Dobrev Klára egy 10 százalékos DK-val lenne elégedett

A DK elnöke az áprilisi választás után megválna az EP-mandátumától, és a párt parlamenti frakcióvezetőjeként folytatná.

Korábbi felvétel

A DK törvényjavaslatot nyújt be a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről és az arányos választási rendszerről

Dobrev Klára szerint mára már mintegy félmillió határon túli regisztrált az április választásokra és ez nem véletlen.

Dobrev Klára 105 millió forintos kölcsönt adott egyik családtagjának

Emellett továbbra is fizeti a kötcsei nyaralóra felvett hitel rá eső részét.

Dobrev Klára: Ha mindenki hajlandó is meghülyülni, mi DK-sok őrizzük meg a józan eszünket!

Pártelnökként első évértékelő beszédében Dobrev Klára az igazságos, szabad, európai Magyar Köztársaság mellett tett hitet

Házkutatást tartottak az otthonában, majd bevitték a rendőrök Dunaújváros DK-s alpolgármesterét

Mezei Zsoltot sem lehet megfélemlíteni, ahogy a Demokratikus Koalíciót sem – szögezte le a történtekkel kapcsolatban Dobrev Klára, a DK elnöke.

Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere - Korábbi felvétel

Dobrev Klára nekiesett a McDonald's-nak a dunakeszi étteremben fagyoskodó alkalmazottak miatt

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a multinacionális vállalat azért nem teremt megfelelő munkakörülményeket a dolgozóinak, mert a Fidesz-kormánynak csak a profit számít.

Hankó Balázs kezdeményezte Dobrev Klára mentelmi jogának a felfüggesztését az EP-ben, a DK-elnök szerint ez az orbáni megtorlás része

Dobrev Klára áll elébe.

Dobrev Klára 10 százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, szerinte reális cél, hogy a DK egy erős kampánnyal elérje ezt

A személyes találkozások azt mutatják, hogy továbbra is létezik és erős a baloldali közösség.

A Demokratikus Koalíció perelt a számlákért, Sulyok Tamás szállodai lakosztálya három napra több mint 11 millió forintba került a párizsi olimpia alatt

A DK által kiperelt számlák szerint csak a köztársasági elnök szállodai lakosztálya több mint 11 millió forintba került. Az ellenzéki párt szerint a hollywoodi filmsztárokat megszégyenítő luxus jellemző a fideszesekre is.

Sulyok Tamás a párizsi nyári paralimpiai játékok kajak-kenu versenyeinek helyszínén 2024. szeptember 7-én

A hóhelyzet miatt a Demokratikus Koalíció megnyitja az irodáit a rászorulók előtt

Az ellenzékipárt  ígéri, hogy irodái „egész nap nyitva lesznek és rendelkezésére állnak akár a hajléktalanok, akár azok számára, akik nem tudják felfűteni a lakásukat”, illetve akiknek melegedésre van szüksége.

Dobrev Klára az újlipótvárosi DK-iroda előtti sajtótájékoztatóján

Dobrev Klára: Soha nem fogok egyenlőségjelet tenni Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között

Szerinte kormányváltás és valódi változás nem képzelhető el a baloldal és a Demokratikus Koalíció nélkül.

Dobrev Klára: A legfőbb ügyész válaszoljon, kik szerepelnek a Zsolti bácsi-listán, azaz kik voltak a Szőlő utcai prostitúciós hálózat ügyfelei

A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, Arató Gergely írásbeli kérdést nyújtott be, hogy nyilvánosságra kerüljenek akár magas rangú állami- és rendőri vezetők nevei.

Korábbi felvétel

Szőlő utca: uszításba fullad az Orbán-kormány kommunikációja, erről a botrányról még a karácsonyi asztalnál is beszélni fognak

Politikai elemzők nem számítanak arra, hogy az áldozatokért tartott két hétvégi demonstráció gyengíteni fogja egymást, a személyi konzekvenciák levonásához azonban a Fidesznek éreznie kell az erős választói nyomást. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke mindkét tüntetésre el akar menni.

Testi fenyítés. Újabb bizonyíték a Szőlő utcában alkalmazott módszerekről

Dobrev Klára: A Szőlő utcai gonoszokat mentegető politikusokat és rendőröket is rács mögött akarom látni

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a hatalom ugyanúgy el akarta tussolni Juhász Péter Pál ügyét, mint a 19 ezer pedofilképpel lebukó Kaleta Gáborét.

Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt december 10-én

Dobrev Klára: Juhász Péter Pál két hónappal korábban tudta, hogy le fogják tartóztatni

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy csak akkor léptek a hatóságok, amikor az ügy politikai nyomás alá került.

Szőlő utca: a Demokratikus Koalíció kezdeményezte a parlament feloszlatását

Dobrev Klára azt üzente a fideszes parlamenti képviselőknek, tekintsék a feloszlást lehetőségnek arra, hogy emberek maradhatnak.

Megszólalt egy újabb Szőlő utcai áldozat, 14 éves volt, amikor Juhász Péter Pál szexuálisan bántalmazta

Elmondása szerint egyszer az egykori igazgató rendészeti vezető-helyettesként dolgozó élettársa megverette az épület egy olyan részén, ahol nem volt kamera.

A Szőlő utcai javítóintézet.

„Úgy viszonyultak hozzánk, mintha kutyák lennénk” – újabb áldozat beszélt a Szőlő utcai borzalmakról

A DK politikusai egy újabb fiatallal beszélgettek, aki megjárta az intézményt, a fiú rendszeres fizikai bántalmazásról, lenézésről, embertelen bánásmódról számolt be.

Dobrev Klára megnevezte Juhász Péter Pál segítőit

A Demokratikus Koalíció elnöke azoknak a nevét sorolta fel, akikét áldozatok és tanúk említettek több videóban is.

Korábbi felvétel

Berúgja a kampánymotort a DK, kampány indul az egypárti kétharmad ellen

Nevének említése nélkül Magyar Pétert is bírálta Dobrev Klára. 

A DK kormányváltás után törvényjavaslatot nyújt be, amely lehetővé tenné az euró bevezetését Magyarországon

Konkrét dátumot határoznának meg.

Pető Attila nyílt levele ellenzéki vezetőkhöz: Egy bántalmazott gyermek sem lehet politikai eszköz, szedjétek le a videókat!

A gyermekvédelmi aktivista, aki először vállalta Magyarországon nyilvánosan, hogy szexuálisan zaklatta egy pap, Magyar Pétert, Bódis Krisztát és Dobrev Klárát is megszólította. A Tisza Párt elnöke álszentséget emleget az általa pénteken bemutatott 11 éves fiú történetének fogadtatása kapcsán.

Dobrev Klára: Titokban, felmondással küldték el a Szőlő utcai javítóintézetből a letartóztatott pedofil igazgató bizalmasát, akit az ügyészség futni hagyott

A Demokratikus Koalíció elnöke Orbán Viktortól és Semjén Zsolttól követeli, hogy adják ki annak az embernek a nevét, aki még mindig védi Juhász Péter Pál embereit, köztük a most távozott rendészeti vezetőt.

A Szőlő utcai javítóintézet.

Feljelenti a Szőlő utcai pedofilsegédeket a Demokratikus Koalíció

Azokat, akik tudtak a Juhász Péter Pál által elkövetett bűncselekményekről, és valamilyen módon segítették azt, netán részt vettek az eltussolásban.

„Végül megtörtént a szexuális kapcsolat” – Így erőszakolta meg Juhász Péter Pál az egyik intézetis fiút

Azután is kihasználta, hogy a fiú már nem az intézetben lakott. 

Gyermekjogi ombudsmant és gyermek elleni bűncselekmény esetén általános feljelentési kötelezettséget akar a Demokratikus Koalíció

Az ellenzéki párt kormányváltás és parlamentbe jutás esetén elsőként nyújtaná be törvényjavaslatát egy új gyermekvédelmi rendszerről.

Dobrev Klára 2025. június 3-án

Dobrev Klára: A Fidesz hazudott, nem volt zárt a Szőlő utcai javítóintézet, és ezt az ügyészség is vizsgálja

A legfőbb ügyész egy kérdésre elismerte, a nyomozás kiterjed arra, hogy a több bűncselekménnyel gyanúsított volt igazgató, Juhász Péter Pál bárkit bevihetett az intézménybe és ki is vihetett onnan.

A Juhász Péter Pál által használt parkolót nem figyelték kamerák

„A gyermeket a nyakánál fogva megemelte és odatette a rácsra” – Újabb Szőlő utcai nevelő beszélt az intézményben tapasztalt visszaélésekről

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke videófelvételen beszélget a ma is rettegő, ezért inkognitóban nyilatkozó férfival, aki szerint a volt igazgató, Juhász Péter Pál belső körének mindenről tudnia kellett.

A Szőlő utcai javítóintézet bejárata

Aláírásgyűjtést indít a Demokratikus Koalíció, hogy Magyarországon soha többé ne lehessen egypárti kétharmad

Rejtély, hogy az ellenzéki párt ezt hogy érné el, ugyanis az arányokról végül úgyis a szavazók döntenek a hatályos választási szabályok szerint.

Illusztráció

Dobrev Klára: A DK jövő héttől a választásokig minden szombaton törvényjavaslatokon keresztül mutatja be, mit fog tenni a kormányváltás után

Az ellenzéki pártnak minden fontos kérdésről van javaslata az egészségügytől kezdve a béreken és nyugdíjakon át az alkotmányig.

Korábbi felvétel
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél