Mélységesen drámai helyzet, amikor egy egészséges újszülött hónapokat tölt kórházi osztályon. Nem azért, mert beteg, nem azért, mert kezelésre szorul, hanem mert nincs hová mennie. Mert a szülei nem akarják őt, és nincs nevelőszülő sem, aki fogadná. Esetleg a család hazavinné, de a gyermekvédelem úgy dönt, hogy ezt nem engedi. A kisbaba pedig csak fekszik a rácsos ágyban, és nincs, aki magához ölelje, ringassa, aki felvegye, ha sír.
A Fidesz-kormánynak ez az élethelyzet egy kellemetlen statisztika volt, hiszen nem ők szülték, nem ők hagyták ott a babákat. Időről időre voltak intézkedések, nagy bejelentések, de az egész eredmény nélkül maradt. Az állam kudarcot vallott.
Tűzoltás és látszatmegoldások helyett most végre szakmai munka folyik a témában. A szakminisztérium a nevelőszülői rendszer megerősítését, a párhuzamos hatósági eljárások felszámolását, a válsághelyzetben lévő várandós nők támogatását, a családok átmeneti otthonainak bővítését, a lakhatási támogatások fejlesztését és a fogamzásgátláshoz való könnyebb hozzáférést tervezi.
De még ez sem elég. Több és más is kell.
A gyermekvédelem ugyanis nem akkor kezdődik, amikor a baba megszületik. És végképp nem akkor, amikor az anya az újszülött nélkül hagyja el a szülészetet.
Hanem kamaszok, de akár a már felnőtt emberek szexuális felvilágosításával, a mindenki számára hozzáférhető fogamzásgátlással. Sok kisbaba nem azért kerül állami gondoskodásba, mert a szülei nem szeretik, hanem mert a család is segítségre szorul. Azonnal védőháló kell, ha kiderül, hogy nincs lakhatása, nincs családi háttere, nincs pénze, vagy egyszerűen olyan élethelyzetbe került a várandós nő, amelyet egyedül nem tud megoldani. Ha az apának nincs munkája, vagy elveszíti azt. Ennek megoldásához sokszor segítség kell, különben a szülőszobán már csak a drámai következményeket lehet kezelni.
Ezért lenne valódi fordulat, ha minden veszélyeztetett várandósság, nehéz helyzetbe került család mögött megjelenne egy működő segítségnyújtó rendszer lakhatási támogatással, intenzív szociális munkával, védőnői kíséréssel, pszichológiai segítséggel, családgondozással.
Ha a baba minden segítség ellenére sem maradhat a szüleivel, akkor sem szabadna hetekig, hónapokig kórházban élnie. A megszületése pillanatában tudni kellene, ki várja őt. Egy felkészült nevelőszülő. Egy ideiglenes család. Vagy – ha a jogi feltételek fennállnak – akár egy örökbe fogadó család. Semmiképpen sem egy kórterem.
Természetesen ehhez több ezer új nevelőszülőre, gyorsabb hatósági munkára és jelentős forrásokra lesz szükség. A minisztérium maga is azt mondja, hogy a rendszerszintű javulás a legkorábban 2027-ben lesz érezhető. Ez reális és reményt keltő vállalás.
Egy ország gyermekvédelmét ugyanis nem az mutatja meg, hogy a mindenkori kormány hány új bizottságot vagy munkacsoportot hoz létre. Hanem az, hogy egy egészséges újszülött hány órával a megszületése után kerülhet szerető szülőhöz.
Egyetlen kisbaba sem azért jön a világra, hogy első hónapjaiban ne kelljen senkinek, és egy kórházi kiságy rácsai között azt tanulja meg először, hogy sírni sem érdemes.