Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget. Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését. Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte – írta a Facebook-oldalán és mondta el videóban is Magyar Péter csaknem másfél órával azután, hogy a világhírű sakkozónő elutasította a miniszterelnök felkérését a köztársasági elnöki jelöltségre.
„Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem terhel ” – ismerte el Magyar Péter. Mint ismert, alig néhány órával azután, hogy azt kérte az országtól, pártoktól, civilektől, közösségektől, hogy gondolkodjanak együtt, ki lenne a legmegfelelőbb Sulyok Tamás megüresedett székére, az egyik ilyen kezdeményezést szinte kész jelölésnek vette.
Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenniMindemiatt nem csak a Fidesztől, hanem a Tisza párt támogatóitól, volt ellenzékiektől, elemzőktől is támadást kapott, és sokan kifejezték, hogy jobb lenne a közvetlen elnökválasztás. „Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett!” – írta Magyar Péter, aki a beszélgetésük után, még nagyobb tisztelettel tekint rá. „Láttam benne azt, amiből mind tanulhatunk. A felelősséget, a méltóságot, a józanságot, az emberséget, és a hazaszeretetet, amelyek miatt kivételes elnöke lehetett volna a hazánknak” – tette hozzá. Szerinte bár az államfőjelölés folyamata nem mindenben úgy zajlott, ahogyan azt sokan helyesnek vagy ideálisnak tartották volna, tökéletes, minden ember számára támogatott folyamat soha nem lesz.
Magyar Péter hétfőn megkérdezi Polgár Judittól, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztségetA miniszterelnök megígérte, ahogy eddig is, a hibáikból és a tapasztalatokból tanulni tanulni fog, tanulni fognak. Megismételte korábbi állítását arról, hogy kezdettől fogva javaslatokat kértek, mert az új alkotmány elfogadásáig az Országgyűlés választ ideiglenesen köztársasági elnököt, de nem úgy, ahogy az elmúlt 36 évben, pártalkukkal és paktumokkal.
Rétvári Bence: Magyar Péter jön egy személyes bocsánatkéréssel Polgár JuditnakMagyar Péter most elvétette a tánclépést, közvetlen elnökválasztással tudna korrigálniMagyar Péter: Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, küldjenek ajánlásokat
