levél;OTP Bank;Csányi Sándor;DK;jogerős ítélet;követelés;hiteltörlesztés;Dobrev Klára;

Képernyőfotó

Kezdődik az „Érted perelek” program, Dobrev Klára levelet ír Csányi Sándornak egy csikériai nő miatt

Nemcsak a Demokratikus Koalíció elnöke, hanem egy bírósági ítélet szerint is jogtalan, hogy a bank egy visszafizetett hitel után további tartozásokat és kamatokat követel.

Személyesen ment Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a szerb határ menti Csikéria községbe, ahonnan egy Mária nevű nő kereste meg az ellenzéki pártot azzal, hogy egy bank (mint kiderült az OTP) évek óta zaklatja őt jogtalan követeléseivel – áll a DK lapunkhoz is eljuttatott közleményében, amely szerint a hasonló esetek feltárásáért hirdették meg az „Érted perelek” című programjukat.

„Mária 2007-ben vett fel hitelt a banktól, 72 hónapos törlesztéssel, amit meg is tett. Azonban a teljes tartozás kifizetése ellenére a pénzintézet további tartozásokat és kamatokat követelt tőle, ami miatt bíróságig ment az ügyével, ahol jogerősen úgy úgy döntöttek: a bank követelése nem jogos. Ennek ellenére a bank tovább folytatja a zaklatást, és mindössze 173 ezer forintot engedett el az általa követelt 3,6 millió forintból. Ráadásul a nő felkerült a KHR-listára is, így nincs lehetősége hitelt felvenni” – foglalta össze a történetet a közlemény.

Mária kálváriája alapján Dobrev Klára megígérte, hogy levelet ír Csányi Sándornak, az OTP Bank elnökének az ügyben, hasonlóan a babaváró hitelekhez, továbbá, ha szükséges, a DK állítja, jogi segítséget is nyújtanak neki a bankkal szemben.

A korábbi csőtörés elhárítása lezárult, de éjszaka újabb keletkezett.