vasút;vonat;MÁV;tömegközlekedés;vonatkésés;

Az elmúlt évben minden ötvenedik MÁV-vonat késett legalább húsz percet

Volt olyan személyvonat, amely több mint hét órával később ért célba.

Az elmúlt évben a Magyar Államvasutak (MÁV) járatainak 18,3 százaléka több mint öt percet késett, minden ötvenedik szerelvény pedig húsz percnél is nagyobb késést szedett össze - írja a Telex a Vonat-keses.hu adatai alapján.

A portál szerint 2025. június 1. és 2026. május 31. között a MÁV összesen 1 millió 174 ezer vonatot közlekedtetett, ezek 12 millió 750 ezer alkalommal álltak meg állomásokon. A megállások 26,9 százalékánál egyáltalán nem volt késés, további 54,7 százalékuknál pedig legfeljebb öt percet mutatott a rendszer. Így jön ki a 81,7 százalékos, a szokásos nemzetközi értelmezés szerint még pontosnak számító arány.

A legnagyobb késés 452 perc, vagyis több mint hét óra volt. Ezt 2025. július 7-én a Mezőhegyesről Mezőtúrra tartó, 37323-as számú személyvonat produkálta: eleve több mint másfél órás késéssel indult, Kiscsákó előtt már négy óránál is nagyobb volt a csúszása, Mezőtúrra pedig a kiírt 17:56 helyett éjjel 01:23-kor érkezett meg.

A MÁV legrosszabb napja a vizsgált időszakban 2026. január 8. volt. Ezen a napon a vonatok 45,4 százaléka legalább öt percet, 13,8 százaléka húsz percnél is többet késett, az átlagos késés pedig 9,8 perc volt. A másik kiugró dátum 2025. július 7. volt, amikor a járatok 40,8 százaléka csúszott legalább öt percet.

Vonattípus szerint az InterCityk 36,9 százaléka késett legalább öt percet, míg a személyvonatoknál ez az arány 15,9 százalék volt. A lista élén a EuroNight, a Railjet xpress és az EuroCity állt, de a Telex szerint ez félrevezető is lehet, mert ezek hosszú, nemzetközi járatok, amelyeknél a késés egy részét a MÁV más vasúttársaságoktól vehette át.

Pontosság szempontjából a MÁV hálózatának legrosszabb állomása Nagykanizsa volt: az ottani vonatmegállások 67,1 százalékánál öt percnél nagyobb késést mértek. A Vonat-keses.hu adatai alapján az is látszik, hogy a hideg és a nagy meleg sem tesz jót a vasúti menetrendnek, a péntekek pedig különösen rossz napok: a munkahéten belül folyamatosan romlik a helyzet, pénteken ugrik meg leginkább a késések aránya.

A Telex szerint a magyar vasút az európai pontossági rangsorban is hátrébb áll. Az utolsó, 2022-es uniós adatok alapján az EU-s átlag nagyjából 90 százalék volt a helyi és regionális, 87 százalék a nagy távolságú és nagy sebességű kategóriában, a MÁV pedig a 25 tagállam között rendszerint a 20. hely környékén szerepelt. Ausztria 2024-ben 91,7, Csehország 88,2, Svájc 2025-ben 94,1 százalékos pontossági mutatót ért el.

Ám az is lehet, hogy rosszabbul. Jelezte, ezt utólag nehéz megítélni, mert egy ilyen vezetőtől szorosabb együttműködést is vártak volna.