a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőit pénteken választhatják meg

Magyar Péter miniszterelnök várhatóan mindkét nap felszólal majd.

A brit mozik betiltanák az olyan okosszemüvegeket, amilyennel Pócs János videózott a parlamentben

Az Egyesült Királyságban elsősorban a filmekről készített kalózfelvételek terjedésétől tartanak, de adatvédelmi szempontok miatt egyre több helyről, pubokból, klubokból, üzleti vagy bírósági tárgyalásokról száműzik ezeket a készülékeket.

Összesen 96-an pályáznak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki tisztségére

A nagy érdeklődést jelzi, hogy még a négy alelnöki, elnökhelyettesi posztra is 68-an jelentkeztek.

Hantosi István, az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság elnöke

Bruttó 12 millióért közvetítette a parlament alakuló ülését egy Tisza-közeli cég

A cég vezetője azt állítja, a május 9-i közvetítéshez olyan technikai megoldások kellettek, amelyekhez az Országgyűlés Hivatalának nem volt megfelelő eszközállománya.

Jövő héten nem lesz rendkívüli parlamenti ülés

Az Országgyűlés május 9-i megalakulása óta eddig 23 ülésnapot tartottak.

Illusztráció: Az Országgyűlés rendkívüli ülésén július 14-én

Baka András: Nem kerülhetjük el a szembenézést, értenünk kell, hogyan jutottunk idáig

A jogállam nemcsak attól működik, hogy vannak szabályai, hanem attól is, hogy mindenkire vonatkozik – szögezte le beiktatási beszédében Magyarország megválasztott köztársasági elnöke.

A Mi Hazánk kezdeményezésére lesz még egy parlamenti megemlékezés a roma holokausztról

Így próbálják meg elsimítani a botrányt, ami azután tört ki, hogy a Tisza Párt egyik képviselője napirend előtt szólt a meggyilkolt sok ezer áldozatról. A Mi Hazánk felszólításra sem állt fel, majd a házszabály megsértésére hivatkozott. 

A Mi Hazánk, a KDNP és a Fidesz frakcióvezetői szerint az energiaválságot a magyar emberek oldották meg, nem a három hónapja működő kormány

Rétvári Bence szerint Pintér Sándor egykori belügyminiszter volt az, aki tudott válságot kezelni, míg Bóka János a felkészültséget hiányolta.

Magyar Péter és Orbán Anita az Országgyűlés rendkívüli ülésén augusztus 10-én

Már az esküszöveg visszamondásával is gondban voltak az új fideszes parlamenti képviselők

Palóc André és Hortay Olivér kapta a képviselői mandátumot a volt kormánypártban az Országgyűlésből távozott Szijjártó Péter és Budai Gyula helyett.

A két fideszes, Hortay Olivér (balra) és Palóc André eskütétele 2026. augusztus10-én

Magyar Péter: Úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben a teljes kormányzatban tiltott volt a totálisan megváltozott környezeti körülményekkel való szembenézés

Ahogy a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges lépések előkészítése is – mondta a miniszterelnök.

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament rendkívüli ülése, az új köztársasági elnökről kedden szavazhatnak

A frakciók hétfő tíz óráig nyújthatják be az ajánlásaikat.

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 28-án

Augusztus 11-én választana köztársasági elnököt a Tisza

Magyar Péter is aláírta az erre vonatkozó kezdeményezést.

Szabó Tímea: Egy-másfél év kell ahhoz, hogy kiderüljön, valóban rendszerváltás történt-e

A korábbi országgyűlési képviselő úgy véli, Magyar Péter nehéz helyzetben van Orbán Viktor elszámoltatását illetően, hiszen politikailag nem feltétlenül érdeke, hogy a volt kormányfőből mártírt csináljon.

Elfogadta ügyrendjét a gyermekvédelmi rendszer válságát feltáró vizsgálóbizottság

A Fidesz nem értette, miért kell már az elején olyan megállapításokat tenni, hogy rendszerszintű a válság. 

Magyar Péterét nem, de egy másik tiszás képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága

Takács Péter és Toroczkai László mentelmi jogának a felfüggesztését a miniszterelnökéhez hasonlóan nem javasolták.

Lázár János nem különösebben szeret bejárni a munkahelyére, a szavazások több mint 80 százalékán hiányzott

A statisztika szerint egyébként az öt legtöbbet hiányzó jelenleg is aktív képviselő mind fideszes.

Lejárt lemez a kivonulás, a Fidesz csak keresgéli a helyét ellenzékben

A Fidesznek – figyelmeztetett Ember Zoltán Levente – meg kell barátkozni a gondolattal, hogy már nem nagy párt, hanem középpárt. Győri Gábor szerint az ellenzékbe szorult volt kormányerő nem mutat újdonságot a parlamentben.

A Fidesz és a KDNP képviselõi kivonulnak a terembõl, miközben Hankó Balázs felszólal az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2026. július 27-én

Döntött a parlament, uniós forrásból cserélik a HÉV-eket, 35 új InterCity-kocsit vásárolnak, jön az országos közlekedésszervező társaság

A BKK mintájára létrejön az állami országos közlekedésszervező, illetve és az országos gördülőállomány-kezelő társaság. Az előbbi cég feladata lesz a menetrend, a tarifarendszer, a szolgáltatások összehangolása, utóbbié pedig a járműbeszerzés.

Megszavazta a parlament, létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal

Lesz következménye a közvagyonnal való jogellenes gazdálkodásnak, a közvagyon elidegenítésének. Magyarul az Orbán-kormány idején elkövetett lopások ügyében megindulhatnak a hatósági, bírósági eljárások.

Az Országgyűlés rendkívüli ülése július 28-án

Vérszemet kapott a Mi Hazánk, alkotmánybíró-jelölés után az államfői tisztségre is lesz jelöltje

Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese számára már egy kicsit sok a fideszesek rendszeres parlamenti kivonulása. A jelek szerint az alakuló ülésen történt kivonulós botrányukat gyorsan elfelejtették.

Dúró Dóra - Korábbi felvétel

Magyar Péter újabb áfacsökkentésről beszélt, összesen 1300 milliárd forint ügyében tettek feljelentést vagy indult nyomozás

A miniszterelnök Orbán Viktor tusványosi beszédére is reagált.

Magyar Péter szerint a Fidesz minden lépésével a hazája és a magyarok ellen tesz

A miniszterelnök azon morfondírozik, hogy a volt kormánypárt hogyan hívhatja magát nemzetinek.

Fideszes jelszó nemzeti színű háttérrel 2026. április 12-én

Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint a Legfőbb Ügyészség szereplőket akart kioperálni az eljárásból

„A Legfőbb Ügyészség szerepe a nyilvánvaló bűncselekmény elkövetésében kirajzolódik” – reagált Horváth Lóránt az aranykonvojügyet a lemondása okainak kimondatlanul is a középpontjába állító Nagy Gábor Bálint szavaira. 

Horváth Lóránt - Korábbi felvétel

Szijjártó Pétert is meghallgatnák a nemzetbiztonsági bizottság ülésén a BYD-nél vállalt pozíciója miatt

Az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit már meghallgatták, az ülésen elhangzottakat 2051. december 31-ig titkosították.

Korábbi felvétel

Jövő héten is rendkívüli parlamenti ülés jön, a vagyonvisszaszerzési hivatal és a vármegyék visszanevezése is napirenden lesz

Nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang