Szintet lépett a Fradi-ultrák fenyegetése, már a 25 milliárd után nyomozó két újságíró van a célkeresztben, nem az eltűnt pénz

Két újságíró került célkeresztbe, miután firtatni kezdték a Fradiváros 25 milliárd forintos állami támogatásának szabályszerű felhasználását. Egyiküket megfenyegették, másikuknak a családját és elhunyt testvérét mocskolták. Az általuk feltárt tényekre nem érkezett cáfolat – helyette jött a megfélemlítés. A Ferencváros hivatalos felületein nem reagált, nem határolódott el a szurkolói csoport üzenetétől.

Vannak közöttük olyanok, akiknek nem tetszenek a kérdések

Szép emlékeket idéz, de ez nem az a műsor – Vitray, Gundel Takács, Faragó a Telesport feltámasztásáról

Erős nosztalgiára, egyben szakmai önreflexióra építő körkérdést tettünk fel az egykori Telesport készítőinek, miután az M1-en ismét ezen a néven futnak a sporthírek, bónuszként pedig a nemzedékekbe beleégett logó és főcímzene, sőt nyomokban még a stúdiókép is visszatért. De mit szólnak ehhez a korábbi alapítók?

A Telesport újraindulásának hírére nem érzett különösebb megrendülést, inkább kíváncsi volt arra, miilyen lesz az új műsor

Öttől tíz évig terjedő börtön lehet a tét a Fradiváros ügyében, de egyelőre senkit nem lehet megnevezni - Kubatov Gábor elnök máris reagált a feljelentésre

Akár letöltendő szabadságvesztés lehet a végkifejlete a Fradiváros állami támogatásának vitatott felhasználása miatt tett belügyminisztériumi feljelentésnek – kommentálta a Népszava kérdésére a magyar sportéletben egyedülálló vizsgálatot Borbély Zoltán ügyvéd, sportjogász. A kérdés: hová került 25 milliárd forint?

A felirat igaz: itt most küzdeni kell, csak nem biztos, hogy a csapatnak

„Nagyon szomorú ez a klubnak, az országnak” – Meccs után, élő bejelentkezésben mondott le a Trabzonspor vezetőedzője, de a klubvezetés visszautasította

Az idegenbeli 1-0-s győzelem után az FTC az Üllői úton 4-0-ra múlta felül a török Trabzonspor az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójának visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel jutott a sorozat főtáblájára. A kiesés után a török edzőpercekkel a lefújás utáni televíziós nyilatkozatában közölte, veszi a sátorfáját, a lemondását a Trabzonspor igazgatótanácsa azonban nem fogadta el.

Fatih Tekke

Hevesi Krisztina a gyermeksportolók bántalmazásáról: A szavak jobban tudnak fájni, mint az ütés

A sportban a teljesítmény és az eredményesség sokáig mindent felülírt, és mivel a bántalmazó edzői minták generációkon keresztül öröklődtek, ezért a rendszerbe van kódolva, hogy újra- és újratermeli a bántalmazó mintákat – mondja Hevesi Krisztina egyetemi docens, az ELTE PPK oktatója, sportszakpszichológus. Az interjú apropója különösen aktuális: a közelmúltban kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy edző ellen, aki versenyzőként négyszeres olimpikon volt.

Az edző különleges hatalmi helyzetben van, utasít, tilt, jutalmaz és büntet, ezért is olyan nehéz szembeszállni vele

Kellett egy kormányváltás, de az „idegbeteg Pétertől” aránylag gyorsan eljutott a „kedves Attiláig” Kubatov Gábor, az FTC elnöke

Megtanult szépen, tagoltan írni Kubatov Gábor a választások óta. Nem egyszerűen hangnemet váltott, hanem úgy tűnik, mintha április 12-e után már nem esne nehezére kezelni a kést és a villát, vagy a betűket és a szavakat, s mintha már értené is a jelentésbeli finomságokat.

A sas csípje meg, hát milyen gyorsan tanul az elnök úr!

Elvehetik-e a Ferencváros bajnoki címeit, ha szabálytalanul használt fel 11,2 milliárd forintot?

Igen. Nem. Egyelőre nem tudni. De valami lesz, mert a magyar sportban ilyen még nem fordult elő.

A bajnok Ferencváros sorozatban a hetedik, összességében a 36. bajnoki címet ünneplte 2025. májusában: lejtett a pálya

Megnyerte, ezért elvesztette

„Ha egyszer vállalja, meghal a csapatért” – Interjú Selmeci Attilával, Milák Kristóf korábbi edzőjével

Az Európa-bajnokság talán legnagyobb történetét Milák Kristóf írta: 100 pillangón három századdal maradt el a világcsúcstól, 100 gyorson országos csúccsal lett bronzérmes, majd a 4×100-as gyorsváltó döntőjében az utolsó emberként 46,29-es repülőrajtos részidővel hozta be az első helyre a magyar csapatot. Korábbi edzője, a vele olimpiai aranyat nyert Selmeci Attila szerint a fordulat nem véletlen: Milák önbizalma visszatért, és szakmailag is új útra lépett. A Magyar Úszó Szövetség szakmai vezetőjét arról kérdeztük, meddig juthat még a magyar klasszis.

Milák Kristóf hatalmas úszással, az orosz riválist lehajrázva hozta be első helyre a 4x100-as váltót

Nem a sportolók kellettek, csak a népszerűségük – Ezért akarta a NER maga mellé állítani a bajnokokat

A sport és a politika összekapcsolódása önmagában még nem patológia – állítja Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója, és szerinte a szurkolók sokkal rétegzettebbek annál, mint hogy politikai identitásukat közvetlenül befolyásolja, ha a párt üzeneteit egy olimpiai bajnok mondja el. A Nemzeti Sportpetíció azonban nem csak ezért nem volt képes befolyásolni a választások eredményét.

Az ing szűk, nincs rajta nagy mellény: inkább olimpiai bajnokokkal mondatták ki a Fidesz kampányüzeneteit

Tizenkét éve tart az MLSZ nagy tao-meccse

Mourinho nyert, az FTC vesztett, mégis utóbbi elégedett – Nyilatkozatok a Real Madrid vendégjátéka után

A Real Madrid 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a Groupama Arénában, de José Mourinho saját bevallása szerint nem az eredmény a legfontosabb tanulság. Túloldali kollégája szerint „nagyon kellemes érzés volt” a világ egyik legjobb klubja ellen játszani.

Mennyibe kerül a Real Madrid Budapestre hozatala? Milliárdos üzlet vagy veszteséges presztízsmeccs vár a FTC-re?

Kevés klub engedheti meg magának, hogy meghívja a Real Madridot egy felkészülési mérkőzésre – de a Ferencváros ezek közé tartozik. A szombati parti nemcsak sportszakmai, hanem gazdasági kérdés is, vajon megéri-e a világ egyik legértékesebb futballmárkáját Budapestre csábítani?

Megszólalt a sportjogász az akadémiák átvilágításáról, hűtlen kezelés, csalás esetén 5-10, bűnszervezet fennállásakor 20 év is kiszabható

Az állami támogatás nem a kedvezményezett pénze, hanem idegen vagyon – ebből kell kiindulni minden sportszervezeti átvilágításnál, fogalmazott Borbély Zoltán ügyvéd, sportjogász, akit a sportakadémiákat érintő átfogó kormányzati vizsgálat esetleges következményeiről kérdeztünk.

Az akadémiák királya, a felcsúti császárság is a vizsgálat tárgya lesz

Kudarcszámláló

Befagyasztott állami források, lelépő fideszesek – Orbán Viktor fő fideszesei közül már csak Deutsch Tamás vezet sportszövetséget

Úgy eltűntek a fideszes sportvezetők, mint a taopénz egy jól sikerült pénzügyi elszámolás után – csak az egyszavas kommunikáció királya, a brüsszeli doyen, Deutsch Tamás maradt a ringben a Sportegyesületek Országos Szövetsége élén.

Az utolsó túlélő, bástya, hírmondó, végvár

Steinmetz Ádám, az FTC örökös bajnoka: Azt kell tisztázni, megvan-e még a Fradivárosra adott 25 milliárd forint vagy nincs meg

A Fradiváros-beruházás ügyében mindenekelőtt azt kell kideríteni, hogy megvan-e még a 25 milliárd forintos állami támogatás – fogalmazott a Népszava megkeresésére Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, a Ferencváros örökös bajnoka, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője.

Dr. Steinmetz Ádám, az FTC örökös bajnoka szerint a kérdés egyszerű: megvan a 25 milliárd vagy nincs?

Megérte a 90 milliárd? Mintha új ligába lépett volna a Hungaroring

A külföldi sportsajtó szerint a vasárnapi Magyar Nagydíj bebizonyította, hogy a Hungaroring jóval több, mint „Monaco falak nélkül”. A pálya két évig tartó modernizációjára eredetileg 78,9 milliárd forintot szántak, de sajtóhírek 90 milliárd forintra taksálják a teljes projekt végső költségvetését.

Masszívan túlárazták a Magyarországon rendezett világversenyeket az Orbán-kormány alatt, a sportállamtitkár vizsgálatot ígér

Masszívan túlárazottak lehettek – ezzel a kijelentéssel nyitott új fejezetet a sportfinanszírozás ellenőrzés történetében Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár. A világbajnok öttusázóból újságíróvá, majd politikussá avanzsáló sportvezető gyanúja szerint több rendezvény költségvetése jóval magasabb lehetett az indokoltnál.

Kálnoki Kis Attila megszabadult Balásy Gyula örökségétől

Meghúzták a Szíjjat

Sótonyi László lesz a férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Információink szerint eldőlt, hogy Sótonyi Lászlót nevezi ki a Magyar Kézilabda Szövetség a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának. A döntést csütörtökön jelentik be hivatalosan.

A levegő ura: csütörtöktől az U20-as helyett a felnőtt válogatottat vezeti

„A golfban nem az nyer, aki a legnagyobbat üti” – Sárközi Richárd a tiszta fej fontosságáról és az olimpiai álomról

Történelmet írt a magyar golfban a 22 éves Sárközi Richárd, aki szerint a sikerhez nem a 330 méteres drive-ok vezetnek. Legnagyobb győzelmei közé sorolja, amikor gyerekként először legyőzte édesapját, ma pedig már Los Angeles van a célkeresztben.

Előfordult már, hogy 330–340 méterre ütötte a labdát, de a golfban ez még önmagában kevés a sikerhez

Torres hős lett, Messi könnyei zárták a finálét – Így látták a világbajnoki döntőt a főszereplők

A vb-döntőt követő sajtótájékoztatók nemcsak az érzelmekről szóltak: Luis de la Fuente játékosait méltatta, Lionel Scaloni pedig először utalt arra, hogy a vereség után a saját jövőjét is újragondolja. Ennél is beszédesebb, hogy Messi hallgatott.

Amikor a labda a hálóba került, minden lelassult körülöttem, Úgy érzem, a sors meg volt írva, vélte Ferran Torres

Mesterműből teher: kilenc év alatt sikerült vb-re alkalmatlanná tenni a Duna Arénát, az új sportirányítás ugyanazt mondja, mint a régi

A kormányváltás előtt sokan értetlenül fogadták, hogy a Duna Aréna, a világ egyik legmodernebb úszólétesítménye helyett jövőre a legnagyobb magyarországi sportcsarnokban, az MVM Dome-ban rendezik a budapesti világbajnokság úszóversenyeit, de ma már az új sportirányítás is elődje érveit sorolja: az úszópalota „alkalmatlan” egy ekkora esemény lebonyolítására.

30-40 milliárdból építették a Duna Arénát. 2027-ben az úszószámokat és a vízilabda-mérkőzéseket nem itt rendezik

Tuchel egyszer majd büszke lesz, Deschamp viszont elfogadhatatlannak érezte, és vállalja a felelősséget

A világbajnokságok bronzmeccsei évezredenként egyszer vonulnak be a futballtörténelembe, a 6-4-es angol győzelem a franciák ellen azonban most ilyen. Nyilatkozatok egy tízgólos meccs után. 

A mesterhármast elért Bukayo Saka szerint Angliának sokat ér a vb-bronz

Vizsgálják a tízéves bérleti szerződést, amelyet a Tiborcz Istvánhoz köthető cég köthetett az Arénával

Elkezdődött a sportban is a kormányzati felülvizsgálat – terítéken egy Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez kapcsolható cég a Budapest Sportarénával kötött tízéves bérleti szerződése.

Mbappé: Nem voltunk méltóak a vb-elődöntőhöz – De la Fuente: a világ legjobb csapata nyert – így értékeltek

Spanyolország 2–0-ra legyőzte Franciaországot a világbajnokság első elődöntőjében, de nem is az eredmény, hanem a gárda megdöbbentő fölénye érintette meg igazán a szereplőket.

Kylian Mbappé a Franciaország-Spanyolország világbajnoki elődöntőn Dallasban július 14-én

Gyors gól kellene a továbbjutáshoz a BL-ben – az ETO elvileg hőségállóbb, mint az izlandi Vikingur

Az előző héten a 92. percben elveszített odavágó után hazai pályán javíthat az ETO FC Győr az izlandi Vikingur Reykjavík ellen (1-0). A győri tréner, Efraín Juárez korai vezetést és továbbjutást vár, miközben abban is bízhat, hogy a nagy meleget elvileg könnyebben elviselheti a magyar bajnok (tv.: Duna World 19:00).

Gyors gólt, hatékony támadásokat vizionál az ETO mexikói trénere

Hatmilliárd forint lesz az eddig garantált tízből, de lényegében eldőlt, melyik csatorna közvetíti az NB I következő szezonját

A magyar futball még messze a piaci működéstől, de legalább megérkezett a valóságba. A garantált tízmilliárdból hatmilliárd lesz – ennyi maradt a NER legdrágább sportmeséjéből, amit továbbra is a köztévé fog közvetíteni.

„Ott voltam, ahol lennem kellett” – szerénykedett a belgák végzete

Ismét a hajrában döntött Spanyolország, pedig a belgák nagyon a nyakukon voltak, de Mikel Merino újra a legfontosabb pillanatban villant, és elődöntőbe lőtte csapatát.

Mikel Merino öröme a győztes gólja után
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang