Párizs;szavazás;magyarok;parlamenti választás;

IBUSZ-zászló alatt érkeztek, euforikus hangulatban szavaztak a párizsi konzulátuson

Az egyik legszürreálisabb pillanat ma az volt, amikor egy IBUSZ-zászló alatt érkező turistacsoport vonult be a párizsi konzulátusra szavazni. Az idegenvezetőjük azt mondta: ez az első programjuk Franciaországban. 

Hosszú, kígyózó sor áll már reggel óta. Az udvarról a lépcsőházon át egészen a szavazásnak helyet adó első emeleti díszteremig tart a sor. A hangulat meglepően vidám, sok a fiatal, és szinte tapintható egyfajta eufória. 

„Franciaország területén a magyar választópolgárok három helyszínen adhatják le szavazataikat” – válaszolta előzetesen lapunknak a párizsi konzulátus. „A 2026. évi választás Franciaországban az alábbi városokban lévő magyar külképviseleteken biztosított: Lyon (a képviselet épületétől eltérő cím), Párizs, Strasbourg. A párizsi külképviseleti névjegyzékbe előzetesen regisztrált választópolgárok száma: 1930. Lyonban 499, Strasbourgban 456 fő választópolgár kérte a névjegyzékbe vételét” – írták. A jelentkezők száma több, mint négy évvel ezelőtt volt. Délután 3-i Párizsban már 1300-an szavaztak.

A sorban állva egymás után jöttek a történetek. Egy 30 éves fiatalember elmondása szerint életében először szavaz. A családja politikailag megosztott: az idősebb generáció vele ellentétben inkább a Fideszre voksol, de ez náluk sosem ment a kapcsolat rovására. Ő eddig egyáltalán nem érezte szükségét annak, hogy részt vegyen a választásokon, és nem látott olyan jelöltek, akire szavazott volna. Most viszont több száz kilométert utazott, hogy leadja élete első szavazatát. Azt mondja, most érzi először, hogy „igazán nagy a tét”. Miközben sorban állunk, a francia barátnőjének magyar szavakat tanít a falra kirakott tájékoztatókból.

Előttem egy fiatal apuka állt, karján egy nyolc hónapos babával. Azt kérdeztem, milyen nyelven gagyog, „még keveri a magyart és a franciát” – hangzott a válasz.  A kisbaba a konzulátus épületében sírni kezdett, mert azt hitte, orvoshoz hozzák, aztán megnyugodott. Valószínűleg ő volt ma a legfiatabb „résztvevő”. 

Egy idősebb hölgy több száz kilométerről utazott, hogy szavazhasson. 1944-ben menekültek a szülei Magyarországról, ő Argentínában nőtt fel, majd Angliában élt, most Franciaországban lakik. Azt mondja: „a fiatalokon múlik minden”.  

Sokan vannak olyanok is, akik már régóta külföldön élnek, nem terveznek hazaköltözni, mégsem mindegy szerintük, milyen irányba megy Magyarország.

A konzulátuson egyébként gördülékenyen halad minden: mosolygós, segítőkész dolgozók irányítják a választókat állomásról a másikra. Külön felhívják a figyelmet arra is, hogy a borítékokat le kell zárni, enélkül a szavazat érvénytelen.

A lapunknak válaszoló exit pollozó önkéntesek szerint „rendszerváltó hangulat van” : sokan úgy érzik, most valóban fordulat jöhet.  

Parkolóhely nincs a főtéren, hajnal óta csak jönnek-jönnek a szavazók. A nyitás óta hosszú sorok kígyóznak a solymári szavazóköröknél, a választók derűsek, türelmesek. Sokan gyerekekkel érkeztek, és miközben a részvétel minden korábbinál erősebb, a beszélgetésekből az is kiderült: a választás nem csak politikai hovatartozás, hanem erősen érzelmi döntés. Riport.