A szakdolgozói bérrendezés előkészítése megtörtént, a tárcaközi egyeztetések pedig felgyorsultak a Pénzügyminisztériummal. A plusz 500 milliárd forintos ágazati finanszírozás legnagyobb hányadát az egészségügyben dolgozók életpályájának megbecsülésére és egy új szakdolgozói bértábla kialakítására kívánjuk fordítani – szögezte le szombati Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter azután írt erről, hogy délelőtt részt vett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) siófoki tudományos kongresszusán.
Sok aktuális és fontos kérdést tudtunk átbeszélni: a képzést, a bérrendezést, a sürgősségi ellátást, a mentők helyzetét, a prevenciót és a rehabilitációt. Olyan hosszú távú stratégiában gondolkodunk, amely segíti a pályakezdőket, megbecsüli a középgeneráció munkáját, és nem hagyja magára az idősebb, évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégákat sem – fogalmazott a tárcavezető.
Svéd Tamás: Jelen pillanatban még nemes verseny zajlik aközött, hogy a fejünkre omlik-e a rendszer, vagy meg tudjuk állítani az összedőlésétHiába lett népszerűbb az orvosi pálya, a most felvett hallgatók csak a következő évtizedben enyhíthetik az orvoshiánytHegedűs Zsolt az egészségügyben dolgozókkal együtt alakítaná át a magyar egészségügyet, hogy a rendszer középpontjában valóban a beteg legyen, és amelyben jó gyógyulni, gyógyítani és ápolni. Azt ígérte, hogy a szakdolgozók javaslatait és elképzeléseit be fogják csatornázni a minisztériumi munkába, az egyeztetőasztalnál is helyük lesz, és a bértábla finomhangolásánál is számítanak rájuk.
Hegedűs Zsolt is megszólalt, azt ígéri, hogy egészségügyben minden korrupciógyanús ügyet feltárnakVan beutaló, még sincs időpont – Így működik a láthatatlan várólista a magyar egészségügybenTovább növekszik a kórházi adósságállomány, év végére elérheti a 100 milliárd forintot
