Magyarországon – némi meglepetésre – 4,4 százalékra emelkedett májusban a KSH által számított infláció, az Eurostat által használt harmonizált fogyasztói árindex pedig 4,5 százalékra nőtt. Ez a harmadik legmagasabb inflációs mutató az egész Európia Unióban – derül ki az Eurostat közleményéből, miszerint Romániában 5,4, Észtországban pedig 4,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Infláció sújtotta vidék a régió, ugyanis míg az EU-ban átlagosan 2,2 százalékra csökkent a pénzromlás éves üteme, az eurózónában 1,9 százalékra, addig Horvátországban és Szlovákiában például 4,3 százalékkal, Ausztriában 3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, noha mindhárom ország tagja az eurózónának, amely stabilabb monetáris környezetet biztosít. Figyelemreméltó a lengyelek 3,5 százalékos, illetve a csehek 2,3 százalékos inflációja. Utóbbi jó példa arra, hogy az eurózónán kívül is lehetséges alacsony inflációs gazdaságpolitikát vinni a jelenlegi gazdasági környezetben – ha ehhez megvan döntéshozók elhatározása.
Hiába az Orbán-kormány árrésstopja, nőtt az inflációA legalacsonyabb éves rátákat májusban Cipruson (0,4%), Franciaországban (0,6%) és Írországban (1,4%) regisztrálták az Eurostat adatai szerint. A kép rendkívül vegyes, ugyanis a 2025 áprilisához képest az éves infláció 14 tagállamban csökkent, egyben stabil maradt, tizenkettőben pedig emelkedett.

A magyar infláció a következő hónapokban lekerülhet a dobogós harmadik helyről, ugyanis az elemzői várakozások szerint a májusi gyorsulás után a következő hónapokban oldalazás jöhet: a drágulás üteme benézhet a 4 százalék alá is. A kormányzati intézkedések, mint a drogériai termékek árrésének csökkentése, illetve az inflációs kosárba tartozó vény nélküli gyógyszerek mesterséges árleszorítása mérsékelheti a KSH által mért inflációt, de az egészet keresztülhúzhatja az olajárak emelkedése. Az üzemanyagok az elmúlt hónapokban lefele húzták az inflációt, hisz májusban 4,8 százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az iráni-izraeli konfliktus miatt a nyersolajárak jelentősen emelkedtek. Az idehaza is irányadó Brent hordónkénti ára 67 dollárról 76,5 dollárra emelkedett, ami több mint 14 százalékos drágulás egy hét alatt. Ha tartósan maradnak a magas olajárak – amire jó esély van – az újból növelheti az inflációt.