A mai napon a Helyi Választási Irodában hivatalosan bejelentettem, hogy visszalépek a jelöltségtől – idézte a Telex Kopping Ritának – a Bács-Kiskun megyei 1. számú választókerületének DK-s képviselőjelöltjének – pénteki Facebook-posztját, amelyben azzal indokolta döntését, hogy bizonyos választókerületekben létrejöjjön az együttműködés. – Ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz jelöltje lesz a nevető befutó. És ezt nem akarom még egyszer végignézni – szögezte le a hivatalosan is visszalépett jelölt.
Kopping szerint a választókerületében az előzetes számítások alapján nagyon szoros eredmény várható, és ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok. – A visszalépésemmel szeretném felhívni nemcsak a legnagyobb, hanem minden ellenzéki párt jelöltjének a figyelmét: mérlegeljenek, és ahol szükséges, vállalják fel ezt a döntést ők is. Arra biztatok minden ellenzéki szavazót, hogy az egyéni szavazólapon arra a jelöltre adja a szavazatát, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki azt kérte, hogy a pártlistán továbbra is támogassák a Demokratikus Koalíciót.
Mindez a jelek szerint nem hatotta meg a pártközpontot, ahol közleményt adtak ki a hír hallatán: „Sajnáljuk. A DK Kopping Ritát kizárja a pártból.” A DK szerint ugyanis volt jelöltjüket megzsarolták és sajnos végül fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.
Bojár Gábor a DK-t és a Kutyapártot is visszalépésre kéri, nehogy Orbán Viktor nevessen a végén– Kopping Rita egy kecskeméti ellenzéki civil ernyőszervezet tagjaként szerzett önkormányzati képviselői mandátumot. Majd ugyanennek az egyesületnek a javaslatára lett az önkormányzat egyik szakbizottságának az elnöke. Ez az egyesület mára a Tisza helyi kampányszervezetévé vált. Az egyesület tiszás tagjai felszólították Kopping Ritát, hogy vagy lépjen vissza az országgyűlési képviselőjelöltségtől, vagy visszahívják az önkormányzati bizottság elnöki tisztségéből. Erről maga Kopping Rita számolt be a DK vezetésének – olvasható a közleményben.
Ha szoros verseny alakul a Fidesz és a Tisza között, a mérleg nyelvévé válhatnak a kis pártokDobrev Klára szerint reális, hogy a DK kap 10 százaléknyi voksot, ő remegő térdű kormánytagokat akar látni a parlamenti választás után
