Az EU egészét tekintve is kiemelkedő mértékben nőttek a magyarországi mezőgazdasági termelői árak

2020 első negyedévhez képest az EU-ban átlagosan 43,6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, ezzel szemben Magyarországon az áremelkedés 68,6 százalék volt

A mezőgazdaság az aszály miatt rosszul teljesített

Csak az Orbán-kormány nem szavazta meg, hogy az EU új vámokat vessen ki orosz és belarusz agrártermékekre

A vámokat azonban elfogadták, mert bőven megvolt a minősített többség.

 Ódor Bálint, Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének vezetője - Korábbi felvétel

Fűszeres, édes, krémes és nagyon egészséges, mi az?

Sokan félreértik ezeket a kis rovarokat, mások darázsnak nézik őket, és félnek tőlük. Közben a méhek ezzel mit sem törődnek, évmilliók óta élik precízen szabályozott életüket, és készítik az egyik legkedveltebb csemegénket, a mézet. Jandácsik Attila bioméhész szavai alapján kiderül, hogy a klímaváltozás erre az ágazatra is hat, illetve hogy a „szerhasználat” nem ördögtől való, ha megfontoltan, odafigyeléssel alkalmazzák.

Az Európai Parlament új vámokat hagyott jóvá az orosz és a belarusz mezőgazdasági termékekre

A cél, hogy csökkenjen az Európai Unió gazdasági függősége e két országtól. A Fidesz tartózkodott, a Tisza Párt képviselői nem szavaztak ennél a témánál, a Demokratikus Koalíció képviselői támogatták, a Mi Hazánk politikusa pedig ellenezte a javaslatot.

Képviselők az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2025. május 22-én. Az uniós törvényhozás május 21-22. között ülésezik.

Szijjártó Péter: Tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Unió a június 5-én lejáró korlátlan vámmentességet meghosszabbítsa

A magyar kormány többfrontos ukránellenes harcának eredménye a külgazdasági miniszter szerint az, hogy „nincs több silány ukrán termék”.

Tiltakozó gazdák Záhonyban 2024. február 9-én

Eddig 25-30 milliárd forint a kár a száj- és körömfájás miatt, ráadásul érhetik újabb csapások a magyar mezőgazdaságot

Az egyes élelmiszerekre bevezetett árrésstop sem segít.

Még tart, de ha minden jól megy, május végére vége lesz a járványnak

Mentesítik a vízszolgáltatási díj befizetése alól a mezőgazdasági termelőket

A termelés versenyképességének megőrzése érdekében, a 2025-ös évre.

Mészáros Lőrinc cégcsoportjáé lett egy volt állami gazdaság

A felcsúti milliárdos egyre kevésbé igyekszik elrejteni üzleti érdekeltségeit.

Korábbi felvétel

Magyarország mégsem víznagyhatalom, hiány van, és mi még pazarolunk is

Változnak a dolgok, ma már sem a gazdálkodók, sem a vízügy nem tekint átokként a lezúduló csapadékra és a belvízre. Felismerték, hogy a vizet akkor kell okosan megfogni, amikor van: áradások idején. Azt is be kell látni, hogy sem termelni, sem locsolni nem lehet az eddigi módszerekkel. Az idő, ha van még egyáltalán, sürget, Homokhátság már hivatalosan félsivatag, évi 3 milliárd köbméter víz hiányzik a területről.

Elfogyott a magyar dió, ukránnal és románnal pótolják

Annak ellenére, hogy a termőterület mérete drasztikusan nőtt az elmúlt években, most sem lehet magyar diót kapni. 

Már annak is örülni kell, hogy legalább az év végi ünnepekre kitartott a hazai termelésű dióbél

Ismét Párizs felé tartanak a dühös francia gazdák

Egy minden korábbinál nagyobb volumenű szabadkereskedelmi egyezmény ellen vonulnak ismét utcára. 

Francia gazdák konvoja egy korábbi tüntetésen.

„Azoknak, akik nem akarnak normálisan dolgozni, éppen jó a közmunka”

Miközben még mindig 64 ezer közmunkás van Magyarországon, több településen „elfogytak” az utóbbi években – derült ki a Népszava körképéből.

Van, ahol már a település üzemeltetését nehezíti a közfoglalkoztatottak hiánya

Megerősítette a KSH, idén is csak kínlódik a magyar gazdaság

A harmadik negyedévben 0,7 százalékkal mérséklődött a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest, és az előző negyedévhez viszonyítva szintén 0,7 százalékkal mérséklődött a GDP - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a korábban már közölt előzetes adatokat. 

A mezőgazdaság az aszály miatt rosszul teljesített

Nem vonzó a mezőgazdaság

Kiugró munkaerőigény tapasztalható azonban a vendéglátó szektorban, itt ugyanis országos szinten 65,3 százalékkal több szakembert kerestek, mint egy éve.

A vendéglátóipar is komoly munkaerőhiánnyal küzd

Felemás a magyar biopiac, bár nőtt átállított terület nagysága, az EU által elvárt szintet nehéz lesz teljesíteni

Magyarországon a teljes termőterületnek mintegy 6,3 százalékán – mintegy 320 ezer hektáron - zajlik biogazdálkodás. Az EU-s rangsort Ausztria vezeti 25,7 százalékkal.

Kicsi, kevés, de legalább van

A finn és a svéd kormány azt javasolja, hogy a mezőgazdasági kifizetéseket is zárolják a jogállamiság elveit sértő EU-tagországok előtt

Meg kell vizsgálni, hogy a jövőben hogyan lehetne a jelenleginél jobban összekapcsolni a jogállamiság és a demokrácia tiszteletben tartásának követelményét az Európai Unió költségvetéséből érkező támogatásokkal. Ezt javasolja a finn és a svéd kormány egy közös levélben, amelyet a tagállamok EU-ügyi minisztereinek keddi ülése elé időzített. 

A heksiniki és a stockholmi kabinet Vera Jourovának, illetve Didier Reyndersnek címezte a levelet

Ismét kellemetlen trágyaszag terjeng Budapesten

Csak találgatni lehet, mi az oka. 

Vadai Ágnes megkérdezte Nagy Istvántól, hogy kell-e sáskajárástól tartani Magyarországon

Egyelőre nem.

Víz, iszony

Dózsa György unokái

Magyar dinnyéből lesz elég, csak a külpiacokon állunk vesztésre a nagy exportőrökkel szemben

Itthon a magyar dinnye legtöbbször a  magyar dinnyével versenyez. 

A tavalyi aszályos év után az idén jobb eredményekre számítanak a termelők

Merjünk kicsik lenni!

Erős a verseny, a magyar baromfiipar helyzetét az ukránok mellett Lengyelország is nehezíti

Az egész kontinensen, így hazánkban is csökkent a pulykahús fogyasztása, aminek okait a szakemberek sem értik.

A hazai baromfiipar kifejezetten exportorientált, miközben a külpiacokon nagy a verseny

Büntetővámokat vetett ki az orosz és a belarusz gabonatermékekre az EU, egyedül Magyarország tartózkodott a szavazáson

Az intézkedések a közvetlenül vagy közvetve az EU-ba exportált termékekre vonatkoznak, nem érintik a más országokba irányuló, az EU-n keresztül történő tranzitot.

Idén bőven lesz cseresznye Magyarországon, de drágán

A jelentősebb fagykárok és növényvédelmi problémák elkerülték a cseresznyeültetvényeket.

A szépen válogatott, nagy méretű gyümölcsnél nem ritka a kilónkénti 3000 forint körüli ár sem

Kevés lesz idén a meggy, a gazdák átlag alatti termést várnak

Az egész magyarországi gyümölcsszezon sem tekinthető átlagosnak.

A virágzás bőséges volt, termés viszont kevés lesz belőle

Fel kellene venniük a versenyt Ukrajnával a magyar gazdáknak, de egyszerűen idősek, nehezen változnak

A gazdálkodók jelentős része nem tudja, mire váltsa le a ma termelt növényeket, ráadásul nehéz felmérni, hogy a piacon mire lenne igény.

Az erősödő keleti konkurencia versenyképesebb termelésre szorítja a magyar gazdákat

Együtt kell élni az aszállyal, elkerülhetetlen az átállás az öntözéses mezőgazdaságra

Húsz éve tudható, hogy a klímaváltozás miatt a mezőgazdaság aszályveszély mellett termel. Mégis, kevés érdemi megoldás született.

Az aszály miatt idén a hazai növénytermesztés nem tudja megközelíteni a 2023-as jó eredményeket

Orbán Viktor berúgta a kampányt, kijelentette, ő Magyarország első falusi miniszterelnöke

Az egyik Veszprém megyei magtárban győzködte a környékbeli gazdákat.

Felgyorsuló kifizetések a mezőgazdaságban

Szántóföldi Napok és Agrárgép Show-Mezőfalva kiállítás és bemutató 2023. június 7-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang