Kezdődik az „Érted perelek” program, Dobrev Klára levelet ír Csányi Sándornak egy csikériai nő miatt

Nemcsak a Demokratikus Koalíció elnöke, hanem egy bírósági ítélet szerint is jogtalan, hogy a bank egy visszafizetett hitel után további tartozásokat és kamatokat követel.

Képernyőfotó

Az OTP szerint a bankot nem érinti érdemben a devizahitelesek ügyében hozott uniós bírósági ítélet

Úgy látják, az ő szerződéseiknél – kevés egyedi kivételtől eltekintve – az árfolyamkockázat feltárása tisztességes volt, így nem merül fel, hogy semmissé váljanak.

Orbán Viktor szerint a pénznek nincsen szaga, de a tulajdonosának van

A miniszterelnök az OTP rendes éves közgyűlésén arról is beszélt, hogy az ország nem részvénytársaság.

Csányi Sándor fia, Csányi Péter veszi át az OTP vezérigazgatói posztját

Csányi Sándor a bank igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját.

Gondok vannak az OTP-nél, többeknek újra nem működik az alkalmazás

A hiba a netbankolást és a kártyás fizetést is érinti.

Csányi Sándor szerint nincs még egy ország, ahol ennyire beavatkozna a kormány a bankok dolgába

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója úgy látja, az adók bevezetésekor tett kormányzati ígéretek rendre nem teljesülnek, az extraprofitadónak például idén már nem kellene léteznie.

Csányi szerint az utánpótlás-nevelés továbbra sem elég hatékony

CSOK Plusz: mindössze az igénylők 1 százaléka vállal három gyereket

Az átlagos hitelösszeg a 2023-as 11 millió forintról 17 millióra nőtt idén. 

Van olyan csecsemő, aki akár egy évig is kórházban marad

Aggódnak a magyar felvásárlások miatt Litvániában

Az OTP és a MET-csoport terjeszkedik, ami az Orbán-kormány oroszbarátsága miatt komoly aggodalmakat kelt a balti országban.

 Viktorija Čmilytė-Nielsen litván házelnök

Az államkötvény éve jön, de mire figyeljenek a befektetők?

Kockázatokkal teli év vár idén a befektetőkre, ezért az óvatosság indokolt, de a jelenlegi környezetben lehetséges tisztes hozamot elérni, akár a kisbefektetőknek is.

Akik nem akarnak bajlódni a részvény- és kötvényvásárlásokkal, azoknak jó megoldás lehet az állampapírok vásárlása

Februártól az OTP díjat számol fel a nem saját számlára történő pénztári készpénzbefizetések után

A levonás legalább 1500 forint lesz, de bevezetési akció keretében egy ideig „csak” egy ezressel terhelik meg a befizetőt. 

49 millió forintos bírságot szabott ki az OTP-re a jegybank

A felügyelet feltárta, hogy az OTP Bank több területen nem a felügyeleti elvárásoknak megfelelően végezte pénzmosás-megelőzési tevékenységét. 

Támadás

A közgyűlés és a pénzügyi bizottság megkerülésével Mészáros Lőrinc bankjára cserélte az OTP-t Békéscsaba polgármestere

Szarvas Péter szerint ez nagyon jó lesz a városnak.

Szijjártó Péternek még mindig nem jó, most éppen garanciákat követel, hogy az OTP nem kerül vissza a háborús szponzorok listájára

Tovább keménykedik a külgazdasági és külügyminiszter.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a magyar kollégával 2021. augusztus 24-én Budapesten

Végleg lekerült az OTP a háború nemzetközi szponzorainak listájáról Ukrajnában

Cserébe most azt várják, hogy a bank haladéktalanul teljesítse a vállalásait. 

Ukrajna átmenetileg leveszi az OTP-t a háború szponzorainak a listájáról

Ez az Orbán-kormány követelése volt annak a támogatásáért, hogy az Európai Unió fegyverszállítmányt küldhessen az orosz támadás alatt álló országnak. 

Hernádi Zsolt: A Molt is fel akarták rakni egy olyan listára, mint amilyenen az OTP szerepel

Szerinte az extraprofitadó olyan, mint a kábítószer.

Csak a felhasználók töredéke lehet jogosult a SZÉP-kártyás extrapénzre

A plusz 200 ezer forint ugyanis csak azoknál a kártyatulajdonosoknál jöhet szóba, akik már megkapták, vagy az év végéig jó eséllyel megkapják az éves maximumot jelentő 450 ezer forintos juttatást.

Augusztustól év végéig lehet SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni a boltokban. A megismételt akció jó a kereskedőnek, de mit szólnak hozzá a vendéglátósok és a szállodák?

A görög cégeket ideiglenesen levették, az OTP maradt az ukrán feketelistán

Az Orbán-kormány a pénzintézet akarata ellenére kezdett „kakaskodni” az EU-val az ügyben.

Már zajlik az ukrán ellentámadás

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint Ukrajna nem fogja bevetni Oroszország nemzetközileg elismert határain belüli területek ellen a nyugati fegyvereket.

A Wagner-zsoldosok kivonulnak Bah­mutból, helyüket a reguláris orosz erők veszik át

Figyelmeztet az OTP: banki alkalmazottnak hazudják magukat adathalász csalók

A hitelintézet tapasztalatai szerint az utóbbi időben egyre többször fordul elő, hogy az ügyfeleket hamis honlapokra irányítják, online eszközeikre távoli elérést biztosító programokat telepítenek.

A kormány is követeli az OTP levételét „a háború nemzetközi szponzorai” listáról

Nem kérte az Orbán-kormány közbenjárását az OTP, saját eszközeivel győzné meg az ukránokat

A bank azt állítja, nem egyeztetett és nem is egyeztet (magyar vagy más) kormánytisztviselőkkel politikai kérdésekben.

„Az Orbán-kormány hamis érveket használ” – Kiakadtak az Európai Unióban, amiért a békepárti Szijjártó Péter most éppen az Európai Békekeret vétójával fenyegetőzik

Egy uniós diplomata azt ígérte, hogy megpróbálnak megoldást találni a helyzetre, más szerint viszont Szijjártó Péternek inkább Ukrajnával kellene rendeznie a vitás ügyeket.

Külföldi támadás miatt leállt az OTP több digitális szolgáltatása

A hibát már elhárították, a rendszerek megfelelően működnek. Ukrajna a múlt héten nyilvánította „a háború szponzorának” a magyar pénzintézetet.

Ukrajna a terrorizmus nemzetközi támogatójának nyilvánította az OTP-t

A kijevi korrupció-megelőzési ügynökség szerint egyértelmű, hogy a magyar bank oroszországi divíziója támogatja a háborút Ukrajna ellen.

Öt magyar fiatalból csaknem négy úgy érzi, nem fog tudni elég pénzt keresni a céljaihoz

Nagy az anyagi bizonytalanság.

Nehéz idők jönnek, van esély arra, hogy 2023 legyen a mélypont a lakáspiacon

Rövid lehet a lejtmenet, 2023 után pedig ismét felpöröghetnek az eladások. Ha jön is áresés, az nem lesz akkora, mint az eddigi drágulás.

A rezsiterhek növekedése a városi kislakások irányába tereli az érdeklődést

Üzbég bankot vesz az OTP

Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, közel 8,5 százalékos piaci részesedéssel és több mint 1,6 milliós lakossági ügyfélkörrel.

Vlagyimir Putyin tiltólistára tette az OTP orosz leánybankját

A korlátozás 2022. december 31-ig van érvényben, mentességet csak az orosz elnök rendkívüli engedélyével lehet kapni alóla.

Elviszik a profitot, az emberek a bankba, az Orbán-kormány a bankból viszi a pénzt

A Mol után az OTP is erős félévet zárt, ám a nyereségük nagy része elúszik az extraprofit-különadón.

Csányi Sándor OTP-vezérigazgató és Orbán Viktor miniszterelnnök.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang