Dobrev Klára nem számít arra, hogy még több DK-s jelölt visszalép

Belső méréseik szerint a DK támogatottsága 6-7 százalék körül mozog.

Megszólalt a Demokratikus Koalícióból visszalépés miatt kizárt képviselőjelölt, cáfolja Dobrev Klára állításait

Kopping Rita szerint a tiszások nem zsarolták meg őt. 

Visszalépett a DK egyik kecskeméti képviselőjelöltje, máris kizárta a párt

Kopping Rita a várható szoros eredményt jelölte meg lépése okaként, és név nélkül, de a legesélyesebb ellenzéki jelölt támogatására buzdított. Listán hiába javasolta a pártját, a DK közleményt adott ki kizárásáról, a Tisza Párt által megzsaroltnak nevezve politikusát.

Kopping Rita

A Tisza Párt javára lépett vissza a Jobbik szatmári képviselőjelöltje

Földi István kifejtette, nem hátrál meg, politikai közössége tagja marad, de félreáll azért, hogy véget vessenek az elmúlt 16 év reménytelenségének.

Földi István

Bojár Gábor a DK-t és a Kutyapártot is visszalépésre kéri, nehogy Orbán Viktor nevessen a végén

Az üzletember korábban több ellenzéki pártot anyagilag is támogatott. Most arra buzdítja a kis pártokat, hogy Magyarország érdekében ne vonjanak el szavazatokat a Tiszától, legyenek hősök.

Mégsem indul Magyar Péter körzetében a botrányairól híres Szabó Bálint

Reggel még rendőrök állították elő, miután megzavarta a Tisza Párt elnökének sajtótájékoztatóját, majd néhány órával később bejelentette, mégsem méreti meg magát a főváros 3. számú választókerületében.

Szabó Bálint - Korábbi felvétel

„Az aláírásgyűjtés tapasztalatai” – Szabó Szabolcs visszalép, mégsem indul a parlamenti választáson

Ő az, aki korábban háromszor is legyőzte a Fidesz csepeli erős emberét és alelnökét, Németh Szilárdot.

Komjáthi Imre: Nem vonulunk le a pályáról

Az MSZP elnöksége azt javasolja a kongresszusnak, hogy a párt ne állítson listát a parlamenti választáson. Négy szocialista politikus azonban – legalábbis jelen állás szerint – elindul független egyéni jelöltként.

 A párt elnöksége „nehéz és súlyos” döntést hozott – fogalmazott Komjáthi

Egy álommal kevesebb: a Humanisták mégsem indul el a parlamenti választáson

Irány a Jobline?

Korábbi felvétel

Kontrát Károly sietve bejelentette, hogy mégsem lesz a Fidesz képviselőjelöltje a parlamenti választáson

Az egykori belügyi államtitkár néhány hete még nyuszimotorokat osztogatott az óvodásoknak a Veszprém megyei 2-es számú országgyűlési választókerületben, ahol 2014 óta volt képviselő. Most hirtelen még a fideszes párttisztségéről is lemondott.

Mégsem épül Trump-torony Belgrádban, az ügyészek korrupcióval vádoltak meg négy kormánytisztviselőt

A 750 millió eurós beruházást Aleksandar Vučić erőltette annak árán is, hogy a kulturális értékként védett épületeket lerombolják.

Mellár Tamás: Kívánatos lenne, hogy az MSZP, a Párbeszéd és a DK is magába szálljon

Ha hármas versenyben indulunk, akkor a tiszás jelölt 40 százalék körüli eredménnyel húzná be a körzetet, én 28-30 százalékot tudnék hozni, a fideszes pedig ekkor is csak 26-27 százalékot kapna – mondta Mellár Tamás pécsi országgyűlési képviselő, aki a minap jelentette be: nem indul jövőre. Nem ismeri a Tisza Párt helyi képviselőit, Karácsony Gergelyt és a társait a Párbeszédben pedig óva inti attól, hogy elhiggyék, miattuk ment ki 200-300 ezer ember a Budapest Pride-ra. Interjú.

Küzdelem az utolsó érvig – Magyarországon most semmi értelme a számolgatásnak, a „ha összefogunk így”, „ha visszalépünk úgy” szólamoknak

A 2026-os évnek két fontos eseménye lesz: a labdarúgó-világbajnokság és a magyarországi parlamenti választás. Elvégre Donald Trump zseniális diplomáciáját látva abban biztosak lehetünk, hogy a háborúk véget érnek. A világbajnokságra még zajlanak a selejtezők, a résztvevők ismeretlenek, így jósolgatni se nagyon lehet. A 2026-os parlamenti választás szintén korai, erőfelméréses időszakában van, pár csapat ismert, pár még nem, és a játékoskeretek sem körvonalazódtak. Jövendölésekben, esélylatolgatásokban viszont már hónapok óta nincs hiány. Taktikák is megfogalmazódnak. Lassan már attól kell tartani, olyan hosszúra nyúlik ez a felvezető műsor, hogy átalusszuk magát az eseményt.

Országos listát állít a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a 2022-es ellenzéki győztesek javára szinte biztosan nem fognak visszalépni

Ahol fifty-fifty a Fidesz-Tisza meccs, elgondolkodnak rajta, hogy van-e értelme saját jelölttel nehezíteni Magyar Péter dolgát.

Nem indul a 2026-os parlamenti választáson a Momentum Mozgalom

A kormányváltás elősegítése érdekében.

Ismert arcaitól is megválik a Fidesz jövőre, régi veteránokat léptetnek vissza

A szivárgó hírek szerint Németh Szilárd és Sára Botond budapesti főispán sem lesz a jelöltek között a 2026-os parlamenti választáson. 

Hajnal Miklós nem indul újra 2026-ban Hegyvidéken

A momentumos politikus azután döntött így, hogy a Tisza Párt elnöke bejelentette, a XII. kerületben tervezi egyéniben megmérettetni magát, ahol egyébként Orbán Viktor miniszterelnök is lakik.

Korábbi felvétel

Szexbotrány miatt visszalépett Donald Trump egyik miniszterjelöltje

Ez gyors volt.

Biden keserű búcsúja

Az amerikai nemzethez címzett beszédében az elnök összegezte az általa vezetett adminisztráció eddigi eredményeit és utat mutatott a jövőbe is utódja számára.

Joe Biden beszédében elmondta, hogy nagyra becsüli az elnöki hivatalt, de az ország érdekei még előrébb valók a számára

Joe Biden azt állítja, megérdemelne egy második elnöki ciklust, de most inkább meg kell menteni a demokráciát

Visszalép, de azért kitűzött még néhány lehetetlen küldetésnek számító célt maga elé.

Búcsú és új kezdet

Sorra reagálnak a külföldi vezetők Joe Biden visszalépésére, Orbán Viktor egyelőre hallgat

Csakúgy, mint Szijjártó Péter. Orbán Balázs viszont már sorosozott egyet.

Ömlik a pénz a demokratákhoz Joe Biden visszalépése után

Minden eddigi adományozói rekord megdőlhet. Egy nagyon tekintélyes politikus kivételével a Demokrata Párt egy emberként állt Kamala Harris alelnök mögé.

Itt a vége, az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden bejelentette, hogy visszalép az újbóli jelöltségtől

Alelnökét, Kamala Harrist támogatja a 2024. november 5-i amerikai elnökválasztáson.

Nehéz helyzetben Joe Biden, egyre több demokrata politikus kéri, hogy lépjen vissza

Egyelőre úgy tűnik, nem akar visszalépni.

Joe Biden: Ha a Mindenható Isten úgy akarja, visszaléphetek

Mindemellett továbbra sem tervez visszalépni.

Választások

Nem tért vissza a Fideszbe Novák Katalin

Legalábbis egyelőre.

Novák Katalin államfő számára súlyos presztízsveszteséget okozhat, hogy ha burkoltan is, de a kormányfő elítélte a döntését

Visszalépéssel fenyegetnek a szerbek, az UEFA vizsgálatot indított a horvát és albán szurkolói rigmusok miatt

A szerbek szerint a két válogatott szurkolói közösen kiabáltak, rasszista, kirekesztő szövegeket.

Szentkirályi Alexandra bukása is sokba került a Fidesznek

Kiss Ambrus szerint nekik kell tudniuk, hogy politikailag megérte-e.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél