Elgázolt a vonat egy embert Káposztásmegyernél

A baleseti helyszínelés miatt a délutáni órákban hosszabb menetidőre, kimaradó vonatokra kell számítani a Budapest–Vác–Szob vonalon.

Képünk illusztráció

A MÁV vonatainak tisztítását végző cég nem kommentálta Lázár János szavait, de jelezte, 2020 óta kampányol a takarítók megbecsültségének erősítéséért

A B+N Csoport leszögezte, kollégáinak joga van a saját véleményhez, de a cég elsődleges célja, hogy olyan munkakörnyezetet biztosítson, ahol a fókusz a feladatok magas színvonalú ellátásán van és nem a közéleti témákon.

Kigyulladt egy tehervonat Vértesszőlősnél, jelentős késések vannak a győri fővonalon

A MÁV szerint személyi sérülés nem történt, az oltási munkálatok idejére viszont az érintett szakaszon a felsővezetéket kikapcsolták, ezért Tatabánya és Tata között áll a forgalom.

Képünk illusztráció

Feltűnően gyors üzletet vár a MÁV, elárverezi a Volán egykori üdülőjeként működő dubicsányi Vay-kastélyt

„Úgy tűnik, egy újabb kastélyhoz jut egy újabb csókos, ismét potom áron” – kommentálta az ingatlanhirdetést Hadházy Ákos. A licit 280 millió forintról indul a 954 négyzetméter alapterületű, 22435 négyzetméteres telken álló ingatlanra. 

Inzulint, vívókardot és tacskót is hagytak el tavaly a MÁV járatain

Csaknem 23 ezer elhagyott tárgy került elő a vonatokon és autóbuszokon, leggyakrabban mobiltelefonjaikat és pénztárcáikat, irattartóikat hagyják el az utasok.

Tizenhárom százalékkal nő a MÁV-csoport dolgozóinak keresete

Jelentősen nő a munkavállalók jövedelme a következő évben, részben az alapbérek emelése, részben a juttatási rendszer átalakítása révén.

Képünk illusztráció.

Több mint 700 millió forintot fizetett ki a MÁV tavaly a húsz percen túli késésekért, de a helyzet így is jobb, mint előtte

Amíg 2024-ben 6 év 11 hónapnyit késtek a vonatok, addig ez tavaly már „csak” 5 és fél évnyi perc volt.

Vasárnap van, felsővezeték-szakadás, járműhiba vagy ki tudja mi miatt késnek a MÁV-járatok

A záhonyi és békéscsabai fővonalon egy szakaszon délelőtt állt a vasúti forgalom, pótlóbuszokat is be kellett állítani, késésekre a továbbiakban is számítani lehet.

Képünk illusztráció

Síntörés miatt késésekre kell számítani a győri vasútvonalon

A MÁV közölte, hogy a csapadékos, állandóan fagypont alatti időjárás nem alkalmas a pályahiba végleges helyreállítására.

Képünk illusztráció

Csornán hagyta a jegyvizsgálókat az IC pótlóbusza, így vissza kellett értük fordulni

A pótlás során több alkalommal ad hoc megoldásokat alkalmaztak, és az események egy nem tervezett fordulatot is hoztak.

Képünk illusztráció.

Magyar Péter szerint Lázár János vonata már elment, majd megvonta a miniszter tavalyi tízpontos vállalásának mérlegét

A Tisza Párt elnöke szerint az építési és a közlekedési miniszter egy év alatt a teljes összeomlás és a katasztrófa szélére sodorta a magyarországi közlekedést.

Lázár János utoljára ősszel ült vonaton, de alapvetően elégedett a közlekedéssel

Az építési és közlekedési miniszter azt tervezi, hogy már 2026 szeptemberben hatályba lép az új KRESZ, amelynek tervezetét január 20-án hozzák nyilvánosságra. Szerinte van, amiben már utolértük Ausztriát.

Lázár János és Orbán Viktor vonaton Lökösháza felé szeptember 23-án.

Váltóhiba és gázolás nehezíti meg a vonattal közlekedők életét ezen a hétfő reggelen

Késések, törölt járatok, pótlóbuszok - sokaknak indult kellemetlenül ez a hét.

Képünk illusztráció.

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar peronjainak átépítése, de a MÁV szerint nem lesz nagy káosz

A vasúttársaság állítja, hogy a déli körvasút építése miatt már elrendelt vágányzár miatt nem szükséges a forgalom érdemi korlátozása. Azonban a dunántúli vonatok, köztük nemzetköziek is február végéig Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak. 

Képünk illusztráció

A téli időjárás miatt továbbra is késések és járatkimaradások nehezítik a vonatközlekedést

Átmenetileg az ország valamennyi Volán-buszjáratán érvényesek a vonatjegyek.

A behavazott nógrádi vasútállomás egy személyvonattal 2026. január 8-án. A kép illusztráció

Több vonat sem közlekedik a téli időjárás miatt

Egyes vonalakon pótlóbusszal lehet utazni a műszaki meghibásodások miatt.

Hó nem kell, a tél csak úgy is fennakadásokat, jelentős késéseket okoz a MÁV-nál

A vonatközlekedés akadozik felsővezeték-szakadás, illetve váltóhiba miatt a pécsi és a győri fővonalon, az InterCity-járatoknál is hosszabb menetidővel, pótlóbuszok beállításával kell számolni.

Képünk illusztráció

Jelentős késésekre, kimaradó járatokra és rövidített útvonalakra figyelmeztet a havas idő miatt a MÁV

Az ország valamennyi Volán buszjáratán érvényesek a vonatjegyek.

Illusztráció

Centizés

Összeomlás szélén a MÁV, az autópályákon torlódások alakultak ki a hóhelyzet miatt, járatokat törölhetnek a reptéren

Lázár János szerint a vasút tartja magát, és „minden vonalon, ha lassabban is, de a közlekedés biztosított”.

Káoszt okoz a buszok közlekedésében a havazás

Késésekre, kimaradó járatokra és kimaradó megállókra is készülni kell.

Bombafenyegetés, rendőri intézkedés miatt miatt csaknem két és fél órát késett a Latorca InterCity

A Munkácsról Budapestre tartó szerelvényt Albertirsánál állították meg a hatóságok a MÁV értesülése miatt, amely szerint az ukrán vasutak kapták a fenyegetést.

Képünk illusztráció

Így készül a MÁV a szilveszterre

Igyekeznek kiszolgálni a megnövekedő utazási igényeket.

Kisiklott egy mozdony a Déli pályaudvaron kedd reggel

A baleset az utasforgalomtól elválasztott, üzemi területen történt, műszaki hiba miatt.

Még a választások előtt kiválaszthatják a reptéri vasúti koncesszió győztes cégét

Január elejétől lehet majd várhatóan egy hónapig jelentkezni.

Hadházy Ákos: Biztosító berendezés nélkül indul majd a forgalom a kelebiai kínai „szupervasúton”, ködben 40 kilométer per órás sebesség lesz a megengedett

A független országgyűlési képviselő szerint az is kérdéses, a kínai biztosító berendezés mikor kapja meg az engedélyt.

Késve és tízmilliárdokkal drágábban vehet HÉV-járműveket a MÁV

A járműbeszerzés egyik résztvevőjeként a Škoda Transportation fordult Közbeszerzési Döntőbizottsághoz a vasúttársaság által elvárt, szerintük műszakilag ésszerűtlen és versenykorlátozó feltételek miatt. 

A MÁV egységesen 15 százalék kedvezményt ad minden utasnak, aki az új applikációban vált jegyet

A kedvezmény péntektől érvényes kizárólag az okoseszközökre letölthető MÁVPlusz alkalmazással vásárolt belföldi helyközi buszjegyekre, vonatjegyekre és helyjegyekre. 

Vitézy Dávid: 24 óra alatt 24 milliárd forintnyi forrást vont el a MÁV-tól Lázár János javaslatára az Orbán-kormány

A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint újabb vidéki regionális vasútvonalak kerülnek veszélybe.

Korábbi felvétel

Lerobbant a MÁV fényvonata, hiába várt rengeteg gyerek Tiszafüreden

Minél előbb hozzászoknak, annál jobb?

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél