Kápolnafelújításra kapott pénzt egy fideszes kötődésű egyesület, de az épület valójában raktárként funkcionált

Költségvetési csalás miatt nyomozás indult. Az egyesület elnöke szerint nem fontos, minek hívják az építményt.

Az Újdombóvári Temető bejáratánál álló épület - Korábbi felvétel

Az Orbán-kormány 300 millió forintot költött Sulyok Tamás elnöki rezidenciájának felújítására

A köztársasági elnök tavaly decemberben költözött be a Karády-villaként ismert hegyvidéki ingatlanba, amelybe 25 millió forintért ingóságokat is vásároltak. 

Lekésheti a határidőt a felújítás, a szentendrei HÉV 200 milliárdos felújítása előnyt élvez a többi fővárosi vonaléhoz képest

Azt nem tudni, hogy valóban lesz-e tender és a beszerzés belefér-e az igen szoros uniós határidőbe.

A szentendrei HÉV felújítása 200 milliárd forintba kerül majd

Már 11 milliárd forintnál jár a bicskei vasútállomás felújításának költsége

Hivatalosan az orosz-ukrán háború miatt következett be a drágulás. 

Együtt ünnepelt a belarusz, az orosz, a kazah, a kirgiz, a szerb és a venezuelai nagykövetség a Szegeden lévő szovjet hősi emlékműnél

A 80. győzelemnapi megemlékezés-sorozat részeként.

Templomfelújítási támogatást kaphatnak a reformátusok, de csak akkor, ha jövő tavaszig el is készülnek

„Gondolom érti mindenki, hogy itt a jövő tavaszi átadásokon, ünnepségeken van a hangsúly!” – áll a debreceni esperes erről szóló körlevelében.

Illusztráció

Jön a választási hajrá a Citadellán, nagyon kell sietni, ha kampányeseménnyé akarják tenni az erőd hősmúzeumának átadását

Lassan három éves csúszásban vannak, a költségek 20 milliárd forint felett járhatnak.

A költségek már jóval az eredeti keret fölött, 21,8 milliárdos összegnél járhatnak

Sokat esett a toleranciaszint délutánra, a képviselők egyre hevesebben szálltak bele egymásba a Fővárosi Közgyűlés ülésén

Drogügyeknél eljutottak a South Parkig.

Teremtsünk együtt igazi otthont az állami gondozott gyerekeknek!

Otthonosabb és barátságosabb környezetet szeretne teremteni a csepeli Burattino iskola a gyermekotthonában lakó négy és tizenöt év közötti gyerekeknek. A felújítás befejezéséhez azonban társadalmi támogatásra van szüksége.

„Ilyen lesz az összes” – A Kelenföldi pályaudvar felújított mosdóival büszkélkedett Lázár János

Ez még csak a kezdet – üzente tárcája, mely fotókat is megosztott az eredményről.

Legkorábban jövő év végén kezdődhet a Gellért fürdő felújítása

Feltéve, ha lesz rá 20 milliárd forintja a fővárosnak – tudtuk meg.

A Gellért fürdő felújítása legalább 20 milliárdba kerül majd

Visszakozott a BKV, csak a kocsiszekrényeket gyártották újra az oroszok

Amúgy pedig felújítottak a szerelvények és különben is, ez a nemzetközi gyakorlat. 

Feljelentést tesz a BKV-vezér „beismerő vallomása” után a Demokratikus Koalíció

Kiderült, hogy a felújított kocsik helyett teljesen újak érkeztek - hiába állították ennek ellenkezőjét. 

Gy. Németh Erzsébet - Korábbi felvétel

A Népszava megkérdezte, Lázár János gyorsan el is büszkélkedett az első felújított pályaudvari vécével

A kelenföldi buszpályaudvaron lehet felavatni. 

Néhány hét múlva kezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása, sokáig lezárásokra kell készülni

Február 14-én indulnak az előkészítő munkák, de csak március 1-től számíthatnak jelentősebb változásokra a járművezetők.

A Flórián téri felüljáró részlete

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház szerint minden rendben volt a felújítással, VIP-osztály pedig nincs is

Nincs, mert emelt szintű részlegnek hívják? 

Lázár János ezernél is több pályaudvari mosdót újítana fel

A buszmegállók sem maradnak ki. 

Cserélik a tetőt, emiatt akár este fél hatig is tarthat a tanítás egy budapesti iskolában

Az intézmény ideiglenes csengetési rendet vezetett be, az első óra minden nap 10 órakor kezdődik.

XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

Balesetet szenvedett egy munkás a Gellért Szálló felújítása közben, daruval kellett lehozni a sérültet

Információink szerint a munkás a hátán sérült meg, de állapota nem súlyos.

Karácsony Gergely hitelből akadálymentesítené a 2-es metró valamennyi állomását

A főpolgármester a hónap végén terjeszti javaslatát a Fővárosi Közgyűlés elé, mert a BKV már előkészítette a tervezést, amely a mozgólépcsők felújítását is tartalmazza. A fejlesztési kölcsönhöz az Orbán-kormány jóváhagyását kéri.

A mozgólépcső-sorban kialakított ferdelift az M3 vonalán, a Ferenciek terén. A tervek szerint az M2 állomásain is ilyeneket alakítanának ki.

Olyan rossz állapotban van a Gubacsi híd, hogy sebességmérő figyeli, a vonatok betartják-e az 5 kilométer per órás sebességkorlátozást

A felújítás azok közé a projektek közé tartozik, amelyeket Lázár János korábban leállított. 

3-as metró: a 225 milliárd forintos felújításba nem fért bele a vonatirányítási rendszer cseréje, de a BKV-nak a rángatózó szerelvényekre is van magyarázata

A spórolás miatt két különböző korú és működési elvű technológiát próbálnak összebuherálni.

Metró. Az ajtók nem mindig nyílnak

Teljesen jó állapotban van a szegedi vasútállomás, mégis magánbefektetőnek adnák át 99 évre

Az eredeti terv szerint a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Múzeum felújítandó vasútállomásokat fejlesztett volna ilyen formában. Konkrétan a MÁV sem tudja mit kellene felújítani, de a pályázatot már kiírták. 

MÁV-vezér: Túl is teljesítették a felújítási tervet, 240 talpfát cseréltek ki a Keleti pályaudvaron

Hegyi Zsolt jelentést tett.

„Nem vagyok építésügyi hatóság, nem lehet kijárni semmit” – reagált Orbán Viktor a kirúgott műemléki referens állítására

Az ügyben Lázár János is megszólalt, aki leszögezte, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt.

A felújítás alatt álló épület a "ráépített üvegdobozzal" november 26-án

Magyar Péter reagált a kitiltására, a Tisza Párt akarja felújítani a miskolci gyermekotthon lepusztult vizesblokkját

Magyar Péter ezután elvileg nem mehet be az egészségügyi, oktatási és szociális intézményekbe Magyarországon, de erről szerinte csak közigazgatási határozatban lehetne dönteni. 

A MÁV-csoport vezérigazgatója mindenkit megnyugtatott: korántsem a HÉV-szerelvények többsége, amely már elmúlt 60 éves

Frissek, fiatalosak, erőtől duzzadnak.

A legrégebbi HÉV szerelvények közel hatvan évesek, és még mindig mennek.

Vitézy Dávid a privatizáció leállítását követeli, keresztbe tenne a HÉV-felújításnak, ha a főváros eladna egy telket Kaszásdűlőn

A fővárosi képviselő szerint ugyan uniós forrás híján és Lázár János döntése nélkül nem kezdődhet meg az egyre égetőbb rekonstrukció a szentendrei HÉV-vonalán sem, de a tervezett értékesítéssel egy hatalmas transzformátor helyét szüntetnék meg.

Egy mérnök azt állítja, ő már korábban figyelmeztette a kivitelezőt, hogy problémákat vett észre a beomlott újvidéki vasútállomás felújításakor

Ajánlásokat tettem, jelentéseket küldtem 20 címre, de egyikre sem kaptam választ – mondta a szakember, aki szerint Goran Vesić építési és közlekedési miniszternek le kellene mondania.

NER-es üzleti háború állhat a HÉV-ügy mögött Orbán Viktor két erős emberének politikai torzsalkodásával

Miközben a figyelem a járatritkitási botrányra és arra irányul, hogy az elöregedő HÉV-flotta meddig bírja a jelenlegi terhelést, a háttérben kemény politikai-gazdasági csaták dúlhatnak.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang