A Fidesz képviselői nem fognak beülni Baka András felszólalására – jelentette be Bóka János hétfőn, kora délután a Facebook-oldalán. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, „Sulyok Tamás önkényes elmozdítását nem fogadjuk el, és most sem fogjuk jelenlétünkkel legitimálni azt, amit kezdettől fogva elfogadhatatlannak tartunk”.
Videós bejelnetkezését Bóka János azzal zárta: „Mi jelen vagyunk a parlamentben, képviseljük a választóinkat, értékeinket, és Magyarország érdekeit. De a hatalmi önkényhez nem asszisztálunk”. A Fidesz képviselői ezért – ismételte meg – Baka András mai napirend előtti felszólalásán nem vesznek részt.
Nem sokkal később a KDNP ugyancsak a Facebookon közölte, hogy Baka Andrást nem tartja legitim köztársasági elnöknek, és „a mai színjátékban a KDNP nem vesz részt”.
Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek Baka András köztársasági elnökA Sándor-palota hétfőn jelentette be, hogy a köztársasági elnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés ülésén. Emellett tudatta: Baka András az alaptörvényi kötelezettségének eleget téve a mai napon megtette az Országgyűlés felé az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatát. Az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak – derült ki a közleményből.
A javítóintézetek gyermekvédelmi rendszerbe való visszavételéről is tárgyal hétfőn az Országgyűlés
