Nagy változásokat tervez az új OEP-főigazgató, több pénzt kapna, aki jobban gyógyít

Nem azt fizetnék meg, hogy a beteg kapott-e kezelést, hanem azt is néznék, jobban lett-e tőle. Kaló Zoltán, az egészségbiztosító új vezetője keményebb gyógyszeráralkut, rövidebb várólistákat és a jobb ellátást nyújtó kórházaknak több pénzt ígér.

Dr. Kaló Zoltán

FAZ: Állami irányítás alá kerül az MCC, miközben megőriznék az „értékes” oktatási programjait

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a Mathias Corvinus Collegium átalakítása jelképes része annak a folyamatnak, amelyben a Magyar-kormány visszaveszi az Orbán-korszakban alapítványokhoz került közvagyont. A német lap úgy látja, a tehetséggondozás megtartása közben a politikai hálózatot leépítenék.

A FAZ felidézi, hogy 2021-ben az MCC tíz-tíz százalékos részesedést kapott a Molban és a Richterben, a két részvénycsomag együttes értékét akkor nagyjából egymilliárd euróra tették.

Hiába lett népszerűbb az orvosi pálya, a most felvett hallgatók csak a következő évtizedben enyhíthetik az orvoshiányt

Ráadásul az egyetemek szerint a létszám érdemi növelése infrastruktúra-fejlesztés nélkül már veszélyeztethetné a képzés minőségét és a betegbiztonságot. A jelenleg dolgozó több mint 42 ezer orvos közül csaknem 8800-an már betöltötték a 65. életévüket.

Az elmúlt 25 évben számos orvos kényszerült ingyen oda­adni a praxisát

„Ki fognak dőlni a csontvázak a szekrényből” – Átvizsgálják a kórházi beszerzéseket is

Tótth Árpád új országos kórházi főigazgató átvizsgáltatná a korábbi beszerzéseket, az alapellátás megerősítésével csökkentené a sürgősségi osztályok zsúfoltságát, és újra megpályáztatná a kórházak igazgatói és gazdasági vezetői posztjait. Tótth Árpád szerint mindeközben több pénzre és a jelenlegi ellátórendszer átszervezésére is szükség van.

Sinkó Eszter: A magyar egészségügy ma túl sok beteget hagy magára

Nehezen jutnak a betegek közellátáshoz, miközben a magánszolgáltatások egyre többek számára megfizethetetlenné válnak – erről beszélt Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának a programigazgatója szerint a közellátásban sok beteg „félúton marad”: nem kap időben megfelelő kezelést, a rendszerben való eligazodás nehéz, a betegutak kiszámíthatatlanok, az infrastruktúra leromlott, s továbbra is súlyos az orvos-, ápoló- és szakdolgozóhiány.

Európa jogállami fordulatot lát a Tisza államfőjelöltje, Baka András kiválasztásában

Baka András korábbi főbírói pályáját, strasbourgi munkáját és Orbán Viktorral vívott konfliktusát emelik ki az európai lapok. A Der Standard szakítást, a Le Monde következetes kiállást, lengyel források pedig a bírói függetlenség védelmének jelképét látják személyében. A hangnem többnyire kifejezetten kedvező.

Korábbi felvétel

Átvilágítja a Tisza-kormány a rákszűrések rendszerét, a dohánycégek működését is szigorúbban szabályozná

Egyelőre nem változik semmi a betegek számára. 

Képünk illusztráció

Süddeutsche Zeitung: A magyarok összefogása segített elkerülni az energiaválságot

A patinás német lap szerint a rendkívüli hőség és a Duna alacsony vízállása miatt Magyarország csak lakossági és ipari takarékossággal kerülte el a súlyosabb energiaellátási zavart, s az újság úgy látja, a krízis egyszerre mutatta meg a társadalmi összefogás erejét és az energiarendszer sérülékenységét.

Van beutaló, még sincs időpont – Így működik a láthatatlan várólista a magyar egészségügyben

Aki ügyes és kitartó, bejut – aki nem, az lemorzsolódik.

„Magyar Péter forradalma túl gyors, az Orbán-rezsim lebontása csak akkor lesz rendszerváltás, ha a helyén nem egy új személyi hatalom épül fel”

Az osztrák konzervatív-liberális lap, a Die Presse egyszerre méltatja és óvja Magyar Péter első nyolcvan napját: gyorsan omlik az Orbán-rendszer személyi hálózata, de Sulyok Tamás eltávolítása, az alkotmánybírói korhatár és a visszamenőleges mandátumlimit veszélyes precedenst is teremthet.

Az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium, itt Pintér Sándor belügyminisztériuma működött

Süllyedő hajónak látja a Fideszt a Die Presse Orbán Viktor új nemzeti ellenállása nyomán

A bécsi konzervatív lap szerint a volt magyar kormányfő új „nemzeti ellenállása” inkább védekezés, mint erődemonstráció: az előző kormánypárt támogatottsága zuhan, vezetői távoznak, miközben a Tisza-kabinet gyorsan bontja az előző korszak személyi rendszerét. A cikk a szerepcserét és annak kockázatait mutatja be.

Németországban is messzire visszhangzó ügy lett Sulyok Tamás eltávolítása, Magyar Péter külföldi megítélése gyorsan változhat

A konzervatív Die Welt kommentárja hatalmi tisztogatást lát a magyar államfő eltávolításában, a Der Spiegel hírügynökségi összefoglalója viszont hűvösebben rögzíti a közjogi menetrendet. A két német lap ugyanarról ír, mégis más fényt vet Magyar Péter első nagy alkotmányos próbatételére. Meddig mehet el egy új kétharmados többség az előző rendszer embereinek eltávolításában?

Magyar Péter és Sulyok Tamás. Utóbbi vélhetően nem sokáig marad

A Der Standard: A Fidesz szabadesésben van, vezetői már a kijáratot keresik

A liberális osztrák lapban megjelent Gregor Mayer-elemzés szerint a Fidesz választási veresége után nemcsak hatalmát, hanem belső fegyelmét is elveszíteni látszik. Vezetők távoznak, új jobboldali szerveződésről beszélnek, a mandátumkorlát pedig egy egész politikusi nemzedék pályáját zárhatja le.

Gulyás Gergely távozása is a Fidesz szétesésének a jele, véli az osztrák napilap

Hegedűs Zsolt: Közpénzből egészséget és gyors ellátást vásárolunk, nem magánprofitot

A tárcavezető szerint a magyar egészségügy évtizedek óta túlélésre berendezkedett, hierarchikus rendszerként működik.

„Nincs miért szégyenkezni?” – Néhány óra alatt több százan szedték szét Pintér Sándor kijelentését csak az egészségügy állapota miatt

Sokan külföldről szóltak hozzá. Írországból, Hollandiából vagy Belgiumból dolgozó magyar ápolók arról írtak, hogy külföldön ugyan kemény a munka, de lényegesen nagyobb a megbecsülés és a fizetés. 

Pintér Sándor

Olaj volt a tűzre Hegedűs Zsolt Facebook-posztja, az egészségügyi szakdolgozók között kitört egy kisebb lázadás

Az egészségügyi miniszter csak megbecsülésről akart írni, de pillanatok alatt elszabadult a pokol: ápolók és egészségügyi dolgozók százai estek neki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának (MESZK), „pénzbeszedő”, „szervilis”, „érdekképviselet nélküli” szervezetnek bélyegezve a testületet. Közben a MESZK saját, 60 oldalas helyzetértékelése maga írja le, hogy az egészségügy túlórákra, kiégett szakdolgozókra és égető szakemberhiány is sújtja.

Tüntetés az egészségügy állapota miatt a Kossuth téren 2025. március 8-án

„Én is veled táncolok!” - Új mozgalmat hirdetett Sándor Mária, a fekete ruhás nővér

A mozgalom célja, hogy rövid idő alatt legalább 100 segítő ápolót vagy laikus segítőt vonjanak be a betegellátásba.

Fotók: Molnár Ádám

Tizenhat év után visszatér, stratégiai posztot kap az egészségügyben az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára

Cserháti Péter kedden Hegedűs Zsolttal, a Tisza párt egészségügyi miniszterjelöltjével együtt látogatott el a Batthyány-Strattmann László Alapítványhoz.

Cserháti Péter

A leendő egészségügyi miniszter belenyúlna a méltányossági gyógyszertámogatások rendszerébe

Átláthatatlan döntések, csúszó ügyek, bizonytalan felelősség – Hegedűs Zsolt, a leendő Tisza-kormány szakminisztere szerint ez így nem maradhat.

Takács Péter: Hegedűs Zsolt környezete Fidesz B-válogatott, amit egy csipetnyi SZDSZ fűszerez

A leköszönő egészségügyi államtitkár szerint a „nemzeti oldal” kifejezés 2026-ra problémássá vált.

Súlyos működési zavarokról, orvoshiányról és elöregedett infrastruktúráról írnak a pályázataikban a kórházigazgatók

Nemcsak a kisebb városi kórházak, hanem a megyék ellátását szervező nagy intézmények is komoly gondokkal küzdenek.

Padlón a finanszírozás: az év utolsó hónapjaiban átlagosan havi 8 milliárd forinttal nőtt a szektor adóssága

Der Spiegel: Egy ellenzéki győzelem még nem jelentené Orbán Viktor Frankenstein-államának a végét

Még az sem biztos, hogy egy kétharmados győzelem elég lesz. 

Die Zeit: JD Vance budapesti beszéde köszönőviszonyban sem volt a tényekkel, az amerikai alelnök célja az EU elpusztítása

Orbán Viktor és Donald Trump férfibarátságának bizonyítéka az lehetne, ha a magyar miniszterelnök balatoni vitorlásokat küldene a Hormuzi-szorosba aknamentesítésre.

Kórházbezárásokat és átalakítást javasolt az Orbán-kormány titkos egészségügyi reformterve

A 2019-ben meglévő 108 fekvőbeteg-intézményből 2035-re 70 maradt volna – derül ki a HVG által megszerzett dokumentumból.

Képünk illusztráció

Bocsánatot kért Takács Péter az osztrákoktól

A bocsánatkérést Hans Peter Doskozil osztrák tartományfőnök elfogadta.

Az Alkotmánybíróságon is Orbán Viktor nyert a Pécsi Stop ellen

Az osztrák  Spar-vezér nyilatkozatát szemléző portált véglegesen elmarasztaló döntés szerint az meg kellett volna kérdezniük a kormányfőt a rá nézve sérelmes kijelentésről.

Lassultak a mentők kedden, összeomlott az informatikai rendszerük

Súlyos fennakadások voltak kedden az OMSZ mentésirányítási rendszerében. Műszaki hiba történt, ezért át kellett állni rádiós kapcsolattartásra és a papíralapú dokumentációra. A legsürgősebb eseteket prioritásként kezelték, de például a kórházak közötti betegszállítások lassultak. 

Orbán Viktor másodfokon is elvesztette SPAR-ügyben indított pert

A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint az Economx alkotmányos feladatának tett eleget, amikor szemlézte az amszterdami székhelyű áruházlánc vezérigazgatójának a miniszterelnök oligarcháit emlegető interjúját. A kormányfő korábban sorra vesztette el a pereket a szemlét átvevő lapokkal szemben is.

Magyar találkozott Vitézyvel is, az igazi fideszes Szentkirályi már nem akar vele

Egyetértettek abban, hogy az összes fővárosi cég vezetőjét nyílt pályázaton kell kiválasztani. 

Egészségügyi közgazdász: Felesleges és drága a kórházi gyógyszerellátás kiszervezése

Dózsa Csaba szerint az új szervezet fölállításának csak rövid távon 3-5 milliárd forint lehet a tranzakciós költsége. Ez az összeg pedig a hazai egészségügyből fog hiányozni.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang