– A mézet nem én csinálom, csak elveszem tőlük, és abból próbálok megélni. Ugyanakkor fontos azzal is tisztában lenni, hogy méhész nélkül napjainkban nincs méhcsalád, mert a behurcolt kártevőkkel szemben a méhek védtelenek – szögezte le elöljáróban a szakma talán legfontosabb kérdéseit Jandácsik Attila bioméhész. A Ceglédhez közeli Újszilvás határában kora reggel, méhészkalapban, füstölővel a kezünkben közelítettük meg a kaptárokat.
Mindegyik finom
Sokféle méze van, mindegyik kuriózum a maga nemében egyedi ízvilággal, más és más jellemvonásokkal, sorolta. A magyarok nagy kedvence az akácméz. A méhészek hagyományosan úgy mondták, hogy „négy akácunk” van, mert az ország északi részeiben később indult be a vegetáció és a virágzás, mint a déliben, így akár háromszor-négyszer is gyűjtöttek nektárt a kaptárak költöztetésével. Ma ez már nincs így. A klímaváltozás hatással van erre az iparágra is, a természet egy-egy kora tavaszi hidegfront után egyszerre ébred, ez a fokozatosság az akácvirágzásban részben megszűnt, illetve összecsúszott.
Az akácot követi a hárs, a selyemfű és a különlegesen finom mézet adó ámor- vagy más néven gyalogakác virágzása. Utóbbi növény sok virágport ad, méze emiatt zamatos és egészségi szempontból is kiemelkedő, mert olyan nyomelemeket, aminosavakat, vitaminokat tartalmaz, amiből a rovarok is építik saját szervezetüket.
Nem a virágporból készül a méz, oszlat el egy tévhitet a termelő.
A virágpor tulajdonképpen egy olyan fehérjebomba és nélkülözhetetlen táplálék, amit a fiatal egyedek felnevelésére használnak fel a méhek. Kedvelik a vevők továbbá a selyemfűmézet, haladt tovább a szakma rejtelmeiben. Fűszeres, aromás íze van, sült húsokhoz szokták ajánlani a séfek. A baj az, hogy egyre kevesebbet lehet belőle termelni, mert a meleg mellett nagy a növény csapadékigénye, és az évek alatt a talajt is kiélve egyre kevesebb nektárt ad. A környékbeli hársméz ugyan nem olyan karakteres, mint például a zselici hárs, aminek kesernyés utóíze van, de zamatos, a helyi vevők ezt szokták meg, ezt várják. Repcemézből krémmézet is szoktak előállítani, kedvezően hat a gyomorsavtermelésre, nem serkenti azt, továbbá nem folyik, kenhető. Neki személyesen nem a kedvence, vallotta be, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a vevők viszont nagyon keresik.
Élelmezési szempontból nem látja értelmét, hogy különbséget tegyünk a mézek között. Meggyőződése, hogy ugyanannyit ér mindegyik, csak legfeljebb egyikből többet lehet termelni, a másikból kevesebbet. Az egyik lehet népszerűbb, mert a fogyasztók azt szeretik, ezért többet lehet elkérni érte,
de például a vegyes virágmézet indokolatlanul adják kevesebbért, holott úgy gondolja, hogy annyival nem gyengébb, nem rosszabb, sőt, abban több a virágpollen, ami tápérték szempontjából jobban gazdagítja ezt a csemegét, mint az akác.
Az utóbbi évek hektikussá váló időjárása miatt viszont általánosságban elmondható, hogy a virágok kevesebb nektárt adnak, és a fagy és az aszály egyaránt károsítja őket – magyarázta.
Nagyon kell az odafigyelés
Jandácsik Attila 20 éve bioméhészként űzi tevékenységét. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem használ vegyszereket, de ezek bioszerek: illóolajok és szerves savak. Folyamatosan nyilvántartja a vándorlásokat, a szerhasználatot, a kezeléseket, a kaptárak aktuális helyét. Napjainkban lehetetlen steril, emberi tevékenységtől teljesen mentes területet találni, de mindig figyel arra, hogy a kaptárak 3 kilométeres körzetén belül ne legyenek olyan jelentősebb károsanyag-kibocsátó autópályák vagy üzemek, amiket a méhek a nektárgyűjtés során érinthetnek.
A nehézségek tekintélyes hányadát a permetezések jelentik.
Ebben az lehetne megoldás, ha a mezőgazdasági termelők napnyugta előtt körülbelül egy órával mennének ki e célból a földekre. Ennek hátulütője persze az, hogy ebben az esetben a gazdáknak éjszakai pótlékot kellene fizetniük a munkásoknak. Jandácsik Attila a térség vezető méhészeként igyekszik párbeszédet folytatni a mezőgazdasági szereplőkkel. Ha egy méhlegelőre ki szeretnék vinni a kaptárakat, a terület tulajdonosával is egyeztetni kell. Állami terület esetében papírmunka is van, magánterület esetében ez történhet szóban is. A permetezéssel kapcsolatos kérésüket pedig gyakran két-három üveg mézzel tudják nyomatékosítani. De volt már példa olyanra is, amikor megkérdezte a méhész a gazdától, hogy mivel permetez, azt felelte, hogy „szenteltvízzel”. Olyan is elő szokott fordulni, hogy a gazdák levágták az éppen nyíló vadvirágokat, ami a rovaroknak méhlegelő, és nem gyomkert. Egyrészt ilyenkor a legelőn éppen kint tartózkodó kis szárnyas dolgozók is elpusztulnak, nem mellékesen pedig a gazdák érdeke is az lenne, hogy a virágok beporzása megtörténjen. Kis odafigyelés kellene, tette hozzá a szakember. Tapasztalatai szerint párbeszédre inkább a magánvállalkozók hajlanak, és azok, akikkel már korábban is megvolt a kapcsolatuk.
Tánccal beszélnek
Az átlagember keveset tud ezekről a kis állatokról, vagy félreérti őket. Előfordult már olyan is, hogy azzal keresték meg a gazdát, hogy „baj van, Attila, méhek költöztek be a kertembe!”. Élnek tévhitek is a méhekkel kapcsolatban, talán a leggyakoribb például, hogy sokan összekeverik őket a darazsakkal. Ahogy egy hastáncosnő szemet kápráztató mozdulatainak is lehet üzenete, a méhek táncának is van: így kommunikálnak egymással. Amikor a méh talál egy új legelőt, hazatér a kaptárba.
A „felfedező” izgatottan nyolcasokat ír le a kaptárban, rázza a potrohát, és közben nektárral meg-megkínálja az ott figyelő többi társát. A nyolcasok jelzik, hogy a napálláshoz képest merre található a nektárforrás.
Minél gazdagabb ez a lelőhely, annál izgatottabban, annál fürgébben írja ezeket a nyolcasokat. Bár táncoló méheket nem láttunk éppen akkor, amikor felnyitottuk az egyik kaptár fedelét, szervezett társadalmuk így is megfigyelhető volt. Sokat tanulhatnánk ezektől a parányi lényektől mi, emberek is, náluk mindennek és mindenkinek megvan a maga helye. Tudhatnak valamit, akik ilyen tudatosan szervezik többezres kolóniájukat több mint 100 millió éve.
