Újabb kórházfőigazgató-váltásról döntött Hegedűs Zsolt

Az egészségügyi miniszter szerint a cél, hogy már szeptembertől új vezetése legyen a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak.

Szeptembertől lehet új vezetése a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak

Behívták epehólyagműtétre a lányt, csak ágyat nem tudtak adni neki, a Szent Imre Kórház szerint rendszerszintű okok állnak a háttérben

Egy előre tervezett epehólyagműtét körül kialakult szervezési nehézségek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire megnehezíti a betegek sorsát a kórházi kapacitáshiány. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház a Népszava kérdésére elismerte: előfordulhat olyan helyzet, amikor a sürgősségi betegek ellátása miatt egy tervezett műtétet át kell ütemezni, de a műtéten átesett betegek biztonságos elhelyezése és megfigyelése minden esetben biztosított.

Jelentősen nehezítheti a betegek helyzetét a kapacitáshiány

Női érdekvédelmi szervezetek kérik a Tisza-kormánytól, hogy vonják be őket a szívhangrendeletről szóló szakmai egyeztetésbe

„Nehezen lenne érthető, ha a szívhangrendelet kapcsán megvalósuló szakmai egyeztetésből éppen a legfőbb érintettek, a nők és képviselőik maradnának ki” – írta közös, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek címzett levelében 18, a nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó, páciensi, szülői és más érdekvédelmi civil szervezet és szakértő.

Kórházi vezetők leváltásáról döntött az országos kórházi főigazgató

A miskolci kórházban a gazdasági igazgatónak, míg a budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórházban az orvosigazgatónak kell távoznia.

A Tisza-kormány eltörli a támogatott gyógyszerek ötszázalékos áfáját, kár, hogy ez inkább csak olcsó gesztus, nem valódi rendszerszintű reform

Ígéretteljesítésnek 100 százalék, költségcsökkentésnek csak jelképes a támogatott gyógyszerek 5 százalékos áfájának szeptembertől tervezett eltörlése. E lépés az érintett háztartásoknak legfeljebb havi néhány száz forint könnyebbséget jelent, míg a költségvetés bevételeit évente mintegy hétmilliárd forinttal csökkenti.

Néhány száz forinttal csökkenhet havonta egy család gyógyszerkiadása

A Fidesz influenszere elkezdte gúnyolni Kátai-Németh Vilmost, amiért vak, Magyar Péter és Hegedűs Zsolt is visszaszólt

Az egészségügyi miniszter Antoine de Saint-Exupéryt idézte.

Összesen 18 új pszichoaktív szer jelent meg az EU-ban, módosítani kell a magyar szabályozást

Az egészségügyi miniszter terjeszti elő.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt feljelentést tett a miskolci kórház és a Medcenter nevű budapesti magáncég ügyében

Az egészségügyi miniszter hűtlen kezelés gyanújával fordult a hatóságokhoz a több évtizedes ügyben. Egy orvostudományi portál szerint akár 14,5 milliárd forintos lehet az okozott kár.

Korábbi felvétel

Megjelent a kormányhatározat: Hegedűs Zsoltnak augusztus 15-ig kell kidolgoznia javaslatát a várólisták csökkentésére

Az egészségügyi miniszter feladata, hogy előterjesztése térjen ki a járó- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásbővítésére.

Korábbi felvétel

Leszerelték a kórházi arcfelismerő kamerákat – Hegedűs Zsolt vizsgálatot indít a négymilliárdos beszerzés miatt

Itt a vége, kikapcsolták az arcfelismerő rendszereket a magyarországi kórházakban

Mától a dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Hegedűs Zsolt a Szent István Kórházban 2026. július 2-án

Álmos Péter: Azok, akik megfélemlítéssel irányították az intézményüket, nem méltóak arra, hogy orvoskollégák felett diszponáljanak

A Magyar Orvosi Kamara most gyakorlatilag naponta egyeztet az Egészségügyi Minisztériummal, de partneri viszonyuk akkor vizsgázik, amikor olyan ügyek kerülnek elő, amelyekben nem lesz egyetértés - mondta a Népszavának Álmos Péter,  a MOK elnöke. Videóinterjú.

Már látszik, milyen minisztériumot épít Hegedűs Zsolt

A hétvégén az egészségügy tárca négy helyettes államtitkárát is megnevezték. A kinevezésük önmagában talán nem tűnik látványos politikai hírnek, de sokat elárul arról, hogy Hegedűs Zsolt miniszter milyen szervezeti struktúrát épít. 

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt: A sürgősségi osztályok betegforgalmát is befolyásolja a hőség, aki teheti, vigyen magával vizet

Az egészségügyi miniszter kiemelte, hogy a váróhelyiségek klimatizálása nem mindig tud lépést tartani a külső meleggel.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt felelős döntésre kér mindenkit, aki tömegrendezvényen akar részt venni mostanában

A közösségi események fontosak, de az egészség és az élet védelme az első - jelezte a tárcavezető.

Korábbi felvétel

Megjavították a hűtési rendszert az Országos Onkológiai Intézetben

Erről Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter számolt be a Facebook-oldalán.

Magyar Péter élő adásban mászott fel az Uzsoki Utcai Kórház tetejére egy tűzlétrán

Megmutatta a vadiúj folyadékhűtőt.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a Semmelweis Egyetem központi épületéhez

Nem tudni, milyen ügyben járnak el.

Folyamatban lévő büntetőeljárás miatt razziázott a Semmelweis Egyetemen a KR NNI

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nagyjából a razzia indításával egy időben jelezte, hogy a Magyar Péter által bejelentett Tisztítótűz művelet az egészségügyben is „folyamatos” lesz.

Ötszázmilliárdos reformmal és teljes szemléletváltással alakítaná át az egészségügyet Hegedűs Zsolt

Rendőr ezredesi irányítás helyett, bizalmat ígért Hegedűs Zsolt miniszter az egészségügynek kedden a Magyar Egészségügy Menedzsment Társaság (MEMT) konferencia szakmai hallgatóságának.  

Az államtitkár őszinteséget kér az intézmény­vezetőktől

Hegedűs Zsolt: Megnyitjuk a kórházakat a nyilvánosság előtt

Az egészségügyi miniszter jelezte, nem érheti retorzió a megszólaló egészségügyi  dolgozókat.

Etikai állásfoglalás készült az orvosok közösségimédia-használatáról, de ez még semmi ahhoz képest, amit az új egészségügyi vezetés tervez

Hegedűs Zsolt tárcavezető 16 év után gyakorlatilag a nulláról építkezik, miközben nincs olyan terület, amihez ne kellene hozzányúlni, szinte egyszerre. A betegektől egyelőre türelmet kér.

A miniszter az év elején még műtött, most sokkal nehezebb a dolga, mint azt akkor gondolta

Újra az állam fog dönteni az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmekről, eddig az sem volt ritka, hogy mire döntés született, a beteg meghalt

Július végétől ismét magához veheti az állam az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmek elbírálását a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért Alapítványtól (BSLA). 

Egységesebb és átláthatóbb finanszírozás jöhet a rászorulóknak

Hegedűs Zsolt leváltotta a Dél-pesti Centrumkórház vezetőségét

A tárcavezető szerint szemléleti megújulásra is szükség lesz.

Kórházi klímák: Hegedűs Zsolt a valós tényekkel szembesítette Takács Pétert

Az Orbán-kormány egészségügyi államtitkára posztban kicsinyelte a Magyar-kormány döntését 3,6 milliárd forint biztosításáról, hogy idén nyáron ne kelljen a hőség miatt műtőket leállítani. A fideszes politikus azzal büszkélkedett, hogy ők hét év alatt 18 milliárd forintot költöttek ugyanerre.

Hegedűs Zsolt - Korábbi felvétel

Hegedűs Zsolt Győrfi Pál leváltásáról: A mentőknek nem celebarcokra, intézményvédő reflexekre és PR-mondatokra van szükségük

A bizalom nem abból születik, hogy minden hibát megmagyarázunk, és mindenáron védjük az intézményt vagy annak vezetését – hangsúlyozza az egészségügyi miniszter.

Hegedűs Zsolt - Korábbi felvétel

A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története

Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház visszakapja az elmúlt években elveszített osztályait és szolgáltatásait. 

A Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház. Van baj elég

Új vezetőket nevezett ki a Szent Imre Kórház élére Hegedűs Zsolt

Az egészségügyi miniszter hétfő reggel a tárcánál fogadta az újbudai intézményből Járai Zoltánt és Kerkovits Andrást. Délutánra már előbbi szakember megbízott igazgató, utóbbi orvosigazgató lett, mert az eddigi főigazgató Bedros J. Róbert bejelentette, hogy nyugdíjba vonul.

Hiába a Tisza-kormány 500 milliárdos ígérete, az egészségügyben ezen túl is nagyon sokan állnak sorba a nem létező pénzekért

A szakértők szerint egyszerre kell kezelni a forrás-, a munkaerő- és a szolgáltatáshiányt.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek vétójoga van, kérdés, mit ér vele

Hegedűs Zsolt nem engedné praktizálni a hamis oltási igazolásokkal lebukó gyerekorvost

Mindemellett az ellátásbiztonsági helyzetet természetesen mérlegelni kell, de a tárcavezető hibának tartja, hogy nem indult például etikai eljárás az ügyben.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang