Az Országgyűlés honlapján olvasható program szerint az ülés 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik.
A miniszterelnök egy rá eddig nem jellemző kommunikációs hiba után szólal fel a nyilvánosság előtt, Mint ismert, alig néhány órával azután, hogy azt kérte az országtól, pártoktól, civilektől, közösségektől, hogy gondolkodjanak együtt, ki lenne a legmegfelelőbb jelölt, a távozó köztársasági elnök, Sulyok Tamás székére, nyíltan az egyik ilyen javaslat, Polgár Judit jelölése mellé állt. Polgár Judit nem vállalta a felkérést.
Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenniMagyar Péter sajnálja, hogy Polgár Judit kénytelen volt elutasítani az államfői jelöléstKivételes eljárásban tárgyalják és döntenek is az egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosítását. A százezer forintos támogatásra jogosultak lesznek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a betegségükre, súlyos fogyatékosságukra tekintettel magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő, a sajátos nevelési igényű, a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben részt vevő gyermeket nevelő, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek, továbbá az árvaellátásban részesülő tanulók.
Kármán András bejelentette, hogy adómentes lesz az iskolakezdési támogatás, végrehajtás alá vonni sem lehetUgyancsak kivételes eljárásban fogadhatják el a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot, amelynek célja az új közszolgálati médiaszervezeti rendszer megalapozása.
A képviselők az uniós források lehívhatósága érdekében döntenek a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvénymódosításokról.
Új hírszolgáltatási alapelveket bocsátott ki az MTVA, fokozatosan indul újra a műsor az M1-en és a többi platformon isAbszolúte van igény Magyarországon kulturális műsorokra, az MTVA csak két dolgot ejtett: a valóságot és a fiatalokatAz általános viták között az első a központi költségvetés címrendjének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal összefüggő módosítása. Az újonnan felálló hivatal költségvetése a központi büdzsében önálló fejezet lesz, amelynek létehozásához a parlament döntése kell.
Tárgyalják a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítását, miszerint törvényességi felügyeleti jogköre lesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felett a szakminiszternek, aki a kamara törvényes működésének helyreállításig kamarai biztost is kinevezhet a köztestület élére.
Elvenné az ügyészségtől, miniszteri kézbe adná a Tisza-kormány a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara törvényességi felügyeletétA parlament megvitatja a Magyarország 2026-os központi költségvetéséről szóló törvény módosítását, amely az európai uniós források lehívhatóságával van kapcsolatban, és tartalmazza a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 688 millió eurónak megfelelő forintösszegű tőkeemelését.
Ugyancsak az uniós források lehívása érdekében tárgyalják a közpénzügyi reformokkal összefüggésben egyes államháztartási szabályok módosítását, amely alapján az ország költségvetését a kormánynak ismét ősszel kell majd benyújtania a parlamentnek.
Napirenden szerepel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosítása. A javaslat alapján megszűnhet az a szabályozás, miszerint az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét a gazdasági és energetikai miniszter rendeletben jelöli ki.

