Így és ennyit itt még nem lopott senki

Már a 2010-es kormányra lépésekor megvolt a Fidesz mesterterve arra, hogy miként teszi rendszerszintűvé a korrupciót, ejti fogságba nem csak az államot, de a gazdaságot, a piacot, a kultúrát és a tudományt is. Podcast. 

Ezúttal magyar termék? – Korrupcióba kevernék Magyar Pétert

Mivel sem a „brüsszelezés”, sem az állítólagos „Tisza-adóról” szóló hamis dokumentumok felhasználása nem járt kellő sikerrel, Magyar Péter lejáratását korrupciós vádakkal kísérlik meg, összekapcsolva az ukrán szállal.

Az EB az irányítási, ellenőrzési és közbeszerzési szabályokat vizsgálja, csak azután dönt, megkaphatja-e az Orbán-kormány a 17,4 milliárd eurós védelmi hitelt

A közbeszerzésekre, az ügyészségre, az egyetemi alapítványokra és a korrupcióellenes intézkedésekre vonatkozó magyar szabályok érdeklik az Európai Bizottságot, ezek megváltoztatását kérik a magyar kormánytól - mondta Piotr Serafin költségvetésért felelős uniós biztos.

Balkáni mini-Dubajok és Trump-tornyok – Jön a korrozív tőke, nem ismer törvényt, megveszi a politikát

Nem minden befektetés jó üzlet, a Nyugat-Balkánon Dubajból és immár Washingtonból is érkező úgynevezett korrozív tőke a kutatók szerint sok kárt okozhat.

A belgrádi Waterfront projektnél a politikai vezetők „foglyul ejtették” a hatóságokat, amelyek így nem a közjó érdekei szerint hozták meg dönté­seiket

Kapitány István: Nem azért fizetünk adót, hogy a korrupciót és a presztizsberuházásokat finanszírozzuk

A Tisza Párt energetikai szakértője szerinte a korrupció visszaszorítása, az uniós források felszabadítása és az állami prioritások átrendezése a magyar gazdaság talpra állításának feltétele.

Orbán rávakult a korrupcióra

Már a látszatra sem

A korrupcióval vádolt Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter és a felesége az a két lengyel állampolgár, aki menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól

Ha a politikus visszatérne Lengyelországba, azonnal letartóztatnák.

Zbigniew Ziobro

Bajnai Gordon: A NER elitje számára sokkal nagyobb a tét, mint egy normális demokrácia választásán

A volt kormányfő szerint a hatalom elvesztése nem választási vereséget, hanem a rendszer nyertesei számára személyes és anyagi kockázatot jelent.

Korábbi felvétel.

Nagy Márton az elmaradt repülőrajtról: Senki nem számolt azzal, hogy ilyen mélyre süllyednek a németek

Az Orbán-kormányt pénzért nem lehet megvenni, a családját érintő korrupciós vádak csak egy lejáratókampány részei - állítja.

Korábbi felvétel

Korrupció miatt fejenként 17 év börtönre ítélték a volt pakisztáni kormányfőt és a feleségét

Úgy tűnik, Imran Khan az élete hátralévő részét börtönben fogja tölteni.

Szexuális zaklatási ügyek tépázzák a spanyol kormányt

Nem elég a hétről hétre előkerülő újabb és újabb korrupciós botrány, Pedro Sánchez szocialista kormányának most a párton belüli szexuális zaklatási vádakkal is szembe kell néznie.

400 milliárd forintnyi EU-s támogatást bukik el végleg Magyarország az év végén

A fejlesztési pénzek egy részét ugyanis csak bizonyos határidőig lehetett volna kifizetni, de a korrupciós kockázat miatt ezt Magyarország nem tudja megtenni.

A visszatartott pénzek feloldásához konkrét lépéseket vár el az Unió

Egész Romániát megrengette az igazságszolgáltatást behálózó korrupcióról szóló dokumentumfilm

 Magyarországról nézve már-már elképzelhetetlen a történet.

Tüntetők a román kormány székháza előtt Bukarestben, 2025. december 12-én

Románia-szerte tüntetések kezdődtek, miután dokumentumfilm jelent meg az igazságszolgáltatásban fennálló visszaélésekről

A bírák és ügyészek egy része eközben nyílt levélben állt ki a rendszert bíráló, megfélemlítésre panaszkodó kollégái mellett.

Tüntetők a román kormány székháza előtt Bukarestben, 2025. december 12-én

Korrupt buszvezetőket és jegyellenőröket fogtak el a rendőrök Egerben és Pásztón

Feltehetően a Volán-járatokon tevékenykedhetett az a tíz alkalmazott, akiken csütörtökön ütöttek rajta. Vesztegetés miatt két gyanúsítottat őrizetbe is vettek. 

„Egy olyan országban, mint Magyarország, ahol a korrupciót üldöző szervek csak papíron függetlenek, fontosak ezek a kötelezettségek”

Megszületett az Európai Unió első korrupcióellenes irányelve.

A Tanács. Az ellenállásuk miatt önmagában már az siker, hogy egyáltalán megszületett az irányelv

„Pár millió forintért én is ki tudok állni hazudozni” – mondta Hankó Balázs szemébe a BGE diákja, aztán elhagyta a termet

A kultúráért és innovációért felelős miniszter emelt hangon kérte ki magának, hogy egy fórumon őt és az Orbán-kormányt hazugnak nevezték. Egy egyetemi hallgató kérte számon rajta a felsőoktatásban elmaradt állami és uniós forrásokat, a korrupciót és a kuratóriumokba ültetett pártembereket.

Hankó Balázs a Kérdezd a minisztert! elnevezésű hallgatói fórumot követő sajtótájékoztatón a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen december 3-án.

Orbán Viktor: A háború közelebb kerülhet hozzánk, ez néhány napon belül eldől

A miniszterelnök szerint a jogállamiság nyílt megsértése, hogy az orosz kőolaj- és a földgázvásárlást sújtó uniós szankciót kereskedelempolitikai döntésként akarják elfogadni, amelyet így nem is kellene mindegyik tagországnak jóváhagynia. Emiatt Magyarország be is fogja perelni az Európai Bizottságot.

A háborúhoz kell

Vezéráldozatot hozott Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök átalakítja Ukrajna politikai irányításának szerkezetét, és ettől függhet az is, ki követi majd a múlt pénteken lemondott Andrij Jermakot az elnöki hivatal élén. 

Az ukrán elnököt és Andrij Jermakot szoros munkakapcsolat fűzte össze, Jermak állítólag hevesen is reagált saját menesztésére

Vádat emeltek az EU volt kül- és biztonságpolitikai főképviselője ellen

Az Európai Ügyészség csalás és korrupció gyanújával emelt vádat Federica Mogherini és további két másik ember ellen.

Federica Mogherini

Őrizetbe vették az Európai Bizottság korábbi alelnökét, korrupcióval gyanúsítják

Egy másik magas rangú uniós diplomatát is letartóztattak.

 Federica Mogherini

Völner Pál újra ügyvédként dolgozhat, a Fővárosi Törvényszék visszaadta minden jogosítványát

A Schadl–Völner-ügyben a korrupciós bűncselekménnyel, 83 millió forintos vesztegetés elfogadása miatt vádolt volt igazságügyi államtitkárt a Magyar Ügyvédi Kamara már aktiválta is, sőt, már ügyfele is van.

Előzetes letartóztatásba került a volt spanyol miniszter, küszöbön az előrehozott választás

Maszkok, több millió euró kenőpénz.

Volt minisztere, José Luis Ábalos letartóztatása folytán elveszítette törékeny többségét a Pedro Sánchez mögötti koalíció, a kormány működésképtelenné válhat

Donald Trump: Oroszország szeretné befejezni a háborút, és tudom, hogy Ukrajna is véget akar vetni neki

Az amerikai elnök szerint jó esély van a megállapodásra, a kijevi vezetés körül gyűrűző korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban.

Donald Trump amerikai elnök

Nemzeti érdekre hivatkozva elnöki kegyelmet kért Benjámin Netanjahu

Az izraeli államfő közölte, a kérvényt felelősséggel és komoly mérlegeléssel fogja megvizsgálni.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök

Zelenszkij hivatalvezetőjénél is házkutatást tartottak az ukrán korrupciós ügy miatt

A Korrupcióellenes Akcióközpont ügyvezető igazgatója azt mondta, hamarosan vádat emelhetnek ellene.

Andrij Jermak - Korábbi felvétel

„Az a hír járta, hogy 20-25 millió forintért lehet végrehajtói helyeket venni”

Groteszkbe illő mellékszállal folytatódott a Schadl–Völner-ügy bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken.

Képünk illusztráció

„Ha egyszer hatalomra kerülnek, belülről fogják korrumpálni a rendszert. Lassan teszik, hogy az emberek ne vegyék észre azonnal”

A büntethetetlenség érzése meghatározza, mit gondolnak az emberek a korrupcióról - mondta Maíra Martini, a Transparency International korrupcióellenes szervezet igazgatója a Népszavának. Interjú.

Maíra Martini
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél