Az EU egészét tekintve is kiemelkedő mértékben nőttek a magyarországi mezőgazdasági termelői árak

2020 első negyedévhez képest az EU-ban átlagosan 43,6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, ezzel szemben Magyarországon az áremelkedés 68,6 százalék volt

A mezőgazdaság az aszály miatt rosszul teljesített

Jászai Gellértnek adnák az állami hadiipart

A mostani, padlássöprésnek is beillő cégeladási hullám az Orbán-kormány legnagyobb magánosítási akciója.

Hiába az Orbán-kormány árrésstopja, nőtt az infláció

Májusban a fogyasztói árak 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, ezzel uniós összehasonlításban az élmezőnyben vagyunk. Megint.

A 2025-ös költségvetés is összeomlott, a várható hiány mintegy 651 milliárd forinttal magasabb lesz a törvényben engedélyezettnél

Sorrendben ez a hatodik év, amikor az Orbán-kormány nem tudja tartani a parlament által elfogadott költségvetési törvényt. A tervezettnél nagyobb eladósodás oka, hogy az 2025-ös költségvetési hiányt sem tudják tartani. Nem jönnek az uniós források és a választási költekezés is pénzbe kerül.

Tartós mélyrepülésben a magyar gazdaság, harmadik éve zuhannak a beruházások

A romló kilátásokat jelzi, hogy májusban csökkent a GKI Gazdaságjutató Konjunktúraindexe is.

Leggazdagabb magyarok: Mészáros Lőrinc már napi 1,1 milliárd forinttal növeli a vagyonát, Tiborcz István majdnem duplázott

A 100 leggazdagabb magyar friss kiadása szerint a saját lábon álló miniszterelnöki vej becsült vagyona 188 milliárd forint, ami egy év alatt 88 százalékos éves növekedést jelent.

Szinte csak Tiborcz István tud úgy gazdagodni, mint Mészáros Lőrinc

Kiszállt a magyar állam az egykori Vodafone-ból, a tranzakciót az adófizetők számára előnyösnek nevezték

A kiszállásért a magyar állam kisebbségi tulajdonrészt kapott a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG Nyrt. egyik leányvállalatában

Jó üzletet csinált az állam, csak éppen nem az adófizetőknek

Nagyot esett az infláció, de még így is nőttek az árak

Áprilisban 4,2 százalékra csökkent az infláció, az előző havi 4,7 százalékról – közölte a KSH. Az árrés-stopok hatnak, jelentős segítség volt a benziárak piaci csökkenése is, de még így is számottevő az infláció nyomás. Erre utal a maginfláció 5 százalékos mértéke.

 A megkérdezettek többsége nem érzékelte, hogy kevesebbet költene a boltban

A repülőrajt elmaradt, éves szinten 0,4 százalék a visszaesés a magyar gazdaságban

A várt minimális növekedést helyett 0,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben a KSH adatai szerint. 

Irreális számokkal írja az Orbán-kormány a 2026-os költségvetést, van benne olyasmi is, aminek az esélye gyakorlatilag nulla

Jön a béke költségvetése. A kabinet 2025-ben 2,5, 2026-ban pedig már 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol. 

Szabadesésben az ipari termelés, de ez még csak a kezdet

Februárban az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8 százaléklakkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a KSH. A termelés januárhoz képest 1,3 százalékkal csökkent – és ezekben a rendkívül gyenge adatokban még nincsenek benne az amerikai vámok hatásai, amelyek tovább rontják a kilábalás esélyeit.

Közel a kétharmad, már 62 százalékon áll az államháztartás hiánya

A választási osztogatás miatt 2026-ban további egyenlegromlás várható.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter

Nem annyira az árrésstop, inkább a benzinárak csökkenése húzta le az inflációt

Az elemzők szerint áprilisban további csökkenés jöhet.

KSH: 668 100 forint volt a bruttó átlagkereset januárban

A nettó mediánkereset 373 600 forint volt – vagyis a munkavállalók fele ennyit sem vitt haza. 

Az egyszeri kiadások húzták fel a hiányt, februárban az időarányosnál magasabbak voltak a kiadások

Ezzel együtt nincs túl nagy baj, hisz a kincstár kéthavi áfabevétele 1248 milliárd forintra rúgott.

Az időseknek kevés, a büdzsének sok a 13. havi nyugdíj

Aranyba menekülnek a befektetők Donald Trump elől

Egyre óvatosabbak a befektetők a világgazdaság felett gyülekező felhők miatt, a gondok oka: Donald Trump. 

Történelmi csúcson az arany ára, unciánként 3000 dollár fölött jár

A vártnál magasabb infláció agyonütheti a növekedést is

A januári 5,5 százalékról, februárban 5,6 százalékra gyorsult az 12 havi áremelkedés üteme – közölte kedden délelőtt a KSH. Az újabb magas inflációt egyértelműen az élelmiszerek további, vártnál jelentősebb drágulása okozta.

Tovább nőtt az infláció a várt csökkenés helyett februárban

A januári 6 százalékkal szemben, most februárban már 7,1 százalékkal voltak magasabbak az élelmiszerárak, mint egy évvel ezelőtt.

Rekordot döntött az OTP, több mint ezer milliárd forintos profittal zárta 2024-et

Külföldön jött össze.

Az OTP nem Magyarországon, hanem külföldön termeli a profitot

Még kisebb arányban nőtt Magyarország GDP-je tavaly, mint eddig hitték

A magyar gazdaság kilépett egy rövid életű technikai recesszióból, de a fellendülés egyáltalán nem nevezhető erősnek vagy élénknek.

Az Erste Bank nem drágít

A nagyobb bankok közül egyébként szinte mindegyik emelte a lakossági és üzleti ügyfelek felé a szolgáltatásai díjait idén.

Jelasity Radován bejelentette: az Erste nem emeli a lakossági díjait

Magasabb inflációra figyelmeztet az MNB

Újra Európa-rekorder a magyar infláció, hivatalosan is nálunk emelkednek a leggyorsabban az árak

Az Eurostat 5,7 százalékos drágulást mért, szemben a KSH 5,5 százalékos adatával.

Költségvetési megszorításokra tett ígéretet, repülőrajt helyett csak 1,2 százalékos GDP-növekedésről írt az Orbán-kormány

Orbán Viktor úgy vizionált repülőrajtot és fantasztikus évet, hogy a forgatókönyvet már rég átírták. 

A költségvetési törvényben még háromszor ekkora növekedést vártak

Egy nap múlva jönnek a számok, 5 százalék fölé ugorhat az infláció Magyarországon

 Az inflációs csúcsot mindenki januárra várja a kormányzati adóemelések, illetve a januári átárazások, áremelések miatt.

Kiábrándító évet zárt tavaly a kiskereskedelem, decemberben még kevesebbet költöttek a magyarok, mint novemberben

Az elemzőket nem is az ipari termelési adatok, hanem a gyenge karácsonyi kiskereskedelmi forgalom lepte meg.

Az elemzőket főként a gyenge karácsonyi kiskereskedelmi forgalom lepte meg

Az Orbán-kormány ezt sem találta el, négy százalék helyett 0,6 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je 2024-ben

Második éve szenved a magyar gazdaság, 2024 végén ott tartott, mint 2022-ben, az utolsó választási évben. Az Orbán-féle repülőrajt elmaradt, de Nagy Márton szerint a növekedési fordulat már itt van. 

Orbán Viktor és Nagy Márton
nemzetgazdasági miniszter - képünk illusztráció

Aggódik az infláció miatt az MNB, a kamatcsökkentés hónapokra lekerült a napirendről

A Monetáris Tanács tagjai szerint az egész évre nézve az inflációs kockázatok felfele tolódtak el.

Az orbáni repülőrajt helyett inkább csak kockázatok körvonalazódnak a magyar gazdaságban

Kopint-Tárki idén 2,4 százalékos GDP-növekedésre számít Magyarországon. Ez nemhogy előrelépés nem lenne, minimális, 0,1 százalékpontos csökkenést jelent a legutóbbi, 2024. őszi várakozásokhoz képest.

A vártnál nagyobbat ugrott az infláció decemberben, és még nincs vége

A novemberi 3,7 százalékról, decemberre 4,6 százalékra gyorsult az infláció, a januári áremelések pedig tovább emelhetik az árindexet.

A KSH adatai szerint az árak decemberben 4,6 százalékkal voltak magasabbak az előző évhez képest
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang