A 16 év feletti lakosság 35 százaléka ellenezte, 26 százaléka pedig támogatta Polgár Judit államfői megbízatását, a társadalom jelentős része kiváró álláspontra helyezkedett, 16 százalékuk semleges értékelést adott, további 23 százalék pedig nem tudott vagy akart állást foglalni a kérdésben vagy nem ismerte Polgár Juditot - derül ki az Europion piackutató ügynökség felméréséből, amelyet hétfőn este juttattak el az MTI-hez.
Az ellenzők elsősorban a 60 év felettiek, az érettségivel nem rendelkezők és a Fidesz-szavazók köréből kerültek ki, míg a támogatók aránya a diplomások és a Tisza-szavazók körében haladta meg jelentősen az országos átlagot. Hozzátették, Polgár Judit köztársasági elnökké jelölését a Tisza párt szavazóinak 38 százaléka támogatta, 24 százaléka ellenezte.
Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenniMagyar Péter most elvétette a tánclépést, közvetlen elnökválasztással tudna korrigálniA felmérés szerint a magyarok relatív többsége azzal a kritikával értett inkább egyet, hogy Polgár Juditnak „semmilyen politikailag releváns tudása, tapasztalata nincs, és ez mégiscsak egy politikai pozíció” és mindössze 20 százaléka azonosult azzal, Polgár Judit széles körben elismert, sikeres, pártpolitikától távol álló személy, ezért képes lesz megtestesíteni a nemzet egységét. A Tisza-szavazók táborán belül fordított a képlet, ebben a körben 30 százalék inkább támogat. (Csak félve, a történelmi hűség kedvéért hívjuk fel a figyelmet, hogy a fideszes Novák Katalint a politikai tapasztalat nem akadályozta meg abban. hogy aláírja a pedofilügyben kényszerítésért elítélt Kónya Endre elnöki kegyelmi kérvényét – a szerk.)
Az Europion a kormányfői bejelentés másnapján, július 20-án készítette el országosan reprezentatív felmérését 1800 válaszadó bevonásával Polgár Judit államfői jelölésével kapcsolatban.
Polgár Judit a Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Úgy fogalmazott, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte, ugyanakkor nem érez elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Polgár Juditot javasolja Magyarország új köztársasági elnökének több ismert sportoló, kutató és művészMagyar Péter sajnálja, hogy Polgár Judit kénytelen volt elutasítani az államfői jelölést
