Bosznia (néhány szakadt stadionnal, de annál üdébb eufóriával) vébélázban ég. Az olasz válogatottat is eltanácsolva a kanadai, a katari és a svájci nemzeti tizenegy ellen vitézkedhet júniusban az amerikai kontinensen. A Dubioza Kollektíva balkáni együttes dalának szállóigéjével (I am from Bosnia, take me to America) úton-útfélen találkozni manapság Szarajevóban.
A Baščaršija óvárosa immár nemcsak takumokkal (kávéfőző szettek a jezva kiöntővel), baklavákkal, rézműves- és kasmír portékákkal van tele, hanem Vedad Muftić, Ermin Bičakčić és Edin Džeko focimezeivel is (és persze van McĆevap és a Burek King t-shirt is). Džeko kész bosnyák legenda, a válogatott tizenkét évvel ezelőtti első vb-szereplése után negyvenévesen, de ismét ott van az Amerikába készülő keretben.És ha már legenda, abból nem kevés akad a modern kori bosnyák szabadságharc és a nem múló futballimádat metszéspontjában. Az egyik legnevesebb a néhai Dževad Begić-Đilda (1966–1992).
Az FK Željezničar Sarajevo Maniacs nevű szurkolóklubjának alapítóját és vezetőjét a boszniai háború kitörése (1992. április eleje) utáni hetekben, július 11-én érte halálos találat. Mesterlövész gyilkolta meg.
A csaknem négy évre körbezárt bosnyák fővárosban tizennégyezren haltak meg a háborúban, köztük mintegy hatezer civil, és a szerb erők aknavetők mellett orvlövészekkel is tizedelték a lakosságot. A köznyelvben és a tudósításokban „orvlövészek sugárútjának” (Sniper Alley) nevezték a város egyik legveszélyesebb útvonalát, a Zmaj od Bosne és Mesa Selimovic sugárutaknak a repülőtértől a városközpontig tartó szakaszát, amely nyílt terepen haladt keresztül. (A dermesztő vádak szerint nyugati pénzemberek is részt vettek a „szarajevói szafarin”, ahol emberre vadászhattak: emiatt novemberben Aleksandar Vučić szerb elnököt feljelentették, mivel fotók bizonysága szerint ott járt a helyszínen. Elismerte, hogy önkéntesként valóban ott volt, de cáfolta, hogy részt vett az „orvlövészturizmus” szervezésében.)
Harc az utolsó pillanatig
De vissza Đilda személyéhez. Jókötésű fiatalember volt, mondják, értett az emberek nyelvén, és emiatt leggyakrabban kidobóként dolgozott. Testvéreivel, Halillal és Izettel a Bosnae max harci egység zöldsapkás mozgalmának tagja lett. A boszniai háború kitörésekor a Grbavica negyed, s vele a stadion környéke a boszniai hadsereg és a boszniai szerb erők közötti frontvonalban állt. A Maniacs számos tagja csatlakozott a Bosznia-hercegovinai Köztársaság hadseregéhez és a Zelene beretke egységhez, vagyis a zöldsapkásokhoz. Amikor Szarajevóban felépítették az első barikádokat, Đilda nyomban felfegyverezte magát.
Állítólag bekopogott egy csetnikhez, aki gondolkodás nélkül „átadott” neki egy addig szerb illetőségű géppuskát.
Attól a naptól Đilda területvédelmi katona és egy beavatkozó szakasz tagja volt, harcolt Ilidžánál, Blekin potok városrészben és Zlatišténél. Egyike volt a szarajevói fiataloknak, akik hirtelen szembesültek azzal, hogy a szurkolói kellékeket fegyverekre kell cserélniük. Pofalići városrészben lőtte le egy mesterlövész, miközben egy sebesült nőn próbált segíteni. Előző este még fontos szerepet játszott a zlatištei csetnik fészek feltörésében. Testvérét, Izetet nem sokkal az ő halála után ölték meg. Đilda vakmerőségének és hazaszeretetének emlékét mindmáig őrzi a Željezničar szurkolóközönsége.
Vég Zoltán idegenvezető barátommal igyekszünk a stadion környékére, amely nem esik messze a Szarajevót átszelő hatsávos és vagy tíz kilométer hosszú, az 5-ös villamossal és jórészt a Miljackával is párhuzamosan haladó autóúttól. A stadion látott már szebb napokat is, a Maniacs táborának helyet adó déli szektort éppen felújítják. A fémajtókat több helyütt matricák borítják, egyiken az iráni lobogó mellett az Intifáda kifejezés olvasható. A radikális iszlám Izrael elleni felkelésének fogalma azonban inkább elszigetelt, semmint riasztó jelenség.
Ezt a Željezničar és a szelídebbik mostari csapat, a Velez legutóbbi rangadóján is megtapasztaljuk. A szurkolótábor örömmámorban úszik a tabella középmezőnyében tanyázó együtteseinek összecsapása idején. A meccs előtt a csevapárusok füstjétől nem nehéz elnavigálnunk a Maniacs-tagokig, akik sok százan üvöltik teli torokból csapatuk nem hivatalos himnuszát a társasház egybenyitott ivói alatt. Sör folyik mindenünnen. Mladen Vojičić Tifa előadó Grbavica című dala a városrészre utal, és a bánatot és a reményt egyaránt ötvözi. „És akkor Željin, a stadiont nézem, / Látom a büszkeségedet. / Az életemet adom, de nem adlak el, / Mert te vagy az életem. / Ne légy szomorú, amikor meghallod a dalt, / A fájdalom, ami megöli a szívünket, / Mert mindannyian, akik énekeljük a dalt, / Az utolsó pillanatig harcolunk érted.”
Az 1976–77-es szezonban a Željezničar kiesett a jugoszláv első ligából, de a Grbavica Stadion átlagos nézőszáma továbbra is tízezer körül volt, ami nem gyakori a bosnyák bajnokságban. 1981-ben a Jugoszláv Kupa döntőjében az FK Velez Mostar ellen játszott 40 ezer néző előtt a Željo, de a nagy szurkolás ellenére elveszítette a döntőt. Ottjártunkkor pörgős-izgalmas mérkőzésen gól nélküli döntetlennel végződött a párharc. Miközben ízelítőt kaphatott a lelátók közönsége a megannyi gyermektől az idősebbekig (számos család vett részt a fiesztában teljes harci díszben), hogy Bosznia-Hercegovina csapata nem megy a szomszédba némi lánglelkű küzdelemért, ha becsületbeli csatáról van szó.
Templom és ökörbőr
A szerb ortodox szakrális műemlékek egyikébe, a sűrűn beépült óvárosban megbújó Szent Mihály és Gábriel arkangyalok templomába tartunk Juhász-Pašić Éva nyugalmazott egyetemi tanárral. Éva a vallások közötti békés együttélésről, és különösképpen annak (nem minden feszültség nélküli) történeti hagyományáról mesél. Az 1539-ben szerb-bizánci stílusban épített patinás épület helyén már évszázadokkal azelőtt (5. század vége, 6. század eleje) is őskeresztény templom állt, és ezt a huzamos és alapos muszlim behatás sem rombolta le.
Egy legenda szerint közel tíz évvel azután, hogy Gazi Husrev Bég oszmán kormányzó mecsetje elkészült (ma is látható), engedélyezte a szarajevói ortodox keresztényeknek a templomuk felújítását. Kikötötte, hogy az épület nem lehet nagyobb egy kinyújtott ökörbőrnél. Egy bölcs öregember vékony szálra vágta a bőrt, így a templom sokkal nagyobb területet foglalhatott el. A történelem során számos hódító és tűzvész rombolta le a templomot, de mindig felújították, utoljára 1726-ban. Előtte 1697-ben éppen Savoyai Jenő hadjárata perzselte föl az épületet is. A belső fafaragásairól és impozáns ikongyűjteményéről is híres látványosság a középkori építészet lélegzetelállító ékszerdoboza, amelyben megfigyelhető a szentek csontjainak, ereklyéinek a tisztelete is.
E földi maradványok nem csupán történelmi emlékek, hanem a Szentlélek hordozói és a fizikai világ megszentelődésének bizonyítékai is. Hitük szerint e kegyelmi kapcsolat a lélek távozása és a fizikai halál után sem szűnik meg a csontokban, amelyeket a feltámadás és az anyagi világ megdicsőülésének, előhírnökeinek tekintenek. A hívők meggyőződése szerint a szentek csontjain keresztül Isten ma is kegyelmet közvetít, gyógyulást és csodákat tesz. A templomban egy szent kis koporsója is megtalálható, és üvegtárlókban is különféle porhüvelyek sorakoznak.
De nemcsak erről nevezetes Mihály és Gábriel arkangyalok temploma. A csaknem ötszáz éves török uralom idején errefelé a keleti ortodoxiát és a nyugati kereszténységet sem pusztította el az iszlám, sőt, sajátos kulturális és adófizetési kötelezettségek mellett megbecsülte a képviselőiket. I. Szulejmán az ortodoxokat (görögöket, szerbeket, bolgárokat) mint a legnagyobb keresztény csoportokat ismerte el, akik vallásszabadságot élveztek, templomaik működhettek. A mindmáig működő ferencesek ugyan gyanúsabbak voltak, de különleges védlevelekkel működhettek a szultáni udvar közvetlen felügyelete alatt. Missziós tevékenységet végezhettek, a muszlimok közötti térítés ugyanakkor halálos bűnnek számított. Ahogy a muszlimok számára is tilos volt a térítés, ha egy hívő embernél Szentírás volt.
(Folyt. köv.)
