Christopher Nolan korunk Homérosza: egyszerre mutatja meg a kortárs filmművészet sekélyességét és az összetettség lehetőségét. Igazi megaművész, akinek volt mersze visszanyúlni a görög mitológiához, finoman jelezve: nincs új történet a nap alatt. Nem kellenek istenpótlékok, szuperhősök, akiknek épp a mitológiai gyökerei vesztek el a hangos és túlgondolt képregény-univerzumokban, az azokból épített filmes konglomerátumokban.
Igaz, Nolan is kivette a részét ebből a divathullámból a Batman-trilógiával, de már ott is egy ember dilemmája, dicsősége és bukása izgatta. Jó hír, hogy az Odüsszeia esetében jóval megengedőbb a nézővel, mint az Oppenheimernél, amelynek követése időnként komoly történelmi felkészültséget kívánt.
A leleményes Odüsszeusz történetét és a trójai háborút viszont még az is ismeri, aki a hősökkel a Superman-filmek világában találkozott először. Csakhogy Homérosznál a döntéseknek súlyuk van, a következmények pedig elkerülhetetlenek. Az eposz a drámák egyik alapműve.
Nolan a történet emberi oldalára koncentrál. Nem merül el a görög mitológia szereplőinek útvesztőjében, háttérbe szorítja az istenek közvetlen jelenlétét.
Poszeidón haragja elsősorban a borszínű tenger kegyetlenségében mutatkozik meg. Az író-rendező a lényegre összpontosít: visszaemlékezésekben idézi fel a trójai faló történetét és az azt követő vérengzést, a tízéves hazatérés állomásait, Ithaka széthulló rendjét, majd végül Odüsszeusz elszámolását önmagával és a múlttal. Egy ember kálváriáját látjuk, aki felismeri a háború értelmetlenségét, és bocsánatot kér a halottaktól.
Ennél világosabban aligha lehetne megfogalmazni a mondanivalót, miközben a néző kénytelen együtt haladni a látottakkal. Lehetne ezt kritikusi oldalról még líraibb szavakkal díszíteni, de nem érdemes. Nolan filmje élmény, amit meg kell élni. Közönséggel, moziban – nem fél szemmel, vacsora közben.
Nagyon sok elemzési lehetőséget kínál Christopher Nolan Odüsszeiája, amelyről még számos tanulmány fog születni. Kezdhetném a makulátlan forgatókönyvvel, amely méltó módon birkózik meg az eposz örökségével – miközben az én kritikám természetesen nem hexameterben íródott, de én csak filmkritikus vagyok.
A kitűnő szereplőgárdából sokakat ki lehetne emelni, most mégis elégedjünk meg Matt Damonnal. A sokat tűrt Odüsszeuszként olyan összetett alakítást nyújt, amelyet nem elnyom, hanem éppen felerősít a 70 milliméteres IMAX-kamerákkal rögzített képi világ. A trójai faló, a benne rejtőző katonák, a valódi hajók látványa – amely helyenként a Dunkirk atmoszféráját idézi – ismét bizonyítja Nolan maximalizmusát. Ismerjük a mondást: ha Christopher Nolan forgatókönyvében az áll, hogy fel kell robbantani egy repülőgépet, akkor azt valóban felrobbantják.
Az Odüsszeia 2026-ban ismét határozott állítást tesz: az igazi moziélményt egyelőre nem lehet lekicsinyelni, degradálni – vagy streamingplatformokra száműzni.
Infó: Odüsszeia. Bemutatja a UIP-Duna Film
IMAX-élmény
Aki a lehető legtöbbet szeretné kihozni Nolan új filmjéből, keressen olyan IMAX-mozit, ahol 70 milliméteres filmkópiáról vetítenek. Sajnos Magyarországon erre jelenleg nincs lehetőség.
