hangfelvétel;választás;Kovács Sándor;

„Mindent tudok mindenkiről” – Fideszes képviselőről került ki egy hangfelvétel

„Minden településen tudom, hogy ki hány forintot ér. Mindent tudok mindenkiről” - jelentette ki a DE! Akcióközösséghez eljutott hangfelvétel tanúsága szerint a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú választókerületi képviselője.

Kovács Sándor mindezt azzal magyarázta, hogy a körzetének politikai gazdája. Az anyagon bizonyos „ajándékcsomagok” is szóba kerülnek, amelyeket a politikus „megpróbál” összeállítani a családoknak. Egy nő közbevetéséből arra lehet jutni, hogy Kovács Sándor a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel egyeztetett. Később azt is mondta, hogy szállító járműveket lehet használni, és ha valakinek kell az üzemanyagköltség, akkor „szóljon, és azt mi fogjuk fizetni”.

Az egyik legszürreálisabb pillanat ma az volt, amikor egy IBUSZ-zászló alatt érkező turistacsoport vonult be a párizsi konzulátusra szavazni. Az idegenvezetőjük azt mondta: ez az első programjuk Franciaországban.