A lakhatás joga

Konfrontatív hangvételű az elemző szerint Magyar Péter bejegyzése az Európai Néppárt elnökével folytatott megbeszéléséről

Kormányzásának első sikerei után Magyar Péter fogadta Budapesten az Európai Néppárt (EPP) elnökét, Manfred Webert. A találkozóról szerda reggel közzétett Facebook-bejegyzésének néhány állítása arról tanúskodik, hogy a miniszterelnök nem távolodott el elődje, Orbán Viktor Európai Unióval szembeni harcos álláspontjától. A Népszavának nyilatkozó Hegedűs Dániel politológus szerint a célja ezzel az lehet, hogy a választók benne is a magyar érdekeket az Unióval szemben megvédeni kész vezetőt lássanak.

Nem tudni, milyen formában ígérhetett Manfred Weber segítséget Magyar Péternek ahhoz, hogy Magyarország menekültügyi reformok nélkül mentesülhessen a napi egymillió eurós büntetés alól

Blokkolta a Magyar-kormány Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának folytatását

A kabinet szerint a magyar kisebbségek ügyében ugyanis nem történt előrelépés.

Németország szerint a Putyin-rezsim áll a lipcsei merényletkísérlet mögött, megszólalt a NATO is

Mark Rutte, az észak-atlanti szövetség főtitkára szerint a bizonyítékok egyértelműek.

Előnyben a szélsőjobb, nemsokára már indul Trump-adminisztráció európai médiatámogatási rendszere

A Trump-adminisztráció 25 millió dollárral segíti az európai konzervatív civil szervezeteket és médiahálózatokat, ebből négymillió jut a médiára. Az első 10 milliót már szétosztották, a program második része szeptember végétől indul. Az európai kormányok nem túl lelkesek. 

A dél-afrikai Elon Musk, a világ leggazdagabb embere nagymértékben alakította és befolyásolta Trump Európa-politikáját is

Magyarország a teljes uniós támogatási összeghez hozzáfér, ma délutánig teljesíti a pénzlehívás feltételeit

Hétfői bejelentésében Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy törvénybe foglalják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amely valójában most is létezik, de az Orbán-kormány évek óta nem hívta össze.

Ruandai visszatérési központokkal gyorsítanák fel az uniós kitoloncolásokat Afrikában

Öt EU-tagállam képviselői Kigaliban egyeztettek arról, miként lehetne harmadik országokban elhelyezni a jogerősen elutasított menedékkérőket. A tervek mögött a tényleges hazatérések alacsony aránya áll, miközben emberi jogi szervezetek súlyos garanciális kockázatokra figyelmeztetnek.

Az afrikai menekülteknek egyre nehezebb lesz bejutniuk az Európai Unió kapuján

Izlandnak nem elég vonzó Európa

Izland újra nemet mondott az Európai Uniónak, folytatódik a különutas integráció

Az izlandi választók 52,5 százaléka elutasította az EU-csatlakozási tárgyalások újranyitását. Halászati kvóták, saját pénz, vidéki bizalmatlanság és a meglévő EGT-kapcsolatok együtt döntötték el a referendumot, amely hosszabb időre lezárhatja a teljes tagság felé vezető intézményes folyamatot.

Gudlaugur Thor Thordarson volt izlandi külügyminiszter 2026. augusztus 28-án Reykjavikban egy nemmel szavazásra buzdító plakát mellett

Orosz eldobható ügynökök és kínai kémhálózatok miatt riadót fújt a cseh szolgálat

A prágai hírszerzés, a BIS éves jelentése szerint a GRU közösségi oldalakon toboroz egyszer használatos végrehajtókat szabotázsakciókra, Peking pedig diplomáciai, tudományos és kiberkapcsolatokon keresztül próbál információkhoz jutni. Csehország a kritikus infrastruktúrát érő kockázatok erősödésére figyelmeztet.

Az orosz árnyékflotta számos hajóját fülelték le az utóbbi hónapokban

Kanada új utakra lép, hosszú távra szólhat a szakítás az Egyesült Államokkal

Mark Carney kanadai miniszterelnök az Egyesült Államokkal szembeni határozott kiállásával nyerte el a kanadai választók bizalmát, ennek szellemében pedig új partnereket keres a kanadai export számára. Európa mellett Kína és a dél-kelet ázsiai régió országai felé is nyit Ottawa.

Izland az Európai Unió kapujában: sorsdöntő népszavazás következik

Augusztus 29-én az északi szigetország lakossága arról dönt, újranyissák-e a csatlakozási tárgyalásokat Brüsszellel. A gazdasági instabilitás és a változó geopolitikai környezet a közösségi tagság irányába tereli a közvéleményt.

Minek alázni az ukránokat, avagy a magyar külpolitika faragatlansága

Magyarországnak – nemzeti érdekei alapján – gyökeresen más Ukrajna- és Oroszország-politikát kellene folytatnia.

Zelenszkij ukrán elnök levélben köszöntötte Magyarországot augusztus 20. alkalmából

Orbán Viktor megbukott, most szlovén szövetségese vétózta meg az Izrael ciszjordániai terveit elítélő közös uniós nyilatkozatot

Izrael új terve értelmében gyakorlatilag kettévágnák Ciszjordániát az izraeli telepes terjeszkedéssel.

Orbán Viktor és Janez Jansa a Karmelita kolostorban 2023. május 4-én

Európa nem bízhatja másra a saját védelmét

Meghallgatjuk Európát

Tűzoltókat és helikoptereket küld Szerbiába az EU a Delibláti-homokpusztán pusztító lángok oltására

Az ország hetek óta küzd a lángokkal.

Képünk illusztráció

Csúszik a bértranszparencia bevezetése, lassult a cégek felkészülése

Az Európai Unió által előírt bértranszparencia szabályainak magyarországi bevezetése csúszik, s ennek már érzékelhetők a jelei a munkaerőpiacon. Miközben az uniós irányelv közeledő átültetése miatt korábban nőtt a fizetési információt tartalmazó álláshirdetések aránya, az idén visszarendeződés kezdődött. A 25-27 százalék körüli csúcsról 22-23 százalékra mérséklődött azon hirdetések aránya, amelyekben szerepel valamilyen bérinformáció.

Három hét maradt az uniós milliárdok megmentésére, augusztus 31-én lejár a határidő

A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét. A júliusban jóváhagyott 10 milliárd eurós csomagból 6,5 milliárd támogatás, 3,5 milliárd kedvezményes hitel. Az elmúlt napokban újabb ellenőrzési szabályok léptek életbe, de a menetrend nem változott.

Új uniós AI-szabályok: mikor kell megjelölni a mesterséges intelligenciával készült tartalmakat?

Augusztus 2-től új átláthatósági szabályok vonatkoznak az Európai Unióban a mesterséges intelligenciával készült tartalmakra. Nem minden AI-val létrehozott művet kell megjelölni, de a deepfake-eknél és bizonyos szerkesztetlen közérdekű tartalmaknál kötelező tájékoztatni a közönséget a gépi eredetről.

„A vörös Orbán újra lecsap” – nevezte el egy dán EP-képviselő Sánchez spanyol miniszterelnököt a volt magyar kormányfőről

Pedro Sánchez azért került az uniós bírálatok középpontjába, mert hasonlóan különutas, egységbontó politikát visz több kérdésben, mint az áprilisban leváltott Orbán Viktor.

Pedro Sánchez és Orbán Viktor Brüsszelben 2024. december 19-én

Ceuta után az uniós tárcavezetők szigorúbb fellépést követelnek a határokon

Az EU belügyminiszterei a ceutai tömeges határátlépés után a csempészhálózatok elleni fellépés, a gyorsabb visszatérítések és a külső határok megerősítése mellett álltak ki. Mintegy 72 ezren jutottak be a spanyol exklávéba, közülük körülbelül 70 ezren már visszatértek Marokkóba, s eddig 75 halálos áldozatról számoltak be.

Hivatalos beszámolók szerint a 72 ezer menekültből 70 ezren már visszatértek Marokkóba

Brüsszel újabb szankciókkal szorongatná Oroszországot, Moszkva tovább keresi a kiskapukat

Az Európai Unió a múlt héten elfogadta a 21. szankciós csomagot Oroszországgal szemben, miközben Moszkva továbbra is kijátssza a tengeri olajkereskedelemre vonatkozó korlátozásokat. A tagállamok eltérő gazdasági érdekei és a Hormuzi-szoros válsága újabb kompromisszumokat kényszerített ki.

Bár az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen azt remélte, a magyar kormányváltással könnyebb lesz a szankciós politika Oroszország ellen, ez nem lett így

Gyémánt és paprika, mi a közös bennük?

Megkönnyebbülten fellélegzett az európai gyémántipar, amikor Donald Trump kivetette az újabb importvámokat, s a gyémánt ismét nem került fel a listára. Úgy tűnik, az amerikai elnököt sikerült megpuhítani egy óra nagyságú, gyémántokkal díszített arany gyűrűvel.

22 uniós tagország, köztük Magyarország közös levélben bírálta Spanyolország migrációs politikáját

Pedro Sánchez spanyol kormányfő élesen visszautasította a kritikát.

Ostromállapotok uralkodnak Ceutában, több tízezer bevándorló rohanta le az észak-afrikai spanyol exklávét

Tízezrek nyomultak be illegálisan csütörtök óta Ceutába, a Marokkó mellett fekvő észak-afrikai spanyol exklávé területére. A határvédelmet azóta több száz rendőrrel erősítették meg, ám a terület kormányzója szerint a helyzet így is teljességgel tarthatatlan. A helyszínre utazott Pedro Sanchez spanyol kormány miniszterelnök is.

Tízezer fogyatékossággal élő fiatal tűnik el Magyarországon közvetlenül az iskola után

Ha nem fogják a kezüket, nagy a veszélye annak, hogy a problémákkal küzdők elkallódnak, mert elkezdenek „gépezni, telózni”, így vonják ki magukat a közösségből a 18-30 éves korosztályba tartozó fiatalok. A Salva Vita civil szervezet által működtetett ifjúsági ház becslése szerint az iskola végeztével tízezer – nagyon tág értelemben vett fogyatékos - eltűnik a látókörből, beszippantja őket a problémájuk, segítség nélkül maradnak. Ráadásul közülük egyre többen nincsenek tisztában a saját állapotukkal sem. Állami támogatás híján az Erasmus+ programból jutott pénzhez az alapítvány Ifjúsági Háza, hogy civilként súlyos társadalmi problémát kezeljen. 

Európai segítséget kért az erdőtüzek megfékezéséhez Franciaország

Az ország délnyugati részén található Gironde megyében csütörtökön csaknem 5 ezer hektárnyi terület égett egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt, amelyet eddig nem sikerült megfékezni. 

Ha Donald Trump, akkor újabb vámháború

Az amerikai elnök megújította általános importvámokat, miután ma lejárt a korábbi ideiglenes vámok 150 napos hatálya. Mától több mint 80 ország termékeinek amerikai importját sújtja 10 és 12,5 százalék közötti többletteher.

Jobban védik mostantól a határ menti ingázókat, álláskeresőket, külföldön munkát vállalókat

Könnyebbé válik a családi ellátások, munkanélküli-járadékok kifizetése határokon átnyúlóan, miután az Európai Parlament egyszerűsítette a szociális biztonsági rendszerekre vonatkozó jogszabályokat.

Könnyebb lesz az ingázás is
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang