Bizalmi válságban

Számítás szerint

Rekordrészvétel mellett Dobrev Klárát választotta meg a Demokratikus Koalíció elnökének az ellenzéki párt tagsága

Ő volt az egyedüli jelölt. 

Dobrev Klára, a DK egyedüli elnökjelöltje a kampányindítóján

Van a világon egy boldog ország, ahol az emberek fele azt se tudja, hogy a hétvégén választás lesz

Az egyedülálló mexikói megméretésen indul elítélt drogkereskedő és kartellügyvéd is.

López Obrador volt elnök örökségét hajtja most végre mentoráltja és utóda, Claudia Sheinbaum. A közélet megtisztítását célzó különös igazságügyi reform sok sebből vérzik

Venezuela választ, ha ezt választásnak lehet nevezni

Tíz hónappal az elnökválasztás után képviselőházi és regionális választásokat tartanak vasárnap Venezuelában. És - ahogy az egykor szebb napokat látott dél-amerikai országban már több mint két évtizede megszokott - minden bizonnyal a mostani szavazást sem fogják elkerülni a botrányok.

Corina Machado eltiltása ellen hosszasan tüntettek Venezuelában

A kormányzó AD nyert Portugáliában, de nagyot erősödtek Orbán Viktor szélsőjobboldali szövetségesei

Az este legnagyobb vesztesei a szocialisták, akik 1987 óta nem szerepeltek ilyen rosszul. Ezért a Szocialista Pártot (PS) vezető Pedro Nuno Santos éjfélkor be is jelentette lemondását.

Luís Montenegro miniszterelnök ünnepli a győzelmét május 19-én

Gelencsér Ferenc sem indul a 2026-os választáson

Újabb momentumos politikus jelentette be hátralépését. „Változás kell, és ha úgy tudom segíteni ezt a változást, hogy nem indulok el, akkor így fogom segíteni, mert ennek az országnak változásra van szüksége” – közölte a párt korábbi elnöke. 

Újabb momentumos jelentette be, hogy nem indul a jövő évi választásokon

Többek közt azzal indokolt, hogy a választók a Tisza Pártot bízták meg a kormányváltással. 

Durván torzítja a Fidesz a külhoni választási eredményt

A határon túli magyar szavazók nyilvántartása átláthatóbbá vált, de önmagában ez édeskevés. László Róbert, a Political Capital szakértője nem lát esélyt arra, hogy a jelenlegi kormány megszünteti a mesterségesen teremtett választási anomáliákat.

Lezárt urnák, tele szavazatokkal

Lázár János megkérte az oligarchákat, hogy fogják vissza magukat a következő tíz hónapban

Kiegyenlítettnek látja az erőviszonyokat a Fidesz és a Tisza Párt között, de szerinte a Fidesz végül győzni fog.

Nagy pofon Friedrich Merznek, nem kapott elég szavazatot a kancellárrá választásához

A Bundestag 630 tagjából csak 310-en szavaztak a CDU vezetőjére a titkos szavazáson, hat vokssal maradt el az abszolút többségtől. 

Friedrich Merz a Bundestagban május 6-án

Gyurmatörvények

Donald Trump megnyerte a liberálisoknak a kanadai választást

Mark Carney miniszterelnök várhatóan kisebbségi kormányalakításra kényszerül, mivel három mandátuma hiányzik a kormányzó liberális pártnak a szükséges parlamenti többséghez.

Kovács Gergely kutyája lesz a Magyar Kétfarkú Kutya Párt miniszterelnök-jelöltje

Az MKKP taggyűlése szombaton döntött arról, hogy önállóan indul a 2026-os országgyűlési választáson, a miniszterelnök-jelöltségre Kutyika Kutyit kérték fel.

Nyertek a liberálisok a kanadai választáson, kisebbségi kormány alakulhat

A lemondott miniszterelnök, Justin Trudeau pártja marad hatalmon. Mark Carney miniszterelnök kapott felhatalmazást a kanadaiaktól arra, hogy felvegye a harcot Donald Trump elnök vámjaival és fenyegetőzéseivel szemben. 

Mark Carney kanadai miniszterelnök, a Liberális Párt vezetője ünnepli a választási győzelmet Ottawában 2025. április 29-én.

Kinek fogják elhinni a kanadaiak, hogy szembe tud szállni Donald Trumppal?

Hétfőn járulnak a kanadaiak az urnákhoz, hogy eldöntsék, a jelenleg kormányzó Liberális Pártra vagy a konzervatívokra bízzák országuk vezetését.

Pierre Poilievre és Mark Carney egy április 17-i televíziós vita után

Önállóan indul a 2026-as parlamenti választáson a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a tagság szerint lesz elég szavazó a bejutáshoz

Az ötszázalékos bejutási küszöb átlépése 4-5 mandátumot jelenthet a számukra.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt rendezvénye a Szabadság hídon

A csoda elmarad

Visszafelé sülhet el a csodafegyver, a Tisza előretörésével hátrányt hozhat a kormánypártnak a győzteskompenzáció

Magyar Péter biztosan nem fog pártokkal képviselői helyekről alkudozni.

Az összesítésnél mindig az élen álló párt jár jobban. A mostani állás szerint ez a Tisza lesz

Közel a kétharmad, már 62 százalékon áll az államháztartás hiánya

A választási osztogatás miatt 2026-ban további egyenlegromlás várható.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter

Minden követ megmozgat a Fidesz, hogy 2026-ban a lehető legtöbb határon túli magyar szavazzon rá

Ennek lehet némi jelentősége a Tisza és a többi ellenzéki párt elleni küzdelemben. Az 1,2 millió új magyar állampolgár közül eddig csak 437 ezren regisztráltak.

Március 15-i megemlékezés az erdélyi Nyergestetőn

Drága lesz az osztogatás – Ingatag alapokon áll a 2025-ös büdzsé, de az Orbán-kormány nyárig elfogadtatná a jövő évit is

Választást nyerni fontosabb, mint egyensúlyban tartani a költségvetést.

Megalapozatlan félelem, hogy veresége esetén az Orbán-kormány nem adná át a hatalmat

A rémképek nem hasznosak és nem indokoltak – nyilatkozta lapunknak Tóka Gábor politikatudós, a Vox Populi választási kalauz szerzője.

Nem egyszerűen csak megélhetési problémák vannak, hanem teljesen zsákutcás a Fidesz által képviselt fejlődési útvonal – vélekedett Tóka Gábor

Publicus Intézet: csökkent a Tisza Párt és nőtt a Fidesz támogatottsága

Szoros a verseny, de még mindig az ellenzéki párt vezet.

Egy korábbi Tisza-gyűlés. Tart az előny

Az ellenzék nyert a Donald Trump fenyegetésének árnyékában megtartott grönlandi választáson

A kormány valószínűleg változik, az irány marad a függetlenség.

Elon Musk szerint Volodimir Zelenszkij elsöprő vereséget szenvedne egy ukrán elnökválasztáson

Noha Donald Trump és környezete meg van győződve arról, hogy az ukrán elnök egy ilyen választást elveszítene, a közvélemény-kutatások szerint népe még most is támogatja.

Elon Musk

Milliárdok mentek el propagandára, most a Fidesznek fájhat igazán, hogy a YouTube-ról eltűnnek a politikai hirdetések

Ősztől nem lehet majd politikai hirdetéseket megjeleníteni a Google-ben, vagyis 2026-ban már nem kampányolhatnak a pártok YouTube-hirdetéseken keresztül. Van, aki ezzel pórul jár.

Hivatalos: hathavi fegyverpénzt oszt az Orbán-kormány a választások előtt

Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter erősítette meg.

Korábbi felvétel

Jön a választási pénzszórás, hatalmas lyukat üthet a büdzsén a két-, illetve háromgyermekes nők teljes adómentessége

A kétgyermekesek adómentessége egyébként akár ösztönözheti is a második gyerekek megszületését a családokban, ennek ellenére az adómentesség hosszú távú fenntarthatatlansága miatt rövid távon nem hozhat demográfiai változást.

Az az elképzelés, hogy a családok a gyerektalicskában pénzt is visznek haza. Ennek viszont drámaian nagynak tűnik az ára

Párkeresés az ellenzéki térben: a Momentum nemcsak a tiszásokkal, hanem a kétfarkúakkal és a Szikrával is szövetkezne

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megkeresi a Tiszát, pedig Magyar Péter elzárkózik az együttműködéstől.

Kacskaringós, olykor egymást keresztező, máskor távolodó utakat jártak be az ellenzéki pártok az elmúlt években. Az útkeresés sokaknál ma sem ért véget
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang