felújítás;lezárás;Rákosrendező;MÁV-csoport;

Szombattól hetekre lezárják Rákosrendezőt

Vágányfelújítások kezdődnek.

Június 21-én szombattól vágányfelújítások kezdődnek Rákosrendezőn, az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon zajló vasúti közlekedés javítása érdekében - tájékoztatott honlapján a MÁV-csoport.

A közlés szerint a több mint egy hónapon át, július 27-ig tartó rákosrendezői felújításhoz igazodva jelentősen módosítják az esztergomi vonalon az S72-es, Z72-es, a veresegyházi vonalon az S71-es és G71-es, továbbá a szobi vonalon az S70-es, G70-es és Z70-es járatok, valamint a nemzetközi vonatok menetrendjét.

A tájékoztatás értelmében az S72-es és Z72-es vonatok Esztergom és Angyalföld között közlekednek, és a megszokott mentrendhez képest csak kissé változnak az indulási és érkezési idők. Az S70-es, a Z70-es és a G70-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestre érkeznek és onnan is indulnak, a Z70-es járatok megállnak Vác-Alsóvárosnál, Felsőgödön és Dunakeszi-Gyártelepen is. Az S71-es és a G71-es vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpestre érkeznek és innen is indulnak, a Nyugati pályaudvar és Vác közötti, munkanapi délutáni G71-es járatok nem közlekednek.

Közölték azt is, hogy számos vonalon helyközi Volán járatokat megerősítik, csúcsidőben egyszerre több buszt is indítanak. A BKK-val együttműködve bővítették az elővárosi közlekedésben igénybe vehető szolgáltatásokat, tömegközlekedési lehetőségeket. A Nyugati pályaudvaron és Rákospalota-Újpesten személyes segítők is az utasok rendelkezésére állnak majd.

A nemzetközi vonatok esetében jelentős menetrendi változásokkal kell számolni, a korábban megvásárolt menetjegyek esetében is módosítások várhatók az eredeti Nyugati pályaudvari úti célhoz és indulási állomáshoz képest - olvasható a bejelentésben.

A tervek szerint a felújítást követően megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik az esztergomi, a váci és a veresegyházi vonatok menetrendje, csökkenni fog a késések aránya. Rákosrendezőn mintegy 800 méteren megszűntetik a sebességkorlátozásokat, több mint másfél kilométernyi vágányt átépítenek, 700 méteren ágyazatrostálást végeznek, síneket, betonaljakat és talpfákat cserélnek, s részben megújul a felsővezeték-hálózat is. Az augusztus végére tervezett éjszakai utószabályozási munkálatok elvégzését követően 80 kilométer per órás sebességgel lesz használható a pálya, akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások is - tájékoztattak.

A több mint hatezer holttest átadása után most egy „csoport” ukrán katonát adtak át az orosz, és csaknem ugyanannyit az ukrán hatóságok. Számokat egyik fél sem közölt.