Telt házas koncertet adott a Budapest Parkban Krúbi szombaton. A közéleti kiszólásokban bővelkedő dalszövegeiről is ismert előadót a koncerten egy ponton ketrecbe zárták, majd felhúzták a magasba, miközben a Dobd fel magad című számát énekelte. A rajongók körében jól ismert dalhoz azonban új sorokat költött, beszámolva a magyar politikával kapcsolatos aktuális érzéseiről.
Elszámoltatás, demokrácia, nyugati szintű oktatás,
Beérném én lassan annyival is, hogy a pénzemet most már lopja más,
Nem várom a Messiást, nem hiszem, hogy szavamnak van haszna,
Szavazni csak azért megyek, hogy Viktornak jövőre legyen egy szar napja.
– énekelte Krúbi a koncerten.
A III. Krúbi és a csirkék bosszúja című produkció az előadó korábbi fellépéseinek tudatosan felépített történetét folytatta, mindezt rajzfilm formájában elmesélve a kivetítőkön keresztül, Krúbi narrációja mellett. Az aktuálpolitikai utalásokat tartalmazó, erős iróniával fűszerezett sztoriban feltűnt a Gyurcsány Ferenccel összenőtt Orbán Viktor, illetve Magyar Péter is, mint orákulum. A rapper koncertjein egyébként gyakran felcsendül a „mocskos Fidesz!” rigmus a közönség részéről, ez most sem volt másképpen.


