Köszönőviszonyban sincs az Odüsszeiával – Karsai György filológus két és fél órán át hasonlította össze Christopher Nolan sikerfilmjét Homérosz eposzával

Christopher Nolan Odüsszeia című filmjét ízekre szedte Karsai György filológus a Klebelsberg Kultúrkúrián tartott előadásában, melyben összehasonlította azt az eredeti eposszal.

Karsai György szerint Nolan alkotása megszólítja a nézőt, aki úgy érzi, ezután be kell mennie a könyvesboltba, hogy megvegye Homérosz eposzát

Nolan Odüsszeiája szuperhősfilmet fosztott meg a tróntól

Az Odüsszeia bebizonyította, hogy egy felnőtt közönségnek szánt, nagyszabású szerzői film is képes a legnagyobb stúdióprodukciókkal vetekedő közönséget megszólítani.

A közönség Christopher Nola Odösszeiájára szavazott

Christopher Nolan Odüsszeiája újra megmutatja, mire való a mozi

Nem egyszerűen Homérosz eposzát vitte filmre Christopher Nolan. Az Odüsszeia egyszerre háborús látomás, emberi dráma és technikai bravúr, amely ismét emlékeztet rá, miért érdemes moziban filmet nézni.

Robbantott az Oppenheimer a Golden Globe-on

Magyar idő szerint hétfő hajnalban adták át a 81. Golden Globe-díjakat. A kaliforniai The Beverly Hiltonban tartott gálán az Oppenheimer státuszát erősítette meg a díjszezonban.

Christopher Nolan, a rideg zseni

Klasszikus életrajzi mű helyett prométheuszi parafrázisként mesél a XX. századi világégésről a legendás Christopher Nolan.

A rendező egyértelművé teszi, hogy nem szórakoztatni, hanem figyelmeztetni akar

Amikor az ajtók kinyílnak – Christopher Nolan most sem hagyja nyugodni nézőjét

A történelmietlen ha és volna dilemmáit mutatja meg legújabb – két és fél órás – filmjében.

Exkluzív! Christopher Nolan: vegyék észre, játszom

A nyugati világ talán legfontosabb kortárs rendezője, Christopher Nolan legújabb filmjében a dunkerque-i csata borzalmait mutatja be nyers és elementáris erővel. A filmes Londonban adott exkluzív interjút a Népszavának.

Christopher Nolan - Fotó: Francois Lo Presti / AFP

Nolan a legnagyobb világháborús csatáról

Christopher Nolan brit filmrendező, a Batman-trilógia és az Eredet alkotója új filmjében a második világháború egyik legjelentősebb csatájának állít emléket - győződhetünk meg róla a Warner Bros. jóvoltából. A filmstúdió pénteken tett közzé egy rövid, ám annál hatásosabb ízelítőt Nolan-filmjéből, amelyet néhány óra leforgása alatt milliók néztek meg az internetes videómegosztókon.

Christopher Nolan - Forrás:  Dunkirk Movie/Dunkirk Backstage/Facebook

Közelkép: Stohl és a szinkronok

Azt, hogy Stohl András jó színész, sokan tudjuk, de hogy micsoda szinkronszínész, arra csak most figyeltem fel, miután ismét sugározták – nem tudom hányadszor – a Sötét lovag című Batman-filmet. Nem akármilyen része volt ez Christopher Nolan filmsorozatának! 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang