„A bántalmazó intézet azt tanítja, hogy nem a jog, hanem az erő dönt”

Az a kijelentés, hogy „ők nem gyermekek, hanem bűnözők”, szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan szembeállítás, a bűnelkövetői státusz nem írja felül a gyermeki státuszt. Erről is beszélt lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tanszékvezetője, Hegedűs Judit, miután megszüntették a Szőlő utcai bántalmazás két gyanúsítottjának letartóztatását. Interjú.

Nemcsak maga az ütés, a fizikai erőszak vagy a megalázás traumatizál. Legalább ennyire romboló lehet, ha a fiatal segítséget kér, és nem hisznek neki - mondja Hegedűs Judit

Miért bujkáltok?

Minden második állami gondozott fiatal utcára kerül Magyarországon, pedig csak néhány évvel kellene tovább fogni a kezüket

Idehaza minden második állami gondozott fiatal nagy eséllyel hajléktalanként végzi. Eközben a világ számos országában, és nem csak a fejlettekben, nem engedik el a gyermekotthonokból vagy nevelőszülőktől kikerülők kezét.

Képünk illusztráció, az Utcáról Lakásba Egyesület egy önkormányzati lakást újított fel önkéntesek segítségével  2022 augusztusában

Szolnoki rendőrök is kihasználhattak intézetis lányokat

A gyanú szerint négy helyi rendőr tartott fenn szexuális kapcsolatot a gyermekotthonban élő fiatalkorú lányokkal. 

A Lehetőség Speciális Gyermekotthon épülete Szolnokon

Juhász Hajnalka: Bocsánatot kérek minden gyerektől, akit a gyermekvédelmi rendszer valaha cserben hagyott

A KDNP-s politikus parlamenti felszólalásában a gyermekvédelem áldozataitól beszélt, majd védelmébe vette Semjén Zsoltot, akit szerinte alaptalanul rágalmaztak meg. Azt mondta, a volt miniszterelnök-helyettest speciálisan megfigyelték a védelme érdekében, ezért szerinte nem reális, hogy ki-be járkált egy szigorúan őrzött intézménybe.

Juhász Hajnalka - korábbi felvétel

Szabó Tímea, a Zsolti bácsi-ügy alperese: Vétséget vagy bűncselekményt nem követtem el

Ma nem ment el, és a következő tárgyalásokon sem vesz részt Semjén Zsolt felperes, aki 9 politikus, közéleti szereplő ellen indított rágalmazási pert a Zsolti bácsi-ügy miatt.

Továbbra is tizenegy gyanúsítottja van a Szőlő utcai javítóintézet ügyének, jelenleg négyen vannak letartóztatásban

A koronatanú, Bangó Sándor július 9-én egy elmeorvosi szakértői vizsgálaton fog részt venni.

Tüntetés tavaly decemberben az azóta bezárt Szőlő utcai javítóintézetnél. Sok még a nyitott kérdés

Miniszteri biztost nevezett ki a kormány a súlyos gyermekvédelmi bántalmazási ügyek feltárására

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter Vaskuti Gergely pszichológus és kriminológust bízta meg a feladattal, aki korábban a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványnál dolgozott. 

Kátai-Németh Vilmos és Vaskuti Gergely

Nyomoz a rendőrség a pécsi kosárlabda-akadémia kirúgott gyógytornásza ügyében

Az akadémia szerint a szakember olyan online kommunikációt folytatott, amely „a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”. 

Korábbi felvétel

Kitört az új botrány, teljes vezetőcserét kérnek a magyarországi gyermekvédelemben

Többször érkezett jelzés a gyermekvédelmi központnak, azonban az igazgatóság ezeket több alkalommal figyelmen kívül hagyta vagy eltussolta. 

Tavaly decemberi tüntetés a Sándor-­palotánál a gyermekek védelme érdekében

Itt a vége

Gyerekek bántalmazásának eltussolásában vehetett részt a Pest Vármegyei Gyermekvédelmi Központ egyik vezetője, az eltávolítását kezdeményezik

A már ismert vezetőcserékkel összefüggésben elégedetlenek a dolgozók.

Lakatos Ádám az ügy kezdeményezője

Vége a gyerekek kihasználásának, ezentúl nem készülhet fotó, videó gyermekvédelmi szakellátásban élő kiskorúról, csecsemőről sem

Néhány nagy szolgáltató eddig előszeretettel tett ki képeket gyermekvédelemben élő gyerekekről. Fülöp Attila a Fidesz-kormány gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is rendszeresen jelent meg állami gondozott gyermekkel a képeken, videókon.

Felálltak a vizsgálóbizottságok, Tuzson Bence alelnökként tárhatja fel az MNB-ügyeket

A többi bizottság is hamarosan megkezdheti működését. 

Tuzson Bence

Gyermekvédelmi vezetőket menesztettek, a bántalmazások feltárására miniszteri biztost neveznek ki

Emellett egy egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap felállításáról is dönteni fognak – jelentette be Magyar Péter a Parlamentben.

Magyar Péter miniszterelnök napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2026. június 8-án

Reformcsomag készült a gyermekek helyzetének a javításáért, Bódis Kriszta átvette a dokumentumot

A cél az, hogy rendszerszintű válaszokat adjanak a gyermekvédelemben, az oktatásban, illetve a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerében tapasztalható súlyos hiányosságokra.

Gyermeknapi akció indult a Szőlő utcánál, Lakatos Ádám és Szabó Tímea lufikkal üzent

A Gyermeknap nemcsak ünneplésről szól, hanem a bántalmazott, elhanyagolt kiskorúak iránt viselt társadalmi felelősségvállalásról.

Gyermekvédelemben nevelkedő kisgyermekek is ott lesznek a Bajnokok Ligája budapesti döntőjén

Az UEFA által a Tisza-kormánynak juttatott jegyeknek köszönhetően.

A május 30-ai budapesti UEFA Bajnokok Ligája (BL) labdarúgó döntő helyszíne, a Puskás Aréna 2026. május 29-én

Kátai-Németh Vilmos: Át kell világítani a gyermekvédelmi rendszert

A szociális és családügyi miniszter a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vezetőivel egyeztetett.

Brutális és sorozatos gyermekbántalmazás miatt indult eljárás, a rendőrség 14 Csongrád-Csanád és Békés megyei helyszínen hajtott végre elfogásokat

És még nincs vége.

„Megállás nélkül ide-oda, hozzák, viszik a javítóintézetben élő gyerekeket, hiába tart még a tanév”

Még mindig nem rendezett a javítóintézetekben élő fiatalok oktatása, nevelése, a bezárt Szőlő utcai intézményben lakókon kívül január óta eddig 70 főnek kellett költöznie. A Hintalovon Alapítvány friss jelentése szerint egyre több a bántalmazott és elhanyagolt gyerek. 

Életkép a már bezárt Szőlő utcai intézetben. Rengeteg fiatalnak kell költöznie

Csaknem 73 ezer gyermeket tartottak nyilván veszélyeztetettként tavaly Magyarországon

A KSH adatai szerint bentlakásos és az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények több mint 87 ezer ellátottat gondoztak.

Képünk illusztráció

Öt vizsgálóbizottság felállításáról nyújtott be határozati javaslatot a Tisza, a kegyelmi ügyet és a jegybanki visszaéléseket is vizsgálni fogják

Egyik parlamenti képviselő sem kapna pénzt a testületben elvégzett munkájáért. 

Kátai-Németh Vilmos: Lesz következménye a gyermekbántalmazásnak

Meglévő kedvezményeket nem vesznek el, de megújul a közmunka és a gyermekvédelmi törvény is, illetve újra lesz Egyelő Bánásmód Hatóság.

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés szociális bizottságának ülésén az Országházban 2026. május 12-én

Magyarország sorsfordító időket él – Nyílt levélben mondott köszönetet Magyar Péternek Pop Mert, az egyik bicskei pedofil áldozat

Tíz éve várunk erre a pillanatra – írta azzal kapcsolatban, hogy a frissen megválasztott miniszterelnök kiállt a bicskei és a Szőlő utcai túlélők mellett.

Külön államtitkára lesz a gyermekvédelemnek a Tisza-kormányban, Gyurkó Szilviát kérték fel a posztra

A HVG úgy tudja, a Hintalovon Alapítvány alapítója a Kátai-Németh Vilmos vezette Szociális- és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára lesz.

Gyurkó Szilvia 2024-ben.

A rossz politika bűnbakjai

„Magyarországon gyerekek, anyák, nagyszülők lelkét teszik tönkre a bíróságok, ügyészségek, gyermekvédelmisek”

A hatóságok, bíróságok közreműködésével elszakított gyermekükért demonstráltak olyan szülők, akik közül többen nem is láthatják a gyereküket. Beadványban kérik majd az új igazságügyi tárcát tucatnyi ügy vizsgálatára.

Néhány tucatnyi ember vonult az ügyészséghez, sokan azért maradtak távol, mert még mindig félnek a kiállásuk következményeitől

Adják vissza a gyerekeket

„Az állami intézetben nevelkedő gyerekek is kapják meg végre a mikrofont!”

Egy baseballsapkás, napszemüveges srác tűnik fel hétfő óta Budapest forgalmas helyein, és nem csinál semmi különöset, csak egy táblát tart a kezében. A transzparensen ez a felirat olvasható: Szép napot! Egyszerű, kedves, léleksimogató pillanat, amikor autóban ülve vagy a villamos ablakából kipillantva meglátjuk a táblát, és mosolynak indul az ajkunk mindkét csücske. Elolvassuk, és jó kedvünk lesz attól, hogy egy idegen egyszerűen csak szép napot kíván nekünk. Főleg hétfőn. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang