Egyre tragikusabb, amit Vlagyimir Putyin művel Oroszországgal, de kellett hozzá Európa is

Az értelmetlen háborúból egyelőre nincs kiút, azonban felvetődhet a kérdés: a Nyugat számára nem éppen egy efféle, csak kevésbé agresszív Oroszország előnyös?

Németországban is messzire visszhangzó ügy lett Sulyok Tamás eltávolítása, Magyar Péter külföldi megítélése gyorsan változhat

A konzervatív Die Welt kommentárja hatalmi tisztogatást lát a magyar államfő eltávolításában, a Der Spiegel hírügynökségi összefoglalója viszont hűvösebben rögzíti a közjogi menetrendet. A két német lap ugyanarról ír, mégis más fényt vet Magyar Péter első nagy alkotmányos próbatételére. Meddig mehet el egy új kétharmados többség az előző rendszer embereinek eltávolításában?

Magyar Péter és Sulyok Tamás. Utóbbi vélhetően nem sokáig marad

Forsthoffer Ágnes: Minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott feladatokat pártatlanul és az ország érdekeit szolgálva végezzem

A Tisza Párt alelnöke ideiglenesen kapja meg a köztársasági elnöki tisztséget. Az Országgyűlésnek most 30 napon belül új államfőt kell választania, ami azt jelentheti, hogy Magyarország új államfője az augusztus 20-i nemzeti ünneppel debütál a nyilvánosság előtt. 

Tizenhat évre csökkentené a választójogi korhatárt Magyar Péter, mert ma a 18 év alattiak túlnyomó része is elég tájékozott már

Szó se róla, a Tiszának a fiatalok nyerték meg az április 12-i parlamenti választást.

Ennyi volt: elindult a Fidesz felbomlása

A rajongó tagság ezúttal azt nem akarja észrevenni, hogy a tegnap még istenként tisztelt főnök már lelécelt. Podcast.

Távozik az Országos Mentőszolgálattól Győrfi Pál

Most olyan új feladatot keres, amiben, ahogy fogalmazott, a jövőben is hasznára lehet az embereknek. 

„Magyar Péter miért ilyen dühös?” – Riport Erdélyből

Kolozsváron, Gyaluban, Nagybányán, Máramarosszigeten, Koltón és Szilágysámsonban beszélgettünk az elmúlt napokban erdélyiekkel arról, hogyan érintette őket az április 12-i magyarországi választás eredménye, mit gondolnak Orbán Viktor bukásáról és Magyar Péter győzelméről. Ezúttal nem a klasszikus riporter és riportalany „kérdezz-felelek” módon zajlott a társalgás, hanem baráti, ismerősi, oldottabb közegben, ahol az erdélyiek mellett ott ült és vitatkozott a kialakult helyzetről, okokról és különböző érdekekről magyarországi cégvezető, mérnök, évtizedek óta az Egyesület Államokban élő, s most a Tiszára szavazó magyar ajkú tanító, s persze az újságíró, aki időnként megpróbálta moderálni az olykor hangos felcsattanásokba torkolló szenvedélyes diskurzust.

Kolozsvár főtere

Egy időre jegeli a politikát a U2

Előreláthatólag ősszel érkezik a csaknem 50 éves U2 új albuma, az első dal alapján pedig szokatlanul kevés szó esik majd politikáról és társadalmi ügyekről.

Jelenet a U2 Street of Dreams című videóklipjéből

Antall György: Méltatlan az első szabadon választott miniszterelnökhöz a politikai színház

Antall József fia nem csak a Fidesz-frakció megemlékezésnek nevezett sírhelylátogatását bírálja, de édesapja életművét például állítja azon politikusok elé, akik a közpénzeket magáncélokra fordították, és elvették a magyarok pénzét.

Antall József szobra és síremléke a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Heti abszurd: A demokrácia hólyagpróbája

Erősen gondolkodtam, hogy nem írom meg ezt a cikket, annyira felhúztam magam azon, hogy Görög Márta közel 12 órát ült egy helyben a törvényjavaslatának vitája során, ezért a tiszás képviselőktől virágcsokrot és álló tapsot kapott, milyen jó kislány. 

Milliárdosok demokráciája

Irányt váltana a NER alatt Orbán Viktor kedvenc lapjaként államosított Nemzeti Sport

Szöllősi György távozása után a sportújság megbízott főszerkesztője munkatársakra hivatkozva megbocsáthatatlan dolgokat emleget. Somogyi Zsolt állítja: a politika beáramlása a sportba és a sportlapba jelentős feszültségeket okozott.

Már több száz bejelentés érkezett Radnai Márk oldalára, de finoman szólva vannak kockázatok

Új típusú politikai kísérletként próbálja közelebb hozni a választókat a döntéshozatalhoz a Radnai Márk-féle bejelentő oldal, de a szakértő szerint miközben a kezdeményezés jó, sok kockázatot is hordoz.

„A Tisza számára nagyobb politikai kockázata lenne, ha nem érne el Orbán Viktorig az elszámoltatás”

A Fidesz elveszítette a középosztályt. Bár Orbán Viktor még reménykedik abban, hogy visszavághat, Magyar Péter dominanciája nem fog változni – állítja Mikecz Dániel politológus. Interjú.

Szilágyi Ákos: Orbán Viktor nem választási vereséget szenvedett, hanem politikailag megsemmisült

Kiközösítettek, imitált harcok és történelmi lehetőségek: Az első két hónap tanulságairól Szilágyi Ákos beszélt lapunknak. Interjú.

„Ezerszer inkább vagyok lúzer, mint sikertől dagadó győztes. Orbán azonban előszeretettel lúzerezte ellenfeleit. Csakhogy most ő lett a lúzer”

Fideszes fejekre hullik vissza a koki és a nix ugribugri

Az volt-e az elmúlt tizenhat év, mint aminek látszott (bűnszervezetben elkövetett, közjavakat hazacipelő, az ellenség torkát fojtogató és tenyérbemászóan pöffeszkedő alkotmányos puccs),vagy fatális véletlenek összejátszása miatt szól minden bizonyíték a Fidesz–KDNP ellen? E költői kérdés jogi alátámasztása fogja meghatározni a következő és kevésbé lírai hónapjainkat. A feladat csak látszólag elvont: a konkrétan ellopott adóforintok konkrétan fognak magukért beszélni (vö. vallomástétel), így lesz ez a kulturális alapos 17 milliárd és a hat lefogott kultúrkupec dolgában is. A folyamatból sok minden következik. Megérthető belőle a képviselők 12 (vagy akár 8) éves mandátumkorlátozásának terve, de még Magyar Péter pedellusi parlamenti karaktere is. És dolga végeztével maga mögött hagyhatja az ország a kínos NER-malőrt.

Navracsics Tibor: A Fidesz még mindig úgy tesz, mintha egy óriási nagy párt lenne

Szerinte a Fidesz még mindig nem reagált jól szervezetileg a választók üzenetére. Azt sem zárja ki, hogy a jövőben új polgári jobboldali pártra lesz szükség. Ő pártvezetői szerepet nem vállalna, a választási rendszer arányosabbá tételét viszont támogatná. Interjú.

Lemond Keir Starmer brit miniszterelnök

Gyakorlatilag a lemondásba menekül a fő pártbeli kihívója elől.

Valóság kontra narratíva Magyarországon, avagy a tény visszanyal

Itt lenne az ideje, hogy a társadalom kilépjen a hazug, manipulatív politikai narratívák világából, és a valóságra próbáljon meg rálátni. Most lehetőség is lenne rá, mert a Tisza-győzelem után elindult rendszerszintű átalakítások, reformtervek, vizsgálatok közben tágabb lett az információs tér.

Nem kíván éles képet láttatni a progresszív adózásról a miniszterelnök

Rohamtempót diktál Magyar Péter, a Fideszből elkezdtek dezertálni polgári értékekre még fogékony politikusok

A Tisza próbálja túlszárnyalni az elnökét. Podcast.

Orbán Viktor: A tények embere vagyok

A volt miniszterelnök a korrupcióról és az EU-s kérdésekről is kapott kérdéseket, de kevés valódi választ adott.

Orbán Viktor szerint a sejtetések nem az ő világa

Ez nem megújulás, a Fidesz csak próbálja elodázni Orbán Viktor bukását

A parlamenti választáson elvérzett politikusok megyei elnöki kinevezése Szentpéteri Nagy Richard szerint csak értelmetlen pótcselekvés Orbán Viktor hatalmának átmeneti fenntartására. Körképünk a "megújuló" Fideszről. 

Orbán Viktor, a Fidesz örökös elnöke, egykori miniszterelnök grimaszol. Minden oka megvan rá

Magyar Péter a világ leggyávább magyarjának nevezte Orbán Balázst, aztán felolvasta neki az ’56-os mártírok nevét

Talált, süllyedt.

Több mint 300 milliárd forintba került eddig az Orbán-kormány riogatása a menekültekkel, de nem világos, Magyar Péter mikor akarja orvosolni a helyzetet

Magyarország több mint 300 milliárd forintot vesztett, mert nem hajtja végre a menekültügyi szabályokat, miközben már az új uniós rendszert is át kellett volna ültetni. Az Európai Bizottság már kapcsolatban van a Tisza-kormánnyal migrációs kérdésekben is.

Magyarországnak továbbra sem kellene illegális migránsokat befogadnia

Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson ki

A Győr-Moson-Sopron megyei településen elszállásolt kapó kárpátaljai magyarokat visszaküldéssel fenyegették meg, ha nem távoznak önként. A miniszterelnök az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverése volt a Fidesz migrációs politikája.

Komfortzónából a GenZ forradalmába

A kereslet (fiatalok) és a kínálat (politika) szerepköre is alaposan megváltozott az elmúlt években, hangzott el az Amnesty International rendezvényén, ahol fiatal újságírók vitatták meg az online térben zajló aktuálpolitikai diskurzust.

Megoszlanak a vélemények, a mostani rendszerváltást lehet-e Z generációs forradalomnak nevezni

Nagy Ervin egy kicsit mégis színész marad

Egyelőre egy magánszínházi produkcióról van szó.

Lévai Katalin: A politika mint közösségi élmény

Magyar Péter visszahelyezi a közösségi részvételt a politika középpontjába.

Magyar Péter láthatóvá teszi azt, amit
az előző hatalom szándékosan eltitkolt

IShowSpeed útjára lépett Magyar Péter

Magyar Péter miniszterelnökként is folytatja azt a fajta fellépést a közösségi médiában, amellyel az elmúlt két évben ismertté vált. 

Új elnökkel tér vissza a Momentum, jelenleg két jelöltet érdekel a lehetőség

Szombaton küldöttgyűlést, júniusban előrehozott tisztújítást tart a Momentum Mozgalom – értesült a Népszava. Rózsa András pártelnök mindezt megerősítette lapunknak, ahogy azt is elárulta: a júniusi tisztújításon új elnök kerülhet a Momentum élére.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang