Ezt az ígéretét száz százalékig betartotta a miniszterelnök: a Nagy Imre újratemetésének 36. évfordulóján hétfőn folytatta egykori saját szerepét felnagyító propagandavideót. Facebook-posztjában a következő szöveggel hirdette meg a sajátos visszaemlékezést: „Akkor és most. 1989-ben a ruszkikat kellett hazaküldeni, hogy szabadok lehessünk. Akkor nagy bátorság kellett ehhez. Ma is bátorság kell, hogy szabadok maradhassunk. Birodalmak jönnek-mennek, mi elfutni nem fogunk.”
A második rész elején archív felvételről az egykori riporterpáros Forró Tamás és Havas Henrik faggatta a politikust? – Biztosan sokan meg szokták kérdezni tőle, hogy nem félsz te? – hangzik a kérdés, de a felvétel pörög válasz helyett ismét az egykori Hősök terén elmondott beszédből vágtak be részleteket: „Barátam, mi fiatalok sok mindent nem értünk, ami talán természetes az idősebb generációk számára. Mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók, ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték (innen Orbán a régi videón látható önmagával együtt, nevetve folytatja), hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből tanítsanak, ma szinte tülekednek, hogy mint egy szerencsehozó talizmánként megérinthessék ezeket a koporsókat.”
Orbán Viktor a nemrég elhunyt párttársát, Wachsler Tamást is emlegette:
„A Waxi indítványozta, hogy ne én beszéljek, azért – és igaza volt – mert egy politikai szervezet ereje nem múlhat egyetlen emberen”.
Ugyanis Orbán beszélt március 15-én is a Kossuth téren. – Az ellenérv az volt, hogy június 16-án ott lesz a Hősök terén 200-300 ezer ember, ami kockázat is, mert nem evidens, hogy jól sikerül, és aki egyszer pedig már csinált ilyet, az csinálja most is – tette hozzá, majd vidáman arról beszélt, hogy leszólták őket gyakran, hogy fiatalok, de mindenki akkor kezdte, és Antall (a volt miniszterelnök) is annyit tudott a politikáról, mint ők.
– Azt is meg tudtuk fúrni, hogy ne a temetőben legyen a rendezvény, mert százezer ember széttapossa a sírokat – emlékezet vissza Rockenbauer Zoltán, akivel – szólt közbe Deutsch Tamás – cserébe elérték, hogy beszéljen az Orbán. – Tudod ki támogatott, a Csurka István – mondta Rockenbauer az MDF egykori vezető politikusáról. Orbán így emlékezett:
„A Csurka bemondta, hogy miután itt fiatalok haltak meg a legtöbben, és nem beszél senki a fiatalokról, az elfogadhatatlan. (...) A Vasárnapi újság című rádióműsorban is bemondták, hogy az MDF követeli, hogy a fiataloknak beszélni kell. A Csurka csinált belőlem ismert embert végül is, tulajdonképpen.”
Majd nevetve emlékezett vissza a három fideszes, hogy egy évvel korábban még megverték őket a Batthyány-örökmécsesnél. A beszédről magáról azt mondta, hogy nem mérlegelték, hogy radikális legyen vagy sem, hanem ha el tudnak mondani fontos dolgokat, akkor azt mondják is el, mert ez egy vissza nem térő pillanat. A beszéd előzményeiről és arról, hogy mi történt utána, megismételte a miniszterelnök, amit már a korábbi videójában, említést tett arról is, hogy a szöveget megmutatta Litván György történésznek, aki nem örült, hogy pont most akarják hazaküldeni az oroszokat, ami Kis Jánosnak sem tetszett, de végül elismerte, hogy igaza volt a fideszeseknek, sőt Kövér Lászlóval is vitáztak a beszéd hosszán. – Nagy komcsi kampány volt ellenük, tehát a Fidesz, illetve az én beszédem az kegyeletsértő volt, mert a nemzeti megbékélés – idézte fel a „támadásokat” Orbán, mondván akkor szerepelt először televízióban, a már említett Forró-Havas párossal.
– Egy olyan kampány volt, hogy azt nem lehetett válasz nélkül hagyni – mondta, majd bejátszották a nyilatkozatot: „Az antikommunizmusnak azzal az értelmével, ami Kelet-Európában jellemző, vagyis hogy aki antikommunista, az reggelente kommunisták vérét issza, és alig várja, hogy felakassza őket az első útszéli fára, ebben az értelemben elutasítom. Ebben az értelemben nem vagyok antikommunista. Én a kommunistáknak, úgy gondolom, hogy helyes, nagyon helyes, ha helyük van a magyar politikai életben, de a helyüket saját maguk és nem az orosz tankok által kell kijelölni, hanem egy szabad választásokon kapott szavazatok által.”
– Mindenki tudta, hogy az egész komcsi rendszer arra a hazugságra épült, hogy 1956-ban ellenforradalmi kísérlet volt, fasiszták – idézte fel az MSZMP-s Berecz János Tollal és fegyverrel című könyvét, amely szerint jogos volt a forradalmárokat letaposni, agyonlőni, kivégezni, és azon áll a mi boldog jövőnk, hogy ezeket az ellenséges erőket sikerült a pártnak megsemmisíteni. Mint mondta, ez volt a mese. – És amikor a pártnak ki kellett állni és azt mondani, hogy hát ezeket mi meggyilkoltuk, amikor már nem is kellett volna, mert 1958-ban akasztottuk fel Nagy Imrét, és ez nem helyes, és most eltemetjük őket.
Ekkor lehetett tudni, hogy a rendszernek vége van, ezen a napon dőlt meg a kommunista rendszer Magyarországon – mondta újra Orbán Viktor, felidézve, hogy Kádár János belehalt:
„Abba halt bele, hogy a Nagy Imrét ő akasztatta fel, és most újra eltemették. Nyilvánvaló, hogy Nagy Imre áldozat, akkor aki felakasztatta, valószínűleg inkább talán gyilkos.”
A videó végén ismét bejátszották az 1989-es felvételt, hogy lenne oka Orbánnak félni, de mint mondta, nincs ideje rá. – Bátornak kell maradni, aztán lesz, ami lesz – vonta le mostani fejjel a következtetést, hogy végig kell menni az úton, amit elkezdett.
Orbán Viktor videón büszkélkedik azzal, hétfőn lesz 36 éve, hogy még hazaküldte az oroszokatPártállam és szabad választások – Magyar Péter az egykori Orbán-beszéd elfeledett részével szembesítKarácsony Gergely szerint Orbán Viktoré mellett más beszédeket is elő kellene venni 1989-ből