Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását Kövér László házelnöknél – derül ki a parlament honlapjára feltöltött dokumentumból.
A tervek szerint a képviselők dönteni fognak a használatidíj- és útdíjrendszerhez kapcsolódó közfeladatok biztosításáról az ezekhez kapcsolódó törvénymódosításokról, valamint a jövő évi költségvetésről.
Semjén Zsolt indoklása szerint az indítványokhoz kapcsolódó szavazások elhalasztása az őszi ülésszakra hátráltatná fontos jogalkotói célkitűzések megvalósítását, a döntések végrehajtásának eltolódása pedig komoly problémákat idézhetne elő a jogalkotási folyamatban. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan milyen problémák merülnének fel, amennyiben az Országgyűlés nem ülne össze.
A 2025-ös költségvetés is összeomlott, a várható hiány mintegy 651 milliárd forinttal magasabb lesz a törvényben engedélyezettnélAz Orbán-kormány 2026-os büdzséjének a tervezetéről már többször írtunk, így arról is, hogy irreális számok szerepelnek benne, egészségügyi béremelés viszont nem, közben pedig a 2025-ös költségvetés már össze is omlott.
Nem ígér béremelést az egészségügyieknek a jövő évi költségvetésMár ahhoz is szerencse kell, hogy Magyarország pénzügyi sokk nélkül megússza 2026-ig, aztán a parlamenti választás után jöhet az újratervezésGulyás Gergelyt megkérdezték, az Orbán-kormány legalább az évszámot eltalálja-e a jövő évi költségvetésbenIrreális számokkal írja az Orbán-kormány a 2026-os költségvetést, van benne olyasmi is, aminek az esélye gyakorlatilag nulla