A NKA bejegyzésében egyben azt is közölték, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szeptember 9-ei hatállyal felmentette a korábbi kulturális miniszterek által kinevezett állandó kollégiumi tagokat. A személyi döntéseket azzal indokolták, hogy kiemelt cél az NKA szakmaiságának és reputációjának növelése, nem utolsó sorban az intézménybe vetett bizalom helyreállítása. Véleményük szerint az új kinevezettek személye erre a törekvésre garancia, mert mindegyikük „saját szakmájának kimagasló képviselője”.
Anyanyelvi Kultúra Kollégiuma
• Csányi Dóra, a Csimota Könyvkiadó alapítója és főszerkesztője;
• Darvasi Ferenc, kritikus, író, irodalomtörténész, a Helikon Kiadó szerkesztője;
• Havasréti József, író, irodalomtörténész, egyetemi tanár;
• Tóth-Czifra Júlia, a Kalligram Kiadó szerkesztője, irodalmár.
Előadó-művészetek Kollégiuma (A tagok főleg a független színházi szférából kerültek ki.)
• Csapó Krisztián, jazz-harsonaművész, egyetemi művésztanár, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja;
• dr. Tabajdi Ádám, orgonaművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének oktatója;
• Echéry-Pataki András, balettigazgató, táncművész;
• Rozgonyi-Kulcsár Viktória, színházi menedzser, a budapesti Jurányi Ház alapítója, intézményvezetője, a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület ügyvezető elnöke.
Épített Örökség Kollégiuma
• Dr. Vukoszávlyev Zorán, építész, építészettörténész PhD, műemlékvédelmi szakmérnök;
• Molnár Beáta, építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Építészeti Központ vezetője;
• Rózsa Zoltán, Schönvisner-díjas régész.
Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma
• Pacsika Márton, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Igazgatósága fejlesztési és módszertani osztályvezetője;
• Söptei Eszter, Pulszky Károly-díjas múzeumi szakember, textiltervező művész, az Óbudai Múzeum szakmai igazgatóhelyettese, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért elnök.
• Prof. dr. Hermann Róbert DSc Széchenyi-díjas történész, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia doktora korábban már ellátott kollégiumi tagsági feladatokat. Ő továbbra is a kollégium tagja marad.
• Ugyancsak marad - továbbra is a kollégium vezetőjeként - Kemecsi Lajos néprajzkutató, muzeológus, kulturális menedzser, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Közgyűjtemények Kollégiuma
• Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet, Katona József Könyvtár igazgatója, a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense, MTA köztestületi tag;
• dr. Schmidt Anikó, főlevéltáros, történész, a Magyar Nemzeti Levéltár mb. általános főigazgató helyettese;
• Molnárné Aczél Eszter, művészettörténész muzeológus, a BTM Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár vezetője, az ICOM Magyarország elnöke.
Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma
• Szűcsné Kolonics Erika, a SZIN fesztivál igazgatója;
• Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár fesztiváligazgatója.
Vizuális Művészetek Kollégiuma
• dr. Visky Ábel, filmrendező, egyetemi adjunktus;
• Prof. Nemes Csaba DLA, Leopold Bloom-díjas képzőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi tanára.
• Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ügyvezető igazgatója korábban már ellátott kollégiumi tagsági feladatokat. Ő továbbra is a kollégium tagja marad.
• Dr. Horváth Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Iparművészeti Múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője, a MOME Craft & Design Tudásközpontjának vezetője pedig továbbra is a kollégium vezetője marad.
Az NKA-botrány öt hónapjának egyik nem várt tanulsága: Bayer Zsoltnál még Muri Enikő is tehetségesebb pályázóMára a kultúrpolitika terepasztalává vált a színházi világ - mondja Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője
