Halála után néhány héttel jelenik meg Nádas Péter egy új könyve

A posztumusz megjelenő Most az egyszer című röpiratban a szerző olyan témákban értekezik, amelyekről állítása szerint nem akar beszélni.

Két hétig elérhető Nádas Péter rendhagyó portréfilmje

A szerdán 83 évesen elhunyt világhírű írónkról Saját erdő címmel Kárpáti György Mór készített filmet. Az alkotásban Nádas Péter monológja hallható, Laurie Anderson New York-i avantgárd művész zenéjével.

Krasznahorkai László is elbúcsúzott Nádas Pétertől

Nobel-díjas írónk közösségi oldalán feketére változtatta a profilképét.

Korábbi felvétel

Nádas Péter: Azért lettem író, hogy világosan lássam, a reális dolgokról miért látszat szerint beszélnek szívesebben az emberek

Egy olyan élet, amely nem lát jövőt, maga a veszedelem. Egy olyan élet, amely az univerzálist kidobja a léghajóból, maga a pusztulás – mondta Nádas Péter a 2017-ben a Népszavának adott interjújában. Állítása szerint olyan korban született, amikor több utópiát is felmorzsolt a történelem, mégsem tud elképzelni olyan pragmatikus társadalmat, amely jövőkép nélkül él. A következő generáció biztosan meg fogja találni a megoldást, mert ha nem, akkor belefullad a szemétbe. A beszélgetés újraközlésével a ma elhunyt világhírű magyar író emléke előtt tisztelgünk.

„Klasszikusan modern szerző” – Búcsú Nádas Pétertől

Nádas Péter műve sosem vált megkövült, életidegen emlékművé: párbeszédre és vitára késztető, eleven művészi organizmus maradt. Talán éppen ez a valódi halhatatlanság.

Nádas Pétert gyászolja a világsajtó

Nemzetközi lapok sora emlékezett az elhunyt magyar íróra, akiben a közép-európai tapasztalat, az emlékezet és a 20. század drámai eseményeinek világirodalmi krónikását látják.

„A nemzet kultúrája nem lehet senkinek a személyes tulajdona, hanem közös tulajdon” – Sokan Nádas Péter idézetekkel búcsúznak a világhírű írótól

Sorra érkeznek politikusoktól, az írótársadalomtól, közéleti szereplőktől a Kossuth- és József Attila díjas írónktól búcsúzó, emlékező, munkásságát, művészetét magasztaló írások, bejegyzések.

„Hordaállatok vagyunk” – Utolsó interjúnk Nádas Péterrel

A Kossuth- és József Attila-díjas író augusztus 26-án reggel 8 órakor hunyt el. Nyolcvanhárom éves volt. Utolsó interjúnk 2018-ban készült vele, még azután, hogy megkapta az Aegon Művészeti Díjat Világló részletek – Emléklapok egy elbeszélő életéből című memoárjáért. Újraközlésével hajtunk fejet a világhírű magyar író emléke előtt.

Meghalt Nádas Péter

A Kossuth- és József Attila-díjas író 83 éves volt.

„Nádas Péterben van valami punk”

A világhírű magyar író két rangos németországi elismeréséről osztotta meg személyes benyomásait irodalmi ügynökségének alapítója. 

Frank-Walter Steinmeier, Németország államfője és Nádas Péter

Nádas Péter megkapta a legmagasabb németországi állami kitüntetést

A világhírű magyar írót a Nobel-díjas Herta Müller köszöntötte.

Esterházy Péter, Mészöly Miklós és Polcz Alaine - esendőségek, feltétlen szeretet és négy ember összefűződő élete Nádas Péter regénnyé vált katartikus portréiban

A feltétlenség dicsérete.

Egyszerre nyomoz és elbeszél a Nádas Péter és Rajk László kapcsolatát is feldolgozó kiállítás

Végzet helyett megírva.

Rajk Judit és Nádas Péter. A helyszín maga is bizonyíték, Rajk László műteremként használta 2019-ben bekövetkezett haláláig

„Ne szaporítsuk a szemetet, gondoljunk legalább valamit”

Nádas és Esterházy, cipőfetisiszta hercegek, robotok, egy lökhárítónál is szebb Csipkerózsika, ilyen volt az idei fesztivál.

Szombaton a szerző és a gép viszonyát vizsgálták  Mire gondolt a költő? címmel. Hogy milyen ez a viszony? Faramuci – bár az est alapján a Gemini nevű program már lehet, hogy jobb szót találna rá

Nádas Péter és a testek érzéki viszonyrendszere

Az Örkény Színház a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alakját, Nádas Pétert kínálta közönségének a színházi világnapra. Felolvasószínház, beszélgetés, illetve frissen megjelent kötetek kísérték a kifejezetten az alkalomhoz illő eseményt.

Forgách András, Nádas Péter és Mácsai Pál a beszélgetésen

Saját gyűjteményéből állított össze különleges válogatást Nádas Péter, hogy segítsen a Jelenkoron

A gondosan válogatott tételeket rövid írásos adalékok kísérik.

Nádas Péter korábbi szövegeit gyűjtötték egybe a Helyszínelés című új kötetben, az írások a szerző világnézeti eszmélkedésének stációit tárják elénk

„Jobb híján felmondtam, kivonultam...”. 

A végpontok között az átmenetiség stádiumai sorakoznak

A budapesti Goethe Intézet felvette a kapcsolatot az önkormányzattal az Esterházy Péter-alkotóház ügyében

Nem tapasztalja a német kultúra iránti érdeklődés csökkenését és az európai kultúra megmaradásáért sem kell aggódni a Budapesti Goethe Intézet igazgatója szerint. Miriam Bruns úgy véli, hogy újragondolkodása késztet a Nádas Péternek meg nem ítélt irodalmi díj, és azt is elárulta, hogy az Esterházy Péter-alkotóházzal kapcsolatban az intézet felvette a kapcsolatot az önkormányzattal.  Interjú.

A német állam is jelentős mértékben finanszírozza az intézményeket, művészeket. A támogatás elosztása, mértéke azonban megbízható, azaz kiszámítható és tervezhető alkotást biztosít a művészek számára

Nem ártana felkutatni Nádas Péter színesbőrű őseit, avagy így nem kap díjat egy világhírű magyar író

Tudták, hogy Nádas Péter a jobb szerző, de politikailag másvalakit kell választani.

Általános felháborodás övezi azt, ami Nádas Péterrel történt

Az ember keze

Beugró

Nádas Péter beavat bennünket a teremtés titkaiba

Az író új, az esszéit tartalmazó kötete attól válik kivételesen fontossá, hogy benne a szerző vall a művészet mesterségbeli hátteréről. 

Hol szükség, ott irodalom

Harmadszor rendezik meg a PécsLIT Irodalmi Fesztivált. Remek hagyományt teremtettek az eseménysorozat ötletgazdái. Idén Nádas Péter is eljön.

Bősze Ádám és Nyáry Krisztián A nagy Himnusz-sztorit vitte Pécsre

Kácsor Zsolt: A Nádas-tenger

EGY OLVASÓ VALLOMÁSAI 10.

Felejtés nélkül nincs emlékezés - Rendhagyó portréfilm Nádas Péterről

A Saját erdő meditatív, mély utazásra hívja nézőjét, olyanra, melyet csak az író szavai idézhetnek elő.

Egyszerre természetfilm és irodalmi portré: Nádas Péter szavait lassú, asszociatív képsorok kísérik

Nádas Péter szerint a világ

Károlyi Csaba Nádas Péter beszélgetőkönyve beavatja az olvasóját az írói világkép lényegi sajátosságaiba és az alkotás műhelytitkaiba. 

Nádas Péter: Az ember egyedül van

„A munkám az otthonom, más otthonom nem is volt és nem is lesz” – mondta a lassan nyolcvanéves szerző a nevével fémjelzett programsorozat utolsó beszélgetésén.

Kácsor Zsolt: Winnetou és a könyvheti sörözés

Nádas Péter: Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben. De elveszíteni sem éri meg

Nádas Péter nyitotta meg a 93. Ünnepi Könyvhetet. Minden várakozásunkat felülmúlta.

„Az ember csordaállat"

Nádas Péter Rémtörténetek című új regényével újfent bizonyította, hogy talán ő korunk legnagyobb magyar írója.

Nádastól Proustig, Kurtágtól Perényiig

Várjon Dénes és Simon Izabella idén is megrendezi zenei fesztiválját, amely most is határozott tematika köré szerveződik. Idén az eltűnt idő nyomába erednek az előadók és a közönség.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang