„Kell, hogy valami hiba kerüljön a képbe”

Pápay Fanny szürreális grafikái egyszerre idézik meg a 80-as, 90-es évek színpompás klipesztétikáját, miközben képi megoldásukat tekintve nagyon is maiak. A művész számos helyszínnek tervezett külcsínt, legutóbb a Budapest Park színfalak mögötti részét álmodta meg, amelyet mi is megnéztünk vele.

A drámai erő győzelme

Kulka János színészi nagysága, jelenlétének erőssége már az első dalsoroknál is megmutatkozott több mint tízezer néző előtt a Csinibaba Táncdalfesztiválon.

Kulka János a színpadon, Vitáris Iván és Sena társaságában

Tolonganak a magyarok a pénztárnál, úgy veszik a koncertjegyet, mintha nem lenne holnap

Az élő zenére és a koncertekre még mindig nem sajnálják az emberek a pénzt. Nem csak külföldön, itthon sem, ráadásul a 27 százalékos áfa miatt néha előfordul, hogy egy nemzetközi előadó magyarországi koncertjére a jegyárak magasabbak a kívánatosnál.

A Covid után kiszabadult emberek szórakozásra vágytak, és így maradtak

Viktort emlegetve új verzével aktualizálta ismert dalát Krúbi, aki telt házas koncertet adott a Budapest Parkban

„Beérném én lassan annyival is, hogy a pénzemet most már lopja más.”

Krúbi a Budapest Parkban 2025. április 26-án.

Újra Magyarországon ad koncertet Billy Idol

 2025. július 8-án lép fel a Budapest Parkban.

 Bill Idol 2024. június 6-án a hollywoodi Hírességek sétányán

Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat

A Pont Ott Parti helyszíne ezúttal a Budapest Park lesz.

Dzsúdló és a Z generáció

Sztárparádé, nagy bejelentés, küzdőtéren egymásnak feszülő fiatalok, sikoltozó lányok, színpadot felszántó, közvetlen előadó: szombat este tizenegyezer fiatal énekelte egyként napjaink egyik legfelkapottabb magyar énekese dalait a Budapest Parkban. 

Másfél óra lendület és az összetartozás érzése a szombati koncerten

Halálra gázoltak egy férfit vasárnap a Budapest Park előtt

Kint hagyják a valóságot az utcán

A Budapest Parkba a képzőművészet is beköltözött.

Segélykoncert a Budapest Parkban

A Budapest Park rendhagyó módon segélykoncerttel nyitotta meg kapuit. A Random Trip Allstars koncertre váltott összes jeggyel az ukrán civileket segítő szervezeteket lehetett támogatni.

Mulatás: a tiniknek még várniuk kell

Oltást nem kaphatnak a 16 év alattiak, tehát zenés-táncos rendezvényre sem mehetnek. A koncerthez ugyanis nem elég a védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérő.

Egy koncert nem kulturális esemény?

Bár a mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak kinyithatnak, továbbra is tilos zenés, táncos rendezvényeket tartani. A szervezők kivárnak, de több forgatókönyvvel is készülnek.

Nem baj ha esik, csak legyen élőzene

Jövő vasárnap zárja a szezont a Budapest Park. Európa egyik, a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének idei látogatottsága alig több mint az egytizede a tavalyinak.

Iggy Pop és a legkeményebb drog

Betyár jó koncertet adott Iggy Pop a Budapest Parkban. Amin még az sem rontott, hogy a végén lelépett a zenekar.

A nagy Fővárosi Rapcirkusz

A Budapest Park idei szezonnyitó rendezvénye sajátos összefoglalását adja az amerikai gyökerű műfaj több mint negyedszázados magyarországi történetének.

Jubilál a KiSTeHéN

Fotó: Őrsi András

Marilyn Manson is fellép a Budapest Parkban

Marilyn Manson és Luis Fonsi is fellép a szezon második felében a Budapest Parkban, ahol koncertet ad többek között a Quimby és a Punnany Massif is.

Marily Manson - AFP fotó

Despacito

Bródy János a Parkban

Senki se akarja bezárni a Budapest Parkot

Az összes fajsúlyos hazai erő mellett maguk az állítólagos kezdeményezők is elhatárolódtak a Budapest Park nevű szórakozóhely bezárásának ötletétől.

Tegnap már senki nem akart parkolót FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Budapest Park - Tarlós sem akarja bezárni

Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint "a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni" a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.

Tarlós István FOTÓ: Molnár Ádám

Bezárnák a Budapest Parkot - Cáfol Ferencváros

Cáfolja a ferencvárosi polgármesteri hivatal, hogy a IX. kerületi polgármester szándékában állna a Budapest Park szórakozóhely területén P+R parkolót létrehozni. Erre nincs hatásköre Bácskai Jánosnak (Fidesz-KDNP) - írták hétfői közleményükben. 

Ujhelyi kiakadt párttársára

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő a Facebookon fakadt ki szocialista párttársa, Pál Tibor kezdeményezése miatt, aki már több beadványt is intézett a ferencvárosi polgármesternek, hogy a Budapest Park területén parkoló épülhessen. Ujhelyi szerint a ferencvárosi képviselő nem egyenlő az MSZP-vel.

FOTÓ: Népszava

Bezárnák a Budapest Parkot?

A jövőben bezárhat a Budapest Park, a Ferencvárosi Önkormányzat egyik képviselője ugyanis azon dolgozik, hogy a szórakozóhely területén parkoló épüljön - írta az Index. 

Forrás: Facebook/Budapest Park

Nyitás előtt a Budapest Park - Fotó

Ötödik évadját kezdi csütörtökön Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park, ahol a magyar és nemzetközi koncertek mellett nagyobb nézőtér és Sportkert is várja az érdeklődőket.

MTI Fotó: Koszticsák Szilár

Május 22-én búcsúzhatnak

Május 22-én a Budapest Parkban sorra kerülő Bon Voyage Fesztiválon búcsúzhatnak el a magyar szurkolók a franciaországi Európa-bajnokságra utazó magyar labdarúgó-válogatottól. 

Nem pánik, piknik! - Zár a Budapest Park

 A négynapos Kapuzárási Piknik fesztivállal zárul a Budapest Park idei szezonja szeptember 26-án, addig mások mellett a Kiscsillag, a Quimby és Dj Bobo is fellép még a hónapban.

Hobo és Bandája a Budapest Parkban

Két és fél óra rock'n'roll, legalább 25 szám, régiek és újak vegyesen, egy kicsit önirónikus születésnapi vidám buli - mondta Hobo (Földes László) szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a 70 éves előadóművész és zenekara május 2-i Budapest parkbeli koncertje állt a középpontban.

Forrás:Facebook/Hobo

Guinness-rekord PVC-csövekkel

Guinness-rekord született pénteken este a Budapest Parkban. Négyezer ember PVC csövekkel játszotta el Beethoven IX. szimfóniájának Örömódáját.

Sebestyén és Kovács vezényelte a tömeget FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Még mindig dübörög

Ma este igazi "ereszd el a hajam" bulin vehet részt az, aki befizet a Scooter nevű együttes Budapest Parkban tartott koncertjére. Az 1993-ban, Hamburgban megalakult techno csapat már a kilencvenes évek óta nagy népszerűségnek örvend hazánkban, a házibulikon és korábbi koncerteken is kórusban éneklik a rajongók a Scooter nem túl bonyolult, egy vagy pár szavas dalszövegeit.

A Scooter együttes

FORRÁS: BUDAPEST PARK
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang