Parlament;gyermekvédelem;Országgyűlés;bicskei gyermekotthon;Magyar Péter;kegyelmi botrány;

Magyar Péter miniszterelnök napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2026. június 8-án

Gyermekvédelmi vezetőket menesztettek, a bántalmazások feltárására miniszteri biztost neveznek ki

Emellett egy egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap felállításáról is dönteni fognak – jelentette be Magyar Péter a Parlamentben.

– Szabolcs idén lenne 29 éves. A helyét keresné a világban. Talán éppen családot alapítana. A fizetéséből félretenne az első saját lakására.Tervezné a nyaralásait, mint a kortársai. Tíz évvel ezelőtt azonban, a nagykorúság kapujában Szabolcs véget vetett az életének – így kezdte hétfői, napirend előtti felszólalását Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Parlamentben. Hozzátette, ez öt évvel azután történt, hogy Szabolcs először mert beszélni a bicskei gyermekotthonban történt abúzusról, és a vallomásnak semmilyen következménye nem volt öt éven át.

A miniszterelnök kiemelte, ha a magyar állam elvégezte volna a dolgát, ha az előző kormány és az orbáni hatalom a magára hagyott, család nélkül felnövő gyermekeket védte volna a pedofil rém helyett, ha megmentette volna őket, Szabolcs ma is élne.

– Nem vagyok gyermekvédelmi szakember, de a kegyelmi botrány kirobbanása magyar emberként és édesapaként, ahogy sokmillió honfitársunkat, engem is felháborított és megrázott – fogalmazott Magyar Péter. Hozzátette, felkereste a gyermekotthonokat, ahova lehetősége volt bemenni, oda bement, beszélt az ott dolgozókkal, a szakemberekkel, és még egy hónapokig az utcán kallódó kisfiú is megkereste, hogy elmondja, mi történik az orbáni gyermekvédelemben. Rájött, hogy Magyarországon két gyermekvédelem létezett:

  • a hazug, álszent, orbáni gyermekvédelmi kommunikáció,

  • valamint a gyermekvédelem valódi helyzete, melynek valóságát egyebek mellett a túlterhelt nevelők műszakjaiban, a segítségért kiáltó gyerekek történeteiben lehetett megtapasztalni. Találkozott elhivatott szakemberekkel, akik sokszor lehetetlen körülmények közt próbálták végezni a munkájukat. És gyerekekkel, akik sokkal korábban vesztették el a bizalmukat a felnőttekben, mint azt bármely gyermeknek valaha meg kellene tapasztalnia. 

– A kegyelmi ügy azért rázta meg az országot, mert egy pillanatra összeért ez a két világ – jelentette ki Magyar Péter. Szerinte a nyilvánosság előtt egyszerre vált láthatóvá mindaz,amiről szakemberek és maguk az érintett gyermekek évek, lehet hogy évtizedek óta beszéltek.

A miniszterelnök felidézte, azt ígérték, nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés egy nagyon hosszú úton. – A mi feladatunk, hogy feltárjuk és megmutassuk, mi történt a gyermekvédelemben, és hogy neki kezdjünk a földig lerombolt rendszer újjáépítésének – mondta Magyar Péter. Hangsúlyozta,

  • vannak szakmai kérdések, amiket meg kell válaszolni azzal kapcsolatban, hogyan jutottunk idáig. Arra kérte a Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy átfogó rendszervizsgálatot folytassanak, mely objektív, de szigorú választ ad.

  • fel kell tenni politikai kérdéseket is – az Országgyűlés azért hoz létre vizsgálóbizottságot a gyermekvédelemben és a gyermekvédelemmel történtek vizsgálatára, hogy a kérdéseket feltehessék a felelősöknek. Meg fogják kérdezni például, hogy mikor szereztek tudomást a vészjelzésekről, milyen figyelmeztetések érkeztek a fenntartókhoz, kik voltak azok, akiknek lett volna hatalmuk és lehetőségük közbelépni, mégsem tették meg.

Az igazság keresése nem bűnbakkeresés – hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve, nem céljuk a szakemberek, hivatalnokok, gyermekvédelemben dolgozók vegzálása. De az embereknek joguk van tudni, kik hozták létre azt a politikai és intézményi környezetet, melyben a jelzések éveken át süket fülekre találtak.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a minisztérium elkezdte a szakmai feltárást, és a kép katasztrofális. Úgy folytatta,

körülbelül 1600 gyermek vár arra, hogy egyáltalán megfelelő helyet kapjon a szakellátásban.

Vagyis ma 1600 olyan gyermek van Magyarországon, akikről az állam már tudja, hogy veszélyben vannak, hogy segítségre szorulnak, hogy be kellene azonnal avatkozni, mégsem tud számukra biztonságos helyet nyújtani. A rendszer túlcsordult, az egyre csökkenő gyermekszám mellett egyre többen kerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe.

Magyar Péter kiemelte, a fideszes képviselők, volt miniszterek és államtitkárok végignézték, hogy 1600 magyar gyermek bántalmazásnak van kitéve, embertelen körülmények közt él, vagy éppen az utcán cselleng, mert a gyermekvédelem nem rendelkezett kellő kapacitással, szakemberrel, forrással a családból való kiemeléshez vagy az utcáról való befogadáshoz. De 325 magyar gyermek él kórházakban ragadva, hónapokig, évekig úgy, hogy valójában nincs szükségük kórházi ellátásra. Körülbelül 2000 nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy minden 12 év alatti magyar gyermek családban nevelkedhessen, ahogy azt a törvény is előírja.

– Magyar emberként én szégyellem magam az előző hatalom helyett is, hogy ez a rájuk bízott gyerekekkel megtörténhetett

– fogalmazott. Kiemelte, a fogyatékossággal élő, súlyosan traumatizált, vagy éppen magatartási problémákkal küzdő gyerekek akár másfél évet is várnak arra, hogy megfelelő gondozási helyre kerüljenek. Hosszú időn keresztül több örökbe fogadni szándékozó volt Magyarországon, mint örökbe fogadható gyermek, ma már fordított a helyzet. Ma több gyermek vár családra, mint ahány család gyermekre.

– Az Orbán-kormány öröksége drámai, egy elhanyagolt, túlterhelt, megalázott és traumatizált rendszer, melyben a gyermekek félnek, a szakemberek kimerültek, az intézmények túlzsúfoltak, a döntéshozók pedig éveken át inkább a valóság eltakarásával foglalkoztak, mint a segítségnyújtással – összegezte. Hozzátette, a feltárás során világossá vált, hogy a gyermekvédelemben történt bántalmazások kivizsgálása sok esetben nem volt megfelelő, gyakran nem a gyermekek érdekeit helyezte az első helyre.

Ezért az új kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes feltárására és kivizsgálására.

A feladata az lesz, hogy

  • feltárja az elmúlt évek visszaéléseit,

  • meghallgassa az áldozatokat,

  • javaslatot tegyen a szükséges jóvátételre,

  • biztosítsa, hogy többé egyetlen magyar gyermek segélykiáltása se vesszen el az intézmények vagy a frakciók között.

Magyar Péter azt is bejelentette, hogy

a szociális és családügyi miniszter ma több olyan gyermekvédelmi vezetőt menesztett, akik asszisztáltak az utóbbi évek embertelenségéhez, és nem a gyermekeket, hanem az orbáni hatalmat szolgálták.

Mint azt a miniszterelnök elmondta, távozik

  • a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója,

  • a Kopp Mária Intézet igazgatója,

  • a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója,

  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója,

  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese,

  • az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója.

Megújulásra van szükség a gyermekvédelemben, és arra, hogy a bűnöknek és a mulasztásoknak ismét következménye legyen – mondta a miniszterelnök. Közölte azt is, hogy

a kormány e heti ülésén döntenek egy egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap felállításáról. 

Ennek segítségével igyekeznek lelki, orvosi és anyagi segítséget nyújtani az utóbbi 20 év során a gyermekvédelemben fizikai, lelki, szexuális bántalmazást elszenvedő áldozatoknak. – Az a minimum, hogy az állam legalább utólag megpróbál segíteni nekik, ha már megvédeni nem tudta őket – fogalmazott. Hozzátette, a gyermekvédelem újjáépítésének ára van, ára lesz, és ezt az ártat ők ki fogják fizetni. Azt ígérte, a gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz.

– Várjuk a javaslataikat a költségvetési átcsoportosításokra. Mondják el, önök szerint honnan érdemes átcsoportosítani ezeket a forrásokat. Talán a propagandából, az állami kommunikációból, más területekről? Mi készen állunk erre a vitára – üzente Magyar Péter. Kiemelte, a gyermekvédelem újjáépítése hosszú évek közös munkája lesz, nem fognak tudni minden sebet egyik napról a másikra begyógyítani. De – folytatta – soha többé nem fordítják el a fejüket.

– A magyar állam ezt a mulasztást már nem tudja jóvá tenni, ahogyan nem tudja visszaadni Szabolcs életét sem. De tartoztunk neki és minden társának azzal, hogy olyan gyermekvédelmet építünk Magyarországon, amelyben az ő története nem ismétlődhet meg – mondta Magyar Péter.

A munkaerőhiány és a bérigények miatt évtizedes múltú éttermek maradhatnak zárva a főszezonban – derült ki körképünkből.