Ásós Géza megint megfőzött

Szorongató érzés étteremkritikusként inkognitóban befordulni egy olyan vendéglőbe, ahol ismerősnek mondhatjuk, igaz, rég látottnak a séfet és csapatát. Még nagyobb a drukk, ha rokonszenvezünk a konyhaművészetükkel. Pedig jócskán kilógnánk a világ húsevőinek összetartásáról a tejszínes-garnélás tagliatelléhez és a tabulehsalátához fűződő gyengéd érzéseinkkel, nem beszélve a finn lazaclevesről, ami jó ideje betölti vágyaink mértani közepét. A békési Kira vendéglő ilyesmikkel nem szolgálhat, de nem is férnének meg egy étlapon a füstölt csülkös pacal, a húsos rakott tarhonya és a tejfölös töltött káposzta ígéretével, és persze a cigány szenvedélyben és életigenlésben tobzódó fűszerezéssel.

Kupec konyec

Ellentényezés

Heti abszurd: Ria, ria, Fantazmagória, avagy a Kis Magyar Monomániapoly

Alice Csodaországban hatszázszor megpörgetve a függőleges tengelye körül, áldásos stroboszkópfényben tizenkét feles után több realitásérzékkel rendelkezett volna, mint amennyi megmaradt a valóságból Orbán Viktornak az ő tíz méltóságos körme között. 

Pihe-puhatestűzés

Állatfarmer

Közröhejmédia, avagy Márki-Zay Péter leckéje az egyszeri propagandistának

A kampányban a kormányt kell támogatni, akinek pedig ez nem tetszik, adja be a felmondását: ez a mélyen belarusz hangulatú ukáz öt évvel ezelőtt hangzott el a magyar közmédia szerkesztőségi értekezletén. A helyzet jottányit sem változott. Az MTVA szemrebbenés nélkül támogatja a kormányt, és ha alkalomadtán ellenzéki politikust hív a műsorába, akkor azt kizárólag azért teszi, hogy kínosnak szánt kérdésekkel kellemetlenkedjen.

Vezérvélemény, avagy egy méretes megafon – Nincs szerencsénk, Orbán Viktor van annyira hangos, hogy végképp eltörölje a jövőt

Ha a magyarok jelentős részének az a határozott véleménye, hogy Orbán Viktor a magyar szuverenitás szégyenére Vlagyimir Putyin orosz elnök ölebeként viselkedik, és (egyebek mellett ezért is) jogi pályára állítanák a méltatlan miniszterelnököt legkésőbb 2026 tavaszán, az teljesen rendben van. Ha ugyanezek a magyarok naphosszat az ölebes meggyőződésüket kántálnák bárgyú tekintettel a közmédiában, és teleszemetelnék plakátokkal az országot (ahol a kutyuló kutyuli mellett Putyin merőben pitbull), ott már mélyen sérülne a jó ízlés. Ám ha e pudlipolitikára alapított pudlipropaganda miatt Orbánt nem kiszavaznák egy ügyvédi irodába, hanem beszavaznák egy kényelmetlen kennelbe, akkor a rendszer kérdőjeleződne meg. Mondhatnák ezek után, hogy nincs itt semmi látnivaló, mindenki menjen vissza a termelésbe, mert ezt már a fideszesek is megértik, de nincs ilyen szerencsénk. Orbán meggyőződése, miszerint Ukrajna felelős a mohácsi csatáért, a baloldal az aszályért, és minden Magyar Péterre adott szavazat nyakunkra hozza a harmadik világháborút, van annyira hangos, hogy ne csupán vélemény legyen, s végképp eltörölje a jövőt.

Heti abszurd: Szemlátomást romlásban

Vajon létezik olyan párhuzamos univerzum, amelyben annyira csapnivalók a Tisza-jelöltek, hogy fogom magam, és a Fideszre szavazok? – ennyi jutott eszembe barátom izgatott kérdésére, miszerint láttam-e a Magyar-párt helyi aspiránsait.

Derűre háború

„Undorító rendszer ez, és már csak egy esélyünk van megállítani”

Választásról választásra követjük nyomon, miként tűntek el a korábban oly konok ideológiai határok az ellenzéki szavazók között, és sorakoztak mind egy zászló alá, ha kellett. És a választási szabályok önkényes átírása miatt kellett. Ritka ravasz terv volt, nem is illett a demokratikus politikába, de Orbán egy percig sem gondolkodott 2010-ben, hogy végképp kiszorítsa a riválisait a tábláról vagy a pályáról (lényeg, hogy játék legyen a milliók életével való szórakozás). 2026-ban negyedszer, és talán utoljára kap esélyt a demokratikus oldal (mérsékelt baloldaltól a mérsékelt jobboldalig), hogy eltanácsolja azt a politikai stílust, amely erőszakkal téríti le a nyugati pályáról Magyarországot. Onnan, ahonnan történelmileg a szabadság jön, oda, ahonnan az olaj. És a vér.

Dics

Heti abszurd: Zászló, zászló, szivárogtatás, avagy a Nagy Kikerülő Hadművelet

Szegény Mráz Ágoston Sámuel, egyszer mond kétségkívül igazat, máris a fideszes főnökség alá vág. 

Spurikapitány

A megerőszakolt ország – Orbán Viktornak most már minden szava választási csalás, tankönyvi hazaárulás

Az Orbán-rezsim társadalmi felhatalmazás nélkül, a fél ország tiltakozása ellenére építette ki és működteti a jogállamdaráló és korrupt NER-t, választási autokráciájának létezhetetlen többségét a független intézmények leuralásával és az ellenzékkel szembeni uszító lejárató kampányokkal tartja fenn. Végtelenül szürreális világában az abszurditást helyezte a valóság helyébe, amit a valóság nem fogad jól. Sosem. Mondhatod a jégnek reggel, éjjel meg este, hogy mínusz száz fok van, de a jeget ettől még megolvasztja a kikelet. 

Schmidtmáriaság

Orbán üzletszerű kéjelgése, avagy a nagy Trumputyin-terv

Ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, mi mentén tudnánk jól összevitatkozni, hanem azt kell keresni, miként tudunk együttműködni – ez Orbán Viktor pannon pragmatizmusának (üzletembertelenségének) veleje. Kényszerű sorsfeladata Brüsszel bevétele, vagyis a patrióták Európája (ez van vagy a Huxit), és ennek megteremtéséhez érdekes utat választott (a Patrióta pártcsalád összekalapálásán túl): közös nevezőre hozott két ősellenséget, Oroszországot és Amerikát. Putyin és Trump talán sosem gondolta volna Orbán üzletszerű kéjelgése nélkül, hogy több köti össze őket, mint gondolnák: gyűlölik a liberálisokat, a woke-ot, a migrációt, ellenben szeretik a pompát, a hatalmat és a pénzt, no meg eminens érdekük Európa térdre rogyasztása. A budapesti „békecsúcs” felvetése kizárólag ezeknek a dermesztően hideg számításoknak az eredménye. Ukrajna nem számít. Itt, noha sántít a hasonlat, nem véletlenül szokott előkerülni Trianon, ahol meg Magyarország sorsa nem számított, bár eleink bűneik miatt kerültek (ettől még megrázóan ostoba végkifejlettel) nemzetvesztőhelyre.

Heti abszurd: Békegalamb csőben sütve, orosz hússalátaágyún

Alkalmasint eszembe jutnak azok az országok, ahol az emberek két választás között alig hallanak a politikáról, mert a politika csendben és serényen dolgozik értük, ők pedig csendben és serényen dolgoznak önmagukért és a közösségükért, közben örülnek, szeretnek, búsulnak, lelkesednek, méláznak, egyszóval élnek.

„Magyarországon nem könnyű másnak lenni, se cigánynak, se semmi másnak”

„Küldtek már oda minket. De hol is van az?” – teszi fel a kérdést a települési önrendelkezési jog korlátozásait értelmezve Orsós Anna egyetemi tanár, a Társadalmi Diverzitásért Díj kitüntetettje. Az Eperjesi Egyetem professzorának életútja egy kis tolnai romatelepről indult, ma a nevéhez fűződik anyanyelve, a beás írásbeliségének megteremtése, többedmagával pedig a Gandhi Gimnázium és a pécsi romológusképzés elindítása. Eltökélten hisz benne, hogy csak az oktatás segíthet megismerni a cigányság kultúráját, és ameddig ez a folyamat nem erősödik, addig a nemzetiségük törékeny marad. Ez szerinte a többségi társadalomnak sem jó. Interjú.

Kalap

Heti abszurd: Kémségek kicsiny boltja

Lebuktunk, basszus! – Hangosabban! Látod, mekkora itt a hajtás! Alig ért véget a moldovai meg a cseh választás, máris gőzerővel dolgozunk a digitális polgári profilok megsokszorozásán. Szóval, mi a stájsz? – Mondom, lebuktunk, basszus! – Basszus! Le?

Csoda vissza

Amikor a vörös vonal átlépi a Fideszt

A kilencvenes években még reális volt a nemzeti minimum meghatározása a vitathatatlan államügyekben, ma jó volna (ám lényegében kilátástalan) kiegyezni a nemzeti karaktergyilkolás maximumában. Vagyis a rettegett vörös vonalban, amit ugyan nem szabad átlépni, még sincs oly határ, amit ennél többször lépett volna át az államhatalom. Végül Orbán Viktor fogta a nemzeti festékes vödröt, és az égre pingálta a vörös vonalat, amit már tényleg művészet átlépni. Kormánya jelszava a „semmi sem szent” lett. 

Könyörtelenül kínzó kormányzás

Heti abszurd: A harangok a búsba mennek, de csak Zsolti bácsi után

Övön alul, vitán felül: nincs az az Orbán Viktor, aki szembenézne az ellenféllel

Nagyon úgy fest, hogy nincs az a csillagállás a kavargó közélet szédítően univerzumában, amiben reálisan elképzelhető egy Orbán Viktor-Magyar Péter vita. Ha akkora bajba kerülne a Fidesz (ami felé egyébként erősen közeledik), akkor már szánalmas vergődés volna meglépnie ezt a kormányfőnek, addig viszont nem érdemes: csak felemelné a kormányzóképesség szintjére a Tisza-elnököt. Őexcellenciája vitán felül áll? Ugyan! A folyamatosan a magyarok nevében beszélő (és ezzel nem mellesleg szándékosan bicskanyitogató) miniszterelnök 2006 óta az érinthetetlenség és pótolhatatlanság glóriáját fényezi a fején. Egy király sem volna ennyire öntelt. Egy vita amúgy legfeljebb a választást döntené el, de aligha változtatna azon, hogy Magyarország sokkal rosszabb, szegényebb és idegesebb hely lett, amióta Orbán uralkodik benne. Pedig 2010-ben azt mondta: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!” A valóság más lett: „ha egyetértesz, szabad vagy, és békén hagyunk”.) 

Szemrebbenés

Kanálszonda

Fidesz-fantomok: sűrű és sötét az erőszak eredője

Huszonöt éve vet szelet a Fidesz, és a csodával határos, hogy még nem aratott vihart. Az amerikai szélsőjobboldal demokrácia-nyomorítását mi más követhetné, mint erőszak? Ami persze nem menthető: Donald Trump szélsőjobboldali provokátora, Charlie Kirk se megértő, se méltányos nem volt a vitapartnereivel, lenézte és alázta őket, de a halála mindenkinek hatalmas veszteség, aki egy emberséges és erőszakmentes világban hisz. Veszteség azért is, mert ezzel kitolta a magyar keresztény-hazafi sajtóból a megfejtést: Kirk-öt a „woke által megfertőzött amerikai balliberális oldal morális nihilje” ölte meg. Vance alelnök pedig showmannek öltözve közölte, „a baloldaliak nagyobb valószínűséggel védik és ünneplik a politikai erőszakot”. Itt muszáj megemlékeznünk a 45. elnök 2021. januári szavairól: „ha nem küzdötök, mint a pokol, már nem lesz országotok”. És a pokol eljött, a hívei akkurátus bitóácsolás után azt üvöltözték a Capitoliumnál, hogy „Akasszuk fel Mike Pence-t!”. Öt ember halála szárad Trump lelkén (csak ott és akkor). Eközben Orbán idehaza a Tisza-bázissal azonosított poloskákat irt kaján kacajjal. A magyar kormányfő. Hova tovább, istentelen illiberalizmus?

Pofonpolitika