Bejelentés nélkül razziáztak ügyészek a Fidesz szervereit biztosító központban a 17 milliárd forintos NKA-botrány miatt

A cél az volt, hogy lefoglalják Orbán Viktor pártjának a teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.

Elég volt az ezerforintos beugró, Debrecenben is fideszes kampánycélokra osztogatták az NKA-támogatást

Miközben a valódi civilek vért izzadnak egy-egy filléres pályázat részletes költségvetésével, a belső körnek elég volt egy kétmondatos indoklás. A Szikra Mozgalom helyi képviselői büntetőfeljelentést tesznek költségvetési csalás, számviteli fegyelem megsértése és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt. 

A Szikra Mozgalom tagjai közölték, több mint 200 millió forint kulturális támogatást kapott tavaly ősszel 15 debreceni székhelyű szervezet

Megvan az NKA új alelnöke, a 17 milliárdos pénzszórás győztesei 15 napot kaptak

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Mattyasovszky-Zsolnay Bencét nevezte ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új alelnökének.

Egy hónapig biztosan letartóztatásban marad a fideszes Bús Balázs és az 17 milliárdos NKA-ügy többi gyanúsítottja is

A Miskolci Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú döntést.

Bús Balázs - Korábbi felvétel

Patak Márta: Szabadnak születtem

Jó régen volt, az évre már nem is emlékszem pontosan, amikor megpályáztam a Somogy folyóirat főszerkesztői posztját. Havi ötvenezer forintos díjazás szerepelt a kiírásban, erre viszont pontosan emlékszem, mert ez bizony már akkor is arcpirítóan kevés volt ahhoz képest, amit én a főszerkesztői munka tárgykörében elvégzendő feladatként elképzeltem.

NKA-pénzzel tömték ki a somogyi NER-t is, csaknem 200 millió forint landolt bizonyíthatóan fideszes kötődésű szervezeteknél

Csaknem 220 millió forint érkezett Somogyba a Hankó Balázs egykori miniszter nevéhez köthető Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hírhedtté vált támogatásaiból, s a Népszava gyűjtése alapján az összegből – vagyis közpénzből – 211 millió bizonyíthatóan fideszes (NER-es) kötődésű szervezeteknél landolt.

Móring József Attila a Digitális Polgári Körök által szervezett háborúellenes gyűlésen a Kaposvár Arénában 2026. január 24-én

Hankó Balázs szerint szabadon kellene engedni azokat, akiket letartóztattak a 17 milliárd forintos NKA-ügyben

A volt tárcavezető szerint sem magukat, sem mást nem akartak teljesítmény nélkül gazdagítani.

Korábbi felvétel

A macska

Itt a lista, ezeknek a szervezeteknek ítélt meg összesen 400 millió forintot Hankó Balázs az NKA-ból

Hankó Balázs miniszterként, négy nappal a választások előtt egymaga döntött a pénzek szétosztásáról, Tarr Zoltán azonban valamennyi döntését visszavonta.

Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter.

Hankó Balázs szolidaritást kér az NKA-botrányban letartóztattak számára

„Minden helyzetben az embereket egymással összekötő kultúra támogatásának célja lebegett szemünk előtt, nem saját gazdagodásunk vagy bárkinek a teljesítmény nélküli gazdagítása” - állította a volt miniszter.

Hankó Balázs - Korábbi felvétel

Összesen 900 millió jutott NKA-támogatásokból az alföldi fideszes szervezeteknek

Ez csak egy konzervatív becslés.

Hankó Balázs 2025. május 5-én.

NKA-ügy: Hat tisztségviselőt letartóztattak, a Fidesz szerint koncepciós eljárás zajlik

A bíróság elrendelte hat gyanúsított letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tavaly év végi, illetve idei év eleji, összesen mintegy 17 milliárd forintos támogatási döntései miatt indult büntetőeljárásban. A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz.

Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter.

Elrendelte a bíróság az NKA-ügy mind a hat őrizetbe vett tisztviselőjének a letartóztatását

A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítottak között Bús Balázs egykori óbudai fideszes polgármester mellett, párttársa, Ughy Attila volt XVIII. kerületi polgármester is ott van.

Ughy Attila, a másik ismert letartóztatott fideszes az előző ciklusban a Fővárosi Közgyűlés tagja is volt

Bús Balázs szerint politikai döntést hozott a bíróság

Soha semmilyen bűncselekményben nem vettem részt – szögezte le az NKA volt alelnöke.

Bús Balázs - Korábbi felvétel

Koncepciós eljárást emleget NKA-ügyben a Fidesz

Az ellenzéki párt követeli, hogy a hatóságok térjenek vissza az alkotmányos és jogállami szabályokhoz.

A Fidesz-frakció az Országgyűlésben. Középen Hankó Balázs

Letartóztatták Bús Balázst a 17 milliárd forintos NKA-ügy miatt

Az intézkedést harminc napra rendelte el a bíróság.

Tarr Zoltán szerint tolvajnyelven beszélgettek a Hankó-féle tárcánál az NKA támogatásainak az elosztásáról

Úszók az uszodában.

Az ügyészség indítványozza az NKA-ügyben őrizetbe vett személyek letartóztatását

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a Nemzeti Kulturális Alap ügyében indult nyomozásban a pályázatok elbírálásában érintett hat tisztviselő letartóztatását indítványozza, tekintettel a szökés, elrejtőzés, továbbá az eljárás jogellenes befolyásolására, valamint a bűnismétlés veszélyére.

Hankó Balázs volt kultúráért és innovációért felelős miniszter és NKA elnök

Az NKA 17 milliárdos támogatásának döntéshozóit vették őrizetbe a fideszes Bús Balázzsal együtt

Magánszemélyek feljelentése miatt indult nyomozás.

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának ülése 2025 szeptember 25-én. A fotón középen Bús Balázs

Fidesz az NKA-botrányról: A Tisza pártirányítás alá vonta a rendőrséget és az ügyészséget

Az ellenzéki párt megszólalt azután, hogy kedden a NAV a Hankó Balázs volt kulturális tárcavezető nevéhez fűződő 17 milliárd forintos ügyben őrizetbe vett hat embert, köztük sajtóértesülés szerint Óbuda egykori fideszes polgármesterét, aki az elmúlt években a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt. Havasi Bertalan szerint a Tisza az államot arra használja, hogy a politikai ellenfeleit kiiktassa, az NKA pályázatai pedig nyilvánosak és bárki által megismerhetőek voltak.

Hat embert vett őrizetbe a NAV a 17 milliárd forintos NKA-botrány ügyében, az egyikük Bús Balázs

Hűtlen kezelés a gyanú.

 Bús Balázs

„Szabó Zsófi idegein Mága Zoltán hegedül” – dalba foglalta a rendszerváltást a Carson Coma

Az együttes legújabb dalában Edvárd király bukásáról énekel, és nyíltan utal az NKA-botrányban fideszes zenészeknek kiosztott milliókra. 

Carson Coma

Muri Enikő és Kis Grófo is visszafizette az NKA-tól kapott milliókat

A 17 milliárd forintos keret bő tizedét már visszafizették az érintett személyek, cégek és szervezetek.

Annál az alapítványnál is landoltak NKA-támogatás, amely öt alkalommal fizetett fideszes politikusokhoz köthető rendezvényeket az orosházi művelődési házban

Az egyik fórumon Szijjártó Péter is részt vett.

Erdős Norbert

Nyomoz a NAV, miután a gyanús NKA-támogatások miatt feljelentést tett a győri alpolgármester

Az ügy négy Fidesz-közeli egyesülethez kapcsolódik, bejegyzési eljárásukat ugyanazon a napon indították.

Kósa Roland - Korábbi felvétel

Tarr Zoltán visszavonta Hankó Balázs döntéseit, összesen 400 millió forintos pénzszórásról volt szó

Hankó Balázson négy nappal a parlamenti választás előtt lett úrra az adakozási kedv.  Előfordult, hogy írásbeli kérelem nélkül bólintott rá valamire.

Tarr Zoltán - Korábbi felvétel

Visszavonta Tarr Zoltán a Mága Zoltánhoz köthető cég félmilliárd forintos támogatását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felszólította a pénzszórás más érintettjeit, hogy egy ideig még kamatmentesen visszafizethetik a közpénzeket.

Mága Zoltán és Hankó Balázs – korábbi felvétel

Molnár Áront tanúként hallgatta meg a NAV

A színész-influenszer beszélt elsőként a NER-közeli művészek között a választás előtt szétszórt 17 milliárd forintos állami támogatásról. 

Molnár Áron - Korábbi felvétel

Tarr Zoltán: Megyei bontásban vizsgáljuk Hankó Balázs és az NKA által elszórt közpénzt

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter felszólította a pénzosztásban érintett fideszes képviselőket, hogy hozzák nyilvánosságra, mire költötték a hozzájuk köthető szervezetek az adófizetők pénzét.

Tarr Zoltán és Hankó Balázs kézfogása a kormányzati átadás-átvételen

Több száz millió forint NKA-támogatást játszottak át a Fideszhez közel álló szabolcsi egyesületeknek

A támogatást többen részben vagy egészben visszafizették.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang