Karácsony Gergely;beszédek;emlékezés;Nagy Imre újratemetése ;

Hősök tere 1989. június 16-án, az 56-os hősök újratemetésekor.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktoré mellett más beszédeket is elő kellene venni 1989-ből

A főpolgármester szerint az egykori fiatal Orbán Viktor mellett érdemes a mártír miniszterelnök és társai újratametésén elhangzott más beszédeket is elővenni.

A remény napja volt, megtisztító pillanat, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének napja, 36 évvel ezelőtt a Hősök terén – posztolta Karácsony Gergely főpolgármester, aki felidézte, hogy Debrecenben tévén néztem és lenyűgözte az a fiatalember, akit a „magyar ifjúság nevében” szólítottak az emelvényre. „Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, így le kellett számolniuk a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával” – csengenek a mai kormányfő egykori szavai Budapest vezetője fülében.

Mindezekkel szemben azonban Karácsony megállapította, hogy harminchat évvel később épp ki akarják törölni Nagy Imre emlékét a történelmünkből, és a Hősök terén elhangzott mondatokat saját aktuálpolitikai céljaik szolgálatába erőltetik, azon célok szolgálatába, amelyek minden elemükben ellentétesek az ott megélt reménnyel, a szabadságvággyal és az európai értékválasztással. – Időtálló szavak, a „magyar ifjúság nevében” még mindig, sőt, újra ezek a követelések: polgári demokrácia, az orosz függés és az egypárti diktatúra elutasítása. Talán itt az ideje, hogy az elmúlt évtized tetteivel reménytelenített szavak mellett emlékezzünk a Hősök terén elmondott többi beszédre is – fogalmazott Karácsony.

Az ellenzéki politikus idézett Király Bélától: „Tanuljuk meg Nagy Imrétől az elveinkért való helytállást. (...) Tanuljuk meg Nagy Imrétől, az egyén boldogságán, az esélyegyenlőségen áll vagy bukik a társadalom egyensúlya!" Mécs Imrétől: „Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik visszaadták az ellopott hazát.” Vásárhelyi Miklóstól: „Csak a különbözőképpen gondolkodók és cselekvők kölcsönös türelme és engedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragadhatjuk meg a kivételes, biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a történelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba.”

Karácsony Gergely felidézte a sírok mellett elmondott Lőcsei Pál mondatot: „Nincs nemzeti és társadalmi megújulás a politikai erkölcs megújhodása nélkül.” – 1956, Nagy Imre és mártírtársainak öröksége – ahogy azt Faludy György írja versében – csillag. Csak akkor látható, ha felemeljük a fejünket –fogalmazott a főpolgármester.

Az ellenzéki vezető több mint három és fél évtizeddel ezelőtt elhangzott szöveg máig érvényes részére hívja fel a figyelmet.