Mindennek következményeként vészesen kimerülhetnek alapanyag-készleteik, rengeteg autó eshet ki a gyártásból. A feszült ellátói helyzet ősszel enyhülni látszott, miután Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök „tűzszünetet” kötött az országaik között dúló kereskedelmi háborúban. Alkujuk részeként Washington visszavesz a vámtarifákból, Peking pedig lazít a ritkaföldfémek exportengedélyezési szigorán.
Ám alighogy véget ért az ilyenkor szokásos szóvirágokkal bőven megszórt csúcstalálkozó, újabb pánikhullám futott végig az autóiparon. Ezúttal a csiphiány réme borzolta a kedélyeket, mivel a holland kormány állami ellenőrzés alá vonta a nijmegeni csipgyártó Nexperia céget és kirúgta annak kínai igazgatóját. A szokatlan lépést azzal indokolták, hogy megneszelték: a Nexperia többségi tulajdonosa, a kínai Wingtech cég szőröstül-bőrüstül magához akarta ragadni a holland csipgyártást. Márpedig a mikroelektronikai-szaktudás ilyesfajta megkaparintásának megakadályozása nemzetbiztonsági ügy. A holland eljárás viszont kiváltotta Peking haragját, és leállította a gyártófinisre, csomagolásra Kínába szállított Nexperia félvezetők exportját. A retorzió riadalmat keltett az autó- és az elektronikai ipar színe javát ellátó Nexperia-vevők körében: most amiatt nyugtalankodtak, hogy a csipszűke okozhat gyárleállásokat. Ám felülkerekedett a józan ész, legalábbis a holland és a kínai kormány tárgyalóasztalhoz ült, kiegyeztek a szállítások felújításában.
Nem először fordult elő ilyen affér. E két legutóbbi adok-kapok is arról tanúskodik, hogy Kína képes megakasztani a globális termelési-értékesítési láncolatokat. Ha érdekei úgy kívánják, visszavág a stratégiai fontosságú nyersanyagok piacán. Mindezt híven érzékeltetik a ritkaföldfémek, amelyek nélkülözhetetlenek egy sor modern technológiában, az elektromobilitástól a fegyvergyártásig. A Nemzetközi Energia Hivatal (IEA) szerint egy elektromos autóban átlagosan mintegy 5 kilogramm ritkaföldfém-ötvözetet használnak, az amerikai F-35-ös csúcsvadászgépben már 400 kiló kell ezekből a különleges tulajdonságú anyagokból, így többi közt a szupererősen mágneses neodímiumból. Igaz, a 17 elemből álló ritkaföldfémek nevükkel ellentétben egyáltalán nem ritkán fordulnak elő a természetben, de érceik alacsony koncentrációban tartalmazzák a hasznosítható anyagokat. Vagyis kitermelésük, szétválasztásuk, metallurgiai feldolgozásuk bonyolult, költséges mulatság.
Jönnek az olcsó európai villanyautók, új járműkategóriát hoz létre miattuk az Európai BizottságA helyzet azonban úgy áll, hogy a ritkaföldfémek és a belőlük gyártott ötvözetek világpiacát jelenleg elsöprő mértékben a kínaiak uralják. „Ez viszont nem csupán az ország hatalmas geológiai készletein alapul, hanem azon is, hogy tudatos állami stratégiával integráltan építették ki a teljes értékláncot” – olvasható a Makronóm Intézet tanulmányában. „Az állami támogatások, az olcsó munkaerő, a kevésbé szigorú környezetvédelmi előírások, a hatalmas belső piac és a felhalmozott technológiai tudás együttesen olyan költségelőnyt biztosít számára, amellyel a nyugati versenytársak tisztán piaci alapon képtelenek versenyezni.” Különösen mellbevágó, hogy mindezt néhány évtized alatt érték el. Amikor úgy harminc éve Teng Hsziao-ping, a modern kori kínai nyitás atyja ellátogatott megszemlélni Belső-Mongólia feltárásra váró ásványkincseit, a brit BBC szerint a legendás reformer-vezető úgy fogalmazott: „Közel-Keletnek kőolaja van, Kínának pedig ritkaföldfémei”. Ennél többet mond az amerikai AlixPartners tanácsadó társaság számsora, miszerint napjainkban Kína tartja markában a globális ritkaföldfém-bányászat 70, a finomítói kapacitás 85, s az ebből készített ötvözetek és mágnesek mintegy 90 százalékát.
Ez a monopólium egyfajta fegyver Peking kereskedelmi arzenáljában, s már eddig is többször bevetették. A szakirodalom határkőként emlegeti a szenkakui incidenst. 2010 szeptemberében a Kelet-kínai-tengeren, az amúgy vitatott hovatartozású Szenkaku-szigetek mellett egy kínai halászhajó összeütközött a japán haditengerészet őrhajójával. A kínai hajó kapitányát letartoztatták a japán hatóságok, mire Peking megtorlásként felfüggesztette ritkaföldfém-exportját Japánba. A lépés érzékenyen érintette a szigetországot, mivel az autóktól a szórakoztató elektronikáig Kínából fedezték e szükségletük oroszlánrészét. Tokió azonban belátta, nem megy sokra az összetűzés eszkalálásával. Helyette felmérte, hogyan tudná magát függetleníteni a kínaiaktól a beszerzési források diverzifikálással, innovációval.
Az incidens azonban nemcsak Japánban, hanem szerte a nyugati világban áramütésként hatott, a politikai döntéshozók és az ipari elit körében egyaránt. Egy csapásra világossá vált: a kínai erőfölény nem egyszerűen nyersanyagellátási kérdés, hanem geostratégiai ügy. De korántsem csupán a ritkaföldfémekről van szó. Az EU brüsszeli bizottsága 34 kulcsfontosságú nyersanyagot (szakzsargonban kritikus ásványkincset – critical minerals) sorol fel, és a globális ellátás szempontjából ezeknek több mint felét Kína szállítja. E sorban a lítium 73, a kobalt 70, a nikkel és a mangán mintegy 60, a természetes grafit közel 100 százalékos értéken szerepel. Érdemes kiemelni, hogy a lítiumion típusú akkumulátorokhoz szükséges lítium nyersanyag közel háromnegyedét ugyancsak Kínában dolgozzák fel.
Nem csoda hát, hogy a kínai dominanciával szembesülve lázas programtervezésbe fogtak az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Döntően arra kerestek választ, hogyan lehet Peking megkerülésével alternatív értékláncokat létrehozni, vagy legalábbis csökkenteni függőségüket a kritikus nyersanyagokból? E törekvések legutóbbi fejleményei közé tartozik, hogy Washington több milliárd dollárral beszáll a hatalmas ausztráliai ásványi lelőhelyek közös kiaknázásába, és ennek nyomán többek között egy olyan finomítót indítanak be, amely évente a 100 tonnát állít elő a hadiipar számára fontos galliumból. De Trump és csapata már szemet vetett Ukrajna feltárásra váró nyersanyagkészleteire is. Az amerikai (fegyver)támogatások fejében létrehoztak egy közös pénzügyi alapot a bányászati projektek beindítására. Mindemellett ott van Grönland is. A világ nem kis megütközésére Trump azzal állt elő, hogy a dán kormánynak át kellene engedni az USA-nak az autonómiával bíró, de Dániához tartozó szigetet. A nagy geopolitikai sakkjátszmában Grönland nemcsak katonai támaszpontként és új kereskedelmi útvonalként lebeg a washingtoni tervezők szeme előtt. A vastag hótakaró alatt ugyancsak páratlanul gazdag lelőhelyeket sejtenek a kritikus nyersanyagokból.
Azért a jég az úr: az inuitok nem nézik jó szemmel Grönland kizsákmányolásátAz EU brüsszeli stratégái is nagyban dilemmázhatnak. Már tavaly külön rendeletbe foglalták, miképpen képzelik az unió biztonságos ellátását a kritikus nyersanyagokból. Miután a tagállamok nem képesek önellátásra, a dokumentum szorgalmazza, hogy 2030-ig az EU éves szükségletének 10 százalékát belső kitermeléssel, 40 százalékát hazai feldolgozással, 25 százalékát EU-n belüli újrahasznosítással fedezzék, továbbá egyes kritikus nyersanyag esetében a szükségletek legfeljebb 65 százaléka származhat egyetlen unión kívüli országból. A megcélzott tervszámok teljesítése azonban még így sem lesz sétagalopp, amit az is érzékeltet, hogy mostanáig Kínából érkezett az EU-ba a nehéz ritkaföldfémek 100 százaléka, Törökország fedezi az EU bórellátásnak 98 százalékát, Dél-Afrika pedig a platinaszükséglet 71 százalékát. Máskülönben a brüsszeli döntéshozók vékony pallón egyensúlyoznak. Erre utal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ludovika.hu platformján megjelent elemzés is. Mivel az EU nyersanyag-készletei korlátozottabbak, stratégiai ellátási láncai szétszórtabbak, mint az USA-é, gazdaságbiztonsági stratégiájában nem hagyhatja figyelmen kívül a Kínához fűződő nyersanyag- és ipari partnerségeket. Mint írják, „az európai integráció és Kína kapcsolata nem egy nulla összegű játszma. Az EU, mint politikai entitás, ugyan szeretne függetlenedni, de a belő piacán található kis- és középvállalatok erősen függenek a kínai importtól, így a fennálló viszonyrendszer átalakítására van szükség a célkitűzések teljesítéshez.”
Lábon lőtte magát az európai autóipar, nem lehet kivédeni a kínaiak támadásátEközben a nyugati ipar azért nem tétlenkedik. Megpróbálja racionalizálni nyersanyag-felhasználását. A Reuters hírügynökség körképéből kitűnik, hogy a nyugati autóipar ritkaföldfémmentes elektromotorok fejlesztésén dolgozik. Az elektromobilitásban nagynevű brit Monumo mesterséges intelligenciával és mélytechnológiai szimulációval átlagosan 24 százalékkal csökkentette a ritkaföldfém-tartalmat ügyfeleinek, köztük a világ legnagyobb autógyártóinak már meglévő motorjaiban. Fontos törekvés a roncsautókból kinyerhető anyagok reciklálása, ami azonban egy új iparág, még gyerekcipőben jár. A Renault támogatta Neutral cég jelenleg évi 400 ezer közlekedésből kivont autó ritkaföldfémeit hasznosítja Franciaországban, de mint ahogy a cég vezetője mondta: „e tevékenység fokozása kihívás”.
A fő kérdés persze az, hogy a Kínával rivalizáló nyugati világ tud-e csökkenteni sebezhetőségén, tudja-e függetleníteni magát a keleti óriás szállításaitól. A vélemények megoszlanak, de több elemző úgy véli, Kína előnye behozhatatlan. Vajon kinek lesz igaza? Annyi bizonyos, hogy az emberiség történelmében mindig ádáz harc dúlt az erőforrásokért. A középkorban az aranyért, a múlt században a kőolajért. Manapság a csúcstechnológiákhoz, köztük nem utolsó sorban a hadiiparhoz szükséges nyersanyagokért viaskodnak. Így aztán ahhoz sem fér kétség, hogy a szuperhatalmi státusért zajló amerikai–kínai küzdelem egyik kritikus frontszakasza a kritikus nyersanyagok világpiacán húzódik.
