Kivégezte a Velencei-tavat az aszály, ha a tél is száraz, a Balaton lehet a következő

Gyakorlatilag megszűnt a Velencei-tó mint fürdőhely aszály miatt. Ha a jövő nyár is ilyen lesz, eltűnhet a térképről a második legnagyobb tavunk. 

Kiszáradt Magyarország: történelmi aszályt hozott a 2026-os nyár

Az előzetes adatok szerint a mérések kezdete óta nem volt olyan száraz nyár Magyarországon, mint az idei: országos átlagban mindössze 70 milliméter csapadék hullott, miközben tíz napon is 40 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet. 

Kicsivel gyorsabban nőtt a gazdaság az aszály ellenére is, véget ért a három és fél szűk esztendő

A mezőgazdaság teljesítménye 12,4 százalékkal csökkent a második negyedévben, ennek ellenére a teljes GDP így is 1,7 százalékkal tudott nőni – közölte a KSH. Idén összejöhet a 2 százalék közeli növekedés, ami azt jelzi, hogy véget ért a 3–4 éves gazdasági stagnálás.

Talán elérte a gödör alját a tejágazat, de itthon ezzel vége is a jó híreknek

Továbbra is komoly nyomás alatt van az európai tejpiac: a nyers tej ára egy év alatt jelentősen visszaesett, a vaj pedig csaknem feleannyiba kerül, mint tavaly. A legfrissebb adatok abba az irányba mutatnak, hogy a piac stabilizálódhat. Magyarországon viszont a termelők egyelőre ebből szinte semmit vagy alig valamit éreznek: júliusban újabb 2,1 százalékkal csökkent a nyers tej felvásárlási ára, amely egy év alatt több mint harmadával zuhant.

A nyerstej ára egy év alatt mintegy 40 százalékkal esett, a termelés költségeit egyre nehezebb kitermelni

Brutális volt idén az, a végkimerülés szélére sodródtak a gazdák

Drámai károkat okozott az aszály, de nemcsak a csapadékhiány a gond, hanem hogy ezt perzselő forróság kísérte. Ezen túlmenően nem elég, hogy a körülmények miatt kevés a termés, sok esetben az árak is kiábrándítóan alacsonyak. Ezt a helyzetet pedig együttesen szinte lehetetlen kezelni, pláne úgy, hogy a gazdák tartalékai mostanra – az évről évre tapasztalható kedvezőtlen állapotok miatt – szinte teljesen kimerültek.

Még egy ilyen aszályos évet sok gazda már nem bír ki, ha feladják, jelentősen csökkenhet a megművelt területek nagysága hazánkban

Igazságot a vágótoknak! Mindent Viza!

Nemzeti kecsegefront

Brutális lesz az idei hiány – Részleteket árult el Kármán András

Az államháztartás idei hiánya várhatóan a GDP 7,5 százaléka lesz, ennél lejjebb a kormány nem tudja csökkenteni, és az államadósság mértéke is növekedni fog – közölte Kármán András. A pénzügyminiszter a nagy hiányt az Orbán-kormány pazarló gazdálkodásával, az aszállyal és az energiaválsággal indokolta. A piacok eddig a GDP 6-6,5 százalékára várták a deficitet. A bejelentés hatására várhatóan gyengül majd a forint.

Okos ember a múltból tanul

A jelenlegi, 2026 nyarán előbukkant nagyon súlyos vízügyi és energetikai ellátási helyzetünk, sajnos, nagy valószínűséggel ismétlődhetnek a jövőben is.

Az apadó Duna a víz- és az energiaellátást is veszélyezteti

Pakson most versenyt futnak az idővel és a vízszinttel, filmezni csak úgy a rétisasokat sem lehet

Helikopterekről ledobott betonkockákkal és elsülyeszett uszályokkal védekeznek a kritikus dunai vízszintcsökkenés ellen Paksnál. A vízügy és a honvédség rohamtempóban építi a fenékküszöböt, miközben a rendkívüli helyszíni sajtótájékoztatón az is kiderült: a szakemberek az eddigi mélypontnál is durvább jövőbeli vízhozamesésre méretezik az infrastruktúrát. Helyszíni riport.

A Duna vízszintje miatt Románia utolsó működő atomreaktorát is leállítják

A sziklarobbantás és a kővel megrakott uszályok elsüllyesztése sem hozott eredményt.

Kiszáradó folyami folyosók bénítják az áruszállítást Közép-Európában, a kiesést kamionokkal pótolják

Több német tartományban feloldották a hétvégi teherautó-tilalmat, mert a Rajnán súlyos fennakadások alakultak ki. Ausztria egyelőre nem rendelt el zárlatot a Dunán, ám a sekély folyómeder ott is jelentős rakománykorlátozásra kényszeríti a fuvarozókat, miközben nőnek az ellátási költségek.

Rendkívüli intézkedésekre van szükség az áruszállítás tekintetében is az alacsony vízállás miatt

Rendkívüli aszályra készül Belgium, Hollandiában hőségriadó jöhet

Vasárnap több erdőtűzről is hírt adtak, ezeket szándékos gyújtogatás okozhatta.

Nijmegen, Hollandia, augusztus 7.

Kríziskommunikáció: Magyar Péter kiterítette a lapjait, kár, hogy közben nem hagyta többet megszólalni a valódi szakértőket

Ha a miniszterelnök szakmai ügyekben is megnyilvánul, akkor azt a benyomást kelti, hogy otthon van a témában. Másfelől indokolt lett volna, hogy többet megszólaljanak azok, akik valóban értenek hozzá – mondta a kormány válságkezeléséről Bőhm Kornél.

A válság során több miniszter is markánsabb arcélt kaphatott volna - vetette fel Bőhm Kornél

Utolsó csepp

„Azt hittük, legyőztük a környezetet, közben áram nélkül még facebookozni sem tudunk”

Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor úgy véli, a vízmegtartás elterjedéséhez jogszabályi fordulat, pénz és több cikluson átívelő fejlesztések szükségesek, a látványos eredményekhez pedig idő kell.

A Lánchíd díszvilágítás nélkül Budapesten 2026. augusztus 4-én este. A díszvilágítást az országos energia- és vízellátási helyzetre tekintettel meghozott energiatakarékossági intézkedések miatt kapcsolták le

Kiszáradt a zempléni Bózsva-patak

Hazánk északi részét sem kíméli a hőség és az aszály. A kiszáradó vízfolyások élővilága részben már kipusztult.

Kiszárad a Duna és a Rajna, lassabb lesz a gazdasági növekedés

Európa főbb folyói kiszáradtak, emiatt a logisztika leáll, sőt, mint nálunk, az energiaárak is jelentősen megnőnek. A régió majd minden gazdasága az idén alacsonyabb növekedés elé néz, és idehaza is cudar a helyzet. 

Egy könnyű rakományt szállító konténerszállító hajó halad el Észak-Rajna-Vesztfália fővárosa mellett a Rajna-kanyarban apálykor, 2026. augusztus 5-én

Puszták népe

Az aszály végképp kinyírta a gyümölcstermesztést, a tavalyinál is rosszabb betakarítás várható

A tavalyi történelmi terméskiesés után idén újabb csapások érték a magyar gyümölcstermesztést: a tavaszi fagyokat rendkívüli aszály követte, így több gyümölcsfaj esetében a 2025-ösnél is gyengébb termés várható. A FruitVeB szerint a helyzet annyira súlyos, hogy egyre több termelő hagyhat fel végleg a gazdálkodással.

Több európai folyón is rekordalacsony a vízállás Európában

Mindez nehezíti a hajózást és az energiatermelést. A Rajnán már korlátozni kell a teherhajók rakományát.

A Rajna Németországban.

Ár állott, most kőhalom – Galéria a Duna magyarországi apadásáról

Budapesten néhány katasztrófaturistával együtt néztük meg, milyen az, amikor Európa második legnagyobb folyójának a vízszintje történelmi mélypontra süllyed.

Minisztériumi szóvivő a Népszavának a vízkorlátozásról: Nincs vészhelyzet, csak nehéz, kellemetlen a helyzet

Négyóránként frissül folyamatosan a vízkorlátozásra vonatkozó jelentés, s olyannyira gyorsan változik a lista, hogy ezért nem is tudok pontos számot mondani – válaszolt a Népszava megkeresésére Orbán Zoltán, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szóvivője, aki ehhez még indoklásul hozzátette, hogy a listán az adott pillanatban rögzített adatoknak éppen emiatt nincs is információértékük.

Képünk illusztráció

Elmarad a jövő heti parlamenti ülés a válsághelyzet miatt

Energiatakarékossági okokból.

Budapesten a Ferenc József híd, Szerbiában Adolf Hitler hadihajóinak maradványai bukkantak fel a Duna alacsony vízállása miatt

Az aszály felszínre hozza a múltat is.

Piac a pesti alsó rakparton a Fővám térnél, szemben a Szabadság (Ferenc József) híd. A felvétel 1900 körül készült.

Vizet!

Tüzes ló

A fenékküszöb csak szépségtapasz

Sugovica

Aszálykárok miatt csak a Groupama Biztosító egymilliárd forintot fizetett ki a gazdáknak

Az aszály mellett a tavaszi fagyok és a jégesők is veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra.

Rendkívüli készültséget rendelt el Gajdos László az aszály miatt

Az ország háromnegyedében van súlyos vízhiány.

A Duna paksi szakaszán a szakemberek már készenlétbe állítottak 4 szivattyús úszóművet és 2 úszódarut.

Olyan alacsony a Duna vízállása, hogy a Kerékpárosklub elnöke a kiszáradt mederben tekert Budapesttől Vácig

Egyre ijesztőbb az aszály mértéke.

A kiszáradt dunai holtág a Népszigeten az Újpesti vasúti hídnál 2026. július 28-án.

Sok víz már nem folyhat le a Dunán, még a Velencei-tó is apadhat, minden csepp számít

Az egyre gyakoribb aszályok, a Duna rendkívül alacsony vízállása és a Velencei-tó kritikus vízszintje ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy új vízgazdálkodási szemléletre és a meglévő rendszer haladéktalan fejlesztésére van szükség.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang